Orbán-korszak: ne számítsunk az euró bevezetésére
Lámfalussy Sándor munkásságát méltatta, majd a kormánynak üzent Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az MNB 100. születésnapja alkalmából rendezett Lámfalussy-konferencián. Lámfalussy kulcsszerepet játszott az euró bevezetésében, az euró atyjának is hívják. távozó jegybankelnökről és az euróról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Lámfalussy Konferencián.
Az Economx szemléje szerint Orbán elmondta, hogy jelenlegi formájában az euró az eleve erős és versenyképes gazdaságoknak kedvez, de nem segíti a felzárkózó ország gazdaságát. A miniszterelnök szerint ezért sem vagyunk még tagjai az euróövezetnek. „Ha nem vagyunk felkészülve rá, az euró megöli a gazdaságunkat” – idézte Lámfalussyt.
A miniszterelnök az alkalmat megragadva búcsúztatta Matolcsy Györgyöt, ahol méltatta a jegybankelnök elmúlt évtizedes munkásságát. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „ez még nem a történet vége”. A beszédében részletesen kitért az euró bevezetésének kérdésére és a magyar gazdaság eredményeire is, kiemelve, hogy nagymértékben erősödött Magyarországon a középosztály. A konferencián tartott beszédében kiemelte, hogy Matolcsy György a magyar gazdasági gondolkodás meghatározó szereplője marad, s olyan nagy magyar történelmi személyekkel említette egy lapon a leköszönő jegybankelnököt, mint Széll Kálmán vagy éppen Wekerle Sándor.
Méltatta a konferencia névadóját, az „euró atyjaként” ismert magyar származású bankárt, tőkepiaci szakértőt, akivel egy közös beszélgetésüket is felidézte a miniszterelnök. Akkoriban Lámfalussyt az euró hibáiról kérdezte, arról, hogyan lesz közös pénz közös fiskális politika nélkül? Lámfalussy válaszát idézte: a „közös fiskális politika már eldőlt”. Orbán az alkalmat felhasználva kifejtette a véleményét az uniós közös pénz bevezetését illetően a magyar elképzelésekről. Azt mondta: jelenlegi formájában az euró az eleve erős és versenyképes gazdaságoknak kedvez, de nem segíti a felzárkózó országok gazdaságát, ezért nem vagyunk még szerinte tagjai az euróövezetnek. „Ha nem vagyunk felkészülve rá, az euró megöli a gazdaságunkat” – idézte Lámfalussyt Orbán. Ezzel ismét megerősítette, hogy amig a Fidesz vezette kormány kezében van az ország irányítása, aligha kerül majd napirendre a közös uniós pénz bevezetése.
„Lámfalussy elmélete szerint az európai közös valuta létrehozása nemcsak a gazdasági stabilitás elősegítését célozta, hanem a békés és együttműködő jövő építését is. Tudta, hogy a közös valuta létrehozása nem old meg azonnal minden problémát. Határozottan nem oldotta meg az Európai Unió minden problémáját, de megteremti az egységes piac lehetőségeit – fejtette ki Matolcsy a Portfolio tudósítása szerint. A leköszönő bankelnök üzent a kormánynak is: fontos, hogy a központi bankok függetlenek legyenek a nemzetközi pénzpiacoktól és a kormányoktól is. A kormányoknak is ez az érdekük, hogy hagyják dolgozni a jegybankokat, hogy ellássák az infláció ellen küzdelmet.”
Matolcsy György mandátuma márciusban jár le, utódja Varga Mihály fideszes politikus lesz, aki előző év végén távozott a pénzügyi tárca éléről a jegybanki megbízatása miatt.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. január 2-i adása itt nézhető meg: