Orbán felhatalmazás nélkül „békeangyalkodik”, kavar és manipulál

Az utóbbi időben kétoldalú tárgyalások miatt külföldre ritkán utazó Orbán Viktor „megtáltosodott”, mióta Magyarország átvette az Európai Unió soros elnökségét. Saját magát felkent béketeremtőnek vizionálva utazik az egyik fővárosból a másikba – a gond csak az, hogy olyan vezetőkhöz is elzarándokol, mint a Magyarország szövetségesei körében Ukrajna megtámadása óta páriának tekintett orosz elnök, Vlagyimir Putyin, vagy a háborúban az ő pártját fogó Kína mindenható ura, Hszi Csin-ping elnök. Álcaként/alibiként az utolsó pillanatig titokban tartott moszkvai útja előtt (a szövetségi rendszerhez tartozó országok vezetőiből utolsóként, két és fél évvel az orosz agresszió után nagy nehezen) elutazott az ukrán fővárosba is. Mindhárom helyen a „békeangyal” szerepében tetszelgett, azt sugallva, mintha az EU sors elnökeként próbálna közvetíteni, miközben az EU-ban és a NATO-ban is határozottan tiltakoztak ez ellen, s Kijev is nyilvánvalóvá tette: semmit nem üzentek Moszkvának. A sikere eddig több, mint kétséges, inkább kudarcos – állítják szakértők, köztük Rácz András. 

A világot körberepkedő útja következő állomásaként az amerikai fővárosba utazik, ahol részt vesz a NATO éves csúcsértekezletén (s egy újabb „érdekes” fricskaként, azzal a mozdulattal – az amerikai elnökválasztás előtt pár hónappal, minden bizonnyal „összefut” Donald Trumppal is). Eddig ennyiről tudunk...Más szóval, nemhogy elmegy „béketárgyalni” Moszkvába, Putyinhoz, teszi ezt beékelve egy kijevi látogatás és egy NATO-csúcs közé, megspékelve egy pekingi kitérővel. Mi más ez, ha nem provokáció? De vajon miért jó neki, hogy provokál?  

„Kívülről nézve, valóban teljesen irracionális, s nem is gondolom, hogy haszna lenne belőle, kára annál inkább, mégpedig az országnak nagyon súlyosak” – szögezte le Szent-Iványi István. Mint mondta, Orbán nyilván arra gondol, hogy előbb-utóbb lesz valami béketárgyalás, s úgy akarja majd beállítani ezeket az utazásokat, hogy a békemissziója vezetett oda, holott egyetlen centiméterrel sem kerültünk közelebb, zavarórepülés volt. Bizonyára azzal számol, hogy előbb-utóbb kellenek a háborút lezáró tárgyalások, az más kérdés, hogy ha lesznek, azok nem miatta, és nem is azon az alapon következnek majd be, amit ő mond. Ez persze nem gátolja őt abban, hogy úgy állítsa be magát, mint aki tevékeny szerepet játszott benne.  „Ismerjük a Fidesz beszédét: Orbánnak nem igaza van, hanem igaza lesz – mindig ezt mondják, amikor valami bődületeset mond vagy csinál” – idézte fel, hozzátéve: hacsak nem kap előtte egy hatalmas pofont ezek miatt.

Az eddig már lezajlott tárgyalásokon (hétfő reggel beszélgettünk a szakértővel – a szerk.) nem is ez volt a központi elem, sem Kijevben, sem Moszkvában. Éppen csak szóba került a béke ügye, leginkább úgy, hogy ő maga hozta fel. A kijevi útra tényleg szükség volt – mondjuk sokkal korábban kellett volna megejteni –, de ott is elsősorban kétoldalú témák kerültek terítékre, remélhetőleg lesz is belőlük előrelépés – fejtegette. Ugyanakkor az már disszonáns volt, hogy közben már elkezdte szerveztetni a moszkvai útját, miközben Kijevben sem kérték fel a közvetítésre, s nem is üzentek vele. 

Ami pedig a moszkvai tárgyalásokat illeti: a sajtótájékoztatón Putyin hosszan beszélt a magyar-orosz kapcsolatokról – a többi között a paksi projektről –, és csak mintegy mellékesen ismertette a már jól ismert álláspontját a háborúról és békéről, szavaiból jottányi elmozdulást nem lehetett kiolvasni. Putyin tehát nem változtatott, de miért is tette volna? – tette fel a költői kérdést Szent-Iványi.

