Orbán döntése mindig azon múlik, ki van éppen közel a füléhez 

Nem csak presztízsveszteség érte Varga Mihályt az utóbbi hónapokban amiatt, hogy a miniszterelnök Nagy Mártont tolta az előtérbe. A pénzügyminiszter egyben komoly pozícióvesztést is elszenvedett a január óta már saját minisztériumot irányító, oda számos más tárcától bezsákolt feladatot „elnyert” nemzetgazdasági miniszterrel szemben. Az Orbántól megszokott egyfajta kamarillapolitika jeleként eközben Varga is kapott némi koncot – például vétójogot az újonnan felállított kormányzati költségvetési előkészítő munkacsoportban. A költségvetési szigor felett őrködni hivatott pénzügyminiszterrel szemben Nagy Márton rendre a szigor lazításáról beszél, és sokat elárul, hogy a nyilvánvaló éles ellentét dacára, Varga – a csütörtöki sajtóértekezletén is – igyekezett elmismásolni a kettejük közötti szakmai, hozzáállásbeli különbséget (az más kérdés, hogy ez nemigen sikerült neki). És akkor még nem beszéltünk a második jegybankelnöki ciklusa végéhez közeledő, és vélhetően emiatt is egyre frusztráltabbnak tűnő Matolcsy Györgyről. A kérdés az, valósak-e a külvilág által érzékelt feszültségek? S még inkább az, vajon mennyit ártanak ezek a magyar gazdaság megítélésének, a befektetők hozzáállásának? Bod Péter Ákost kérdeztük.

Abban semmi új nincs, hogy mindent a kormányfő irányít és a döntése, a megoldása azon múlik, hogy aktuálisan ki van közel az ő füleihez. Ennek az oka, hogy a hosszú évek óta folytatott kormánypolitikát tekintve, nincs gazdaságpolitikai filozófia a kormányzás mögött, ami mögötte van, az politikai logika, a döntési függetlenség maximalizálása, s ez a gazdaságpolitika egyik eszköze – fejtette ki a korábbi jegybankelnök. Példaként hozta fel, hogy nagyon sokat megtettek az egymást követő Orbán-kormányok azért, hogy „megszabaduljanak” a Nemzetközi Valutaalaptól, vagy hogy tartsák a három százalékos deficitkorlátot. „Tették ezt azonban nem azért, mintha ez lenne a filozófiájuk, hanem azért, mert ezek bizonyos értelemben külső korlátozást jelentenek a számukra.”

Ami pedig a gazdaságirányítás szereplői közötti nézetkülönbségeket illeti, Bod Péter Ákos szerint nincs benne semmi váratlan, hiszen eddig is két, egymást ütő hang szólalt meg. A megelőző időszakban is az volt a felállás, hogy valaki mondta a lendületet tükröző szöveget, ez korábban – az ebben az ügyben most eddig meg nem szólaló – Matolcsy György volt, aki most, a terminusa vége felé, már más hangnemben, más közgazdasági nézetrendszert hangoztat.

S van egy negyedik szereplő is – figyelmeztetett Bod Péter Ákos. Ez pedig a külvilág. „A hazai elemzőket nem említem, mert nincs lényeges hatásunk a folyamatokra, de azt, hogy a Nagy Márton-féle élénkítési program veszedelmes, nem az adottságainkra méretezett és kiszámítható módon, gondok sorozatát fogja előidézni, ezt az elemzők sora állítja Surányi Györgytől kezdve az óvatosabb hangvételű piaci elemzőkön át, jómagamig” – szögezte le. A külvilág megítélése pedig igen lényeges – húzta alá. Mint rámutatott: a legutóbbi, az ÁKK által nagyon jó tempóban és profi módon végrehajtott kötvénykibocsátás azt mutatja, hogy fel lehet venni hiteleket (2,5 milliárd dollárnyit bocsátottak ki, 12 éves lejárattal 5,7 százalékos kamattal), az már más kérdés, hogy igen drágán, bár nem tűrhetetlenül drágán. S jóval drágábban, mint ahogy a versenytársaink – például a csehek, a lengyelek vagy éppen a bolgárok, nem szólva az euróövezeti tagokról – hozzájutnak külső finanszírozáshoz. De az, hogy egyáltalán hozzájutunk, az azt mutatja, hogy az uniós kapcsolatoknak az elhúzódó, de működő jellege azt üzeni a tőkepiacnak, hogy a magyar kormány fizetőképes lesz középtávon – jegyezte meg 

És akkor innen hogyan tovább? – kérdeztük. Kérdés, hogy a logika, az uniós szabályok és a dráguló finanszírozás által megkívánt megszorítás helyett továbbra is rá lehet-e venni Orbánt a költségvetési lazításra, költekezésre – mondta Bod Péter Ákos. Az biztos, hogy a pénzügyminiszter maga nem kezdeményezi a lazítást, „igaz, arra sem emlékszem, hogy lett volna olyan fordulat, amikor Varga Mihály úgy állt volna a sarkára, hogy tovább nem hajlandó a lazításra, holott a pénzügyminisztereket egyebek mellett azért tartják, hogy a sokat álmodó politikusokat, a királyt, a majordomust figyelmeztessék arra, aktuálisan mennyi van az államkincstár ládájában” – jegyezte meg. A volt jegybankelnök arra is kitért, hogy ha ez a lazítás folytatódik, akkor nagyon rövid időn belül bele fog ütközni egy halom problémába. És az előrejelzése szerint az év közepében ez be is következhet, „azaz, érdekes módon, pontosan egybeesve a választással”. 

