„Orbán most pontosan azt csinálja, amit 2004-ben még kritizált"

HírKlikk 2021. november 25. 11:30 2021. nov. 25. 11:30

A forint jelenleg lélegeztetőgépen van, az árak pedig elszabadultak – jelentette ki Párbeszéd párt frakcióvezető-helyettese.

Burány Sándor csütörtöki online sajtótájékoztatóján idézte Orbán Viktor miniszterelnök 2004-ben, ellenzékben elmondott szavait, hogy: „a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak". A politikus hangsúlyozta, a kormányfő akkor azt is hozzátette, a forint gyengülése tulajdonképpen azt jelenti, hogy „ellopják a pénzt az emberek zsebéből".

A frakcióvezető-helyettes azt állította, hogy Orbán Viktor most pontosan azt csinálja, amit 2004-ben még kritizált, mert rekord magas az infláció, a forint pedig még soha nem volt ilyen gyenge az euróhoz képest.

Burány Sándor azt mondta: a kormány tizenegy éve nem emelte a családi pótlékot, nem emelte az öregségi nyugdíj legkisebb összegét, valamint a köztisztviselői bértábla illetményalapját, és növelte a minimálbért keresők adóját.

Forrás: MTI/Hírklikk