Orbán magánháborúja: a mi pénztárcánkból lopja ki a lőporra valót
Háborúban megfelel, békében alkalmatlan. A harc az igazi terepe, lényege a küzdés maga. Békeidőben tétován tántorog, mint a partra tévedt tengerész. Mintha részeg lenne: bizonytalan, nem tud mit kezdeni magával. Orbán vezér megint csatába hívja gyülevész hadait.
A Kedves Vezető lényege a háború. Ő mondta évekkel ezelőtt, hogy érzi a puskapor szagát. Aki ott is puskaporszagot érez, ahol nincs, annak soha nem megy ki az orrából e különös illat. Az ilyen ember élete végéig hadvezérnek tartja magát, honfitársait pedig katonáknak.
Amint fegyverhez jutott, háborúba indult a világ ellen. Megharcolt a Világbankkal, nekiment a multiknak, a saját köreihez nem tartozó oligarchákkal. Bajuszt akasztott a filozófusokkal, a tanárokkal, összeveszett, akivel csak lehetett. Egy ideje a civil szervezetek ellen harcol és egy 89 éves magyar származású amerikai milliárdossal. Mi, többi magyarok, a saját bőrünkön tapasztaljuk e dicsőséges hadjáratok eredményét: romok és rombolás, amerre lép.
Születésétől fogva katona, ráadásul a legelszántabb fajtából. Az utolsó töltényig tüzel – sőt, még azon is túl. Ha nincs ellenség, teremt magának és az övéinek. És mintha egy számítógépes játékból bújt volna elő: ha lelövik, mindig marad még néhány élete.
Nekünk, akiknek a nevében rendre összevész a világgal, egy életünk van. Nem harcolni kellene, hanem kormányozni. De ő mindig csatába készül, a muníciót, akaratunk ellenére, mi szállítjuk az ütközethez. A mi pénzünkből fegyverkezik a világ, elsősorban Európa ellen, a mi pénztárcánkból lopja ki a lőporra valót, a mi bankszámlánkról emeli le a puskaporszag árát. Mi lettünk miatta lesajnált, antidemokratikus ország. Sem Európának, sem Magyarországnak nem válik javára ez a korszerűtlen, avítt, idejétmúlt hátranyilazós hadviselés.