S hogy mire számít, mi lesz utána? Az, ami eddig már többször, merthogy a magyar választókat szemmel láthatóan mindig meg lehet azzal vezetni, hogy a választás előtt kicsivel jobban megy, majd jön valami, amire rá lehet fogni, hogy utána miért romlik a helyzet. Általában persze külső tényezőt okolnak, és fognak az idén is okolni azzal, hogy vissza kell venni a tempóból, bűnbak lehet az Európai Unió, de akár a tőkepiacok is, bármi és bárki – mondta, megjegyezve, hogy jó példa erre a 2022 április 3-i választás, amit azután a KATA-szigorítás, a különadók kivetése, a beruházási listák felülvizsgálata, a szigorítás követett. „Sajnos a magam részéről ezt várom, bár nem ennek a politikának a folytatását tanácsolnám, már ha megkérdeznének.”

„Van még valami, amit nem értek: számomra nem egészen világos – és itt már kérdés, hogy ki áll közel a legfőbb fülhöz –, hogy miért szerettek bele ennyire a GDP-be” – vetette fel Bod Péter Ákos. Szerinte nem könnyű megérteni, mivel akarnak elérni növekedést. Nem csak azt mondja ugyanis a kincstári optimizmust terjesztő nemzetgazdasági miniszer, hogy többet kell fogyasztani, hanem azt is, hogy fenn kell tartani a nagy beruházási rátát. Nos, a magyar beruházási ráta az elmúlt nyolc évben Európában a legmagasabbak között volt, ehhez képest azonban a magyar növekedés nem került a legdinamikusabbak közé – fejtegette, rámutatva: a magyar növekedési pálya extenzív, több állótőkével és munkaerővel termelünk, de nem magasabb hatékonyságon. A hatvanas években sok helyen bevált ez a több tőkével és több munkával termelt növekedés, de 2022-2023-2024-2025-ben, sőt, már 2016 után sem volt itt a szezonja. Ebből az is következik, hogy a GDP szépen – bár a térségi átlag alatt, de – nődögél, de ha az elosztásban nagyon nagy a tőke aránya, akkor a fogyasztás nem tud bővülni – az év végén ki is bukott, hogy már csak Bulgária áll mögöttünk az egy főre jutó fogyasztásban. A bejövő koreai, kínai működő  tőke ugyan tol valamit a mutatókon, a nettó exporton keresztül a GDP-n is, de érezhetően nem növeli a jólétet és a fogyasztást, különösen akkor, „és ez a legpikánsabb és egyik legkritikusabb vonatkozása a politikának”, hogy ha import munkaerő kell hozzá. Már 300 ezer munkás behozataláról szól a fáma – emlékeztetett, megjegyezve, hogy 15 éve kellett volna oktatási reformot csinálni, regionális politikát folytatni, kis- és középvállalkozókat képezni, s akkor nem az lenne a helyzet, ami ma, hogy a munkára fogható magyarok nem ott laknak, nincs olyan végzettségük és a modern gazdaságnak megfelelő készségük, s motivációjuk sem ahhoz, hogy napi 8-13 órát a szerelőszalag mellett álljanak. 

„Ha mindez összerakjuk, akkor azt látjuk, hogy egy olyan voluntarista növekedési politikát folytat a kormány – és ez már politikának néz ki –, amiről az idősebbeknek történelmi tapasztalataik vannak” – mutatott rá Bod Péter Ákos. Nem olyan nagy ugyanis a különbség az ötvenes évek nehéziparra koncentráló, illetve a hetvenes évek nem túlságosan nagy hozzáadott értéket hozó feldolgozóipara és a nemzetgazdasági miniszter mostani megszólalásában felvetett növekedési politika között. 

És ez meglehetősen érthetetlen, hiszen ennek a pályának akkor sem az volt a vonzereje, hogy a fogyasztást növeli, nem véletlen, hogy amikor a Kádár-korban a fogyasztást akarták növelni, akkor az országot belevitték egy súlyos tőkepiaci függésbe. Orbánék az extenzív növekedés felé fordultak, aminek az oka, hogy egymást követő öt Orbán-kormány egyetlen kimutatható törekvésének a célja, hogy a legfelső döntési kör ne legyen interdependens, tartsa meg a taktikai mozgásterét, durván korlátozza az eladósodást, ám az FDI-beáramlás, s a tőkepiachoz való hozzáférés egyaránt piramisjáték, az uniós forrásokhoz való hozzáférés pedig az interdependenciát feltételezi – vezette le Bod Péter Ákos. S mint megjegyezte: erre mondják aggódva az elemzők, hogy nem azért nem támogatják ezt, mert nem felel meg az ízlésüknek, hanem azért, mert jól láthatók ennek a súlyos következményei.