Ami pedig Pekinget illeti: az ottani útjának a provokációja nem is a „békemissziójával” függ igazán össze, hanem azzal, hogy kedden kezdődik Washingtonban a NATO-csúcs, s oda egyenesen Pekingből érkezik majd. Ez már csak azért is nyílt provokáció, mert a NATO vezető hatalma, az Egyesült Államok számára a fő rivális, a fő veszélynek tartott ország Kína. Persze Orbán már eddig is eléggé kihúzta a gyufát a NATO-nál, s bár az utóbbi időben meghunyászkodott  (kiváltképpen Jans Stoltenberg főtitkár budapesti látogatása óta, amikor beleegyezett abba, hogy elfogadja Mark Ruttét az új főtitkárnak, amiért cserébe megígérte, hogy nem fog vétózni), de most ismét provokál – fejtegette a szakértő, rámutatva: ezzel olyat lépett, ami nem csak a Biden-adminisztrációnak szúrja a szemét, legalább olyan vagy még erőteljesebb provokáció Donald Trump és környezete számára. Sokatmondó tette hozzá, hogy Mitch McConell, a Republikánus Párt szenátusi vezetője már korábban is élesen bírálta, és Kína lábtörlőjének nevezte Orbánt annak Kína-politikája miatt.

Arról már nem is szólva, hogy Orbán olyan dolgokkal házal, amikre senki nem hatalmazta fel őt – szögezte le Szent-Iványi István. A közösségi platformokon megjelenő posztjai a magyar soros elnökség logójával vannak ellátva, s a tárgyalásain – meglehetősen zavaros módon, de szóba hozza, hogy Európa nevében érkezett, holott erre senki nem hatalmazta fel, sőt. Ráadásul nem csak nincs erre semmi jogosultsága, hanem még mást is mond, mint ami a szövetségeseinek a véleménye. Ő maga mondta a svájci lap, a Weltwoche – egyébiránt Orbánnak csúszó-mászó módjára hízelgő főszerkesztőjének – adott interjújában, amikor azt ecsetelte, hogy a brüsszeli bürokraták nem is tudnának békét teremteni, ezt a feladatot nekik, politikusoknak kell elvégezniük. Hivatkozott a korábbi francia elnök. Nicolas Sarkozy példájára, aki szerinte ugyanezt csinálta: az EU soros elnökeként 2008-ban közvetített Oroszország és Grúzia között a dél-oszét konfliktus rendezés érdekében.  Igen ám – hívta fel a figyelmet Szent-Iványi – ezzel azonban van egy „kis” gond azon túl is, hogy Franciaország szerepe és helye más az uniós politikában, mint Magyarországé. Ennél nagyobb probléma, hogy a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés megvonta a soros elnöktől a az EU képviseletét a nemzetközi színtéren, akkor állították fel például a külügyi főmegbízott posztját. „Amit tehát Orbán mond és tesz az eszelős, s vagy ismeri ez utóbbi szabályt, ám ennél valószínűbb, hogy egyszerűen csak manipulál” – állapította meg a külpolitikai szakértő.

Vajon ez a fajta „provokatőrség” hideg fejjel végiggondolt, választott szerepe, vagy kényszerből sodródott oda, mert máshonnan kiállt már a szekerének a rúdja? – kérdeztük. Szent-Iványi szerint választott szerep, ezzel is azt akarja elérni, hogy tekintsék valakinek. S akadnak is már hívei, követői, van olyan – szűk táború – közösség, amely vevő erre. Ide sorolható szavakban például a szlovák kormányfő, Robert Fico, aki azonban mégis csak a többiekkel szavaz Brüsszelben, vagy a szélsőjobboldali német AfD, amelynek már kitették a szűrét a szintén szélsőjobbos Identitás és demokrácia frakcióból.

S hogy milyen – fentebb emlegetett – pofonokba futhat be Orbán? A szakértő szerint a soros elnökség átvétele kapcsán már kapott is párat, így – a hagyományok ellenére – nem jött el Budapestre Ursula von der Leyen újraválasztott bizottsági elnök, s hasonlóképpen a brüsszeli bizottság tagjai sem. Ezen túl, egy sor dologban hátrány érheti, például hiába ácsingózik a támogatásokra. „Mindenesetre kíváncsi vagyok arra is, érik-e a NATO részéről is hasonló lépések majd, mert ugyan Jens Stoltenberg főtitkár békésen nyilatkozik, de benne van a pakliban, hogy Mark Rutte színre lépésével ez megváltozik” – fejtegette.

Felmerül az is, hogy hova vezethet ez? Van-e még lejjebb? Hiszen Orbán mostanra már teljesen kisodródott a szélsőjobbra, és egyértelműen a „rosszlányok/rosszfiúk” táborának vált a tagjává.  Orbán – Szent-Iványi szerint is – már kikerült a szélsőjobbra, onnan már nem tud tovább, még szélebbre sodródni. A végpont a kilépés, a kizárások, a kiközösítés lehet, de ez egyelőre nincs még napirenden, ugyanakkor az irány egyértelmű.