Orbán kötcsei üzenete: Brüsszel legyen olyan, mint Magyarország!
„Brüsszelben változást kell elérni.” Ha hinni lehet a kormányhoz közeli sajtó beszámolóinak – csak őket engedték be a szigorúan őrzött rendezvényre – ez volt az idei kötcsei Fidesz-találkozó fő témája. Merthogy Brüsszel ma nem az, aminek Orbán látni szeretné. Demokratikus és toleráns, nem pedig, amint az egy rendes tekintélyuralmi szervezettől elvárható volna, diktatórikus.
Mindez persze nem újdonság, egy ideje másról sem szól a Fidesz kommunikációja. Ha volna valaki, aki még nem vette volna észre, Orbánék már ráfordultak a jövő évi Európai Parlament-választásra. Nemcsak idehaza, mert Orbán azzal semmire sem megy, ha mint eddig, ezután is a Fidesz küldi a legtöbb magyar képviselőt Brüsszelbe. Abba a Brüsszelbe, amelyet egyébként a háta közepére sem kíván, és ahová, állítása szerint, nem tárgyalni jár, hanem harcolni.
Ne gondoljuk, hogy Brüsszel csak a pénz miatt fontos a Fidesznek. Elsősorban persze azért, hiszen látjuk, hogy az uniós források nélkül a magyar gazdaság semmire sem megy. Az Orbán-kormány egyre-másra veszi fel a hiteleket, s ezzel olyan mértékben eladósítja az országot, hogy a törlesztőrészleteket nemcsak gyerekeink, hanem unokáink is fizetni fogják.
Kell tehát Orbánéknak a pénz, de nemcsak emiatt fontos nekik, hogy tagjai legyünk az EU-nak. Magyarország egyik vonzereje abban áll a velünk mostanság baráti viszonyba keveredett keleti diktatúrák számára, hogy tagjai vagyunk az EU-nak. Magyarország önmagában csak nekünk, magyaroknak fontos, a keleti nagyhatalmaknak legföljebb azért, mert rajtunk keresztül juthatnak el a EU piacára.
Orbánnak, bármennyire is szapulja a nekünk otthont – nem mellesleg pénzt és biztonságot – adó európai közösséget, jelen állás szerint esze ágában sincs kivezetni Magyarországot az Európai Unióból. Ez a kötcsei pikniken elhangzott Orbán-beszéd üzenete, ezt kommunikálja most a miniszterelnök a magyaroknak, közöttük is elsősorban a kormányzati propaganda által felhergelt hevesebb vérmérsékletű fideszeseknek.
Ezért pattant ki a fideszes éceszgéberek fejéből a jelszó, hogy változást kell elérni Brüsszelben. Az Európai Unió – Orbán már korábban megjósolta – előbb-utóbb úgyis összeomlik, de mi leszünk azok, akik tartjuk majd az utolsó gerendát. Maradunk hát, ameddig csak lehet, cserébe csupán csekélységet kérünk: azt szeretnénk, ha az EU olyan volna, mint amilyennek mi látni szeretnénk.
Mi, azaz a Fidesz. Mi, azaz Orbán Viktor.
Pedig, ha az Európai Unió olyan volna, mint a mai Magyarország, az legkevésbé Orbánnak és Fidesznek lenne jó, mert ebben az esetben az EU épp olyan elzárkózó és kirekesztő lenne, mint amilyen a mai Magyarország. Hiányozna belőle a szolidaritás, és ebből kifolyólag nagyon megnézné, mire ad pénzt. Nem szórná számolatlanul, ahogyan korábban tette, ugyanolyan elutasító volna a lemaradókkal, mint amilyenek mi vagyunk az üldözöttekkel, valamint minden rendű és rangú elesettekkel.
Ez tehát most a legújabb, a Facebookon is meghirdetett üzenet: hogy változást kell elérni Brüsszelben. El kell érni, hogy a Fideszhez hasonló populista pártok minél több képviselőt juttassanak az EU testületeibe. Ezt kell megértetni, először a Fidesz vezetőivel, majd – ha ők felfogták, hogy mit akar tőlük a Főnök, akkor – a lakossággal.
Nem könnyű feladat, még akkor sem, ha tudjuk, hogy Orbán és a Fidesz nem ismer lehetetlent.
Nem véletlenül mondta Orbán Viktor hat évvel ezelőtt az Ericsson népligeti székházának avatásán, hogy a valóságot kell magunk felé hajlítanunk. A kísérlet sikerült, de láttuk, mi lett ebből: Európában éllovas infláció, recesszióba süllyedt gazdaság, nemzetközi elszigeteltség.
Orbánnak ez is belefér, a célért semmi sem drága. Ráadásul – és ez nem jó hír a demokratikus érzelmű magyaroknak – már nem is 2030-ig, hanem 2034-ig tervez.