Orbán nagymesteri szintet ért el a jogállam lebontásában

Az új, tekintélyelvű nacionalizmus és a vele járó demokráciaellenesség azzal fenyeget, hogy egész Európa számára gondot okoz, merthogy a földrész keleti feléről nyugatra is átterjedhet a gazdasági bizonytalanság, valamint a menekültválság okozta jelenség. Így látja a helyzetet a Neue Zürcher Zeitungban megjelent elemzésében a bécsi egyetem egyik professzora, az Osztrák Nemzetközi Politikai Intézet kutatója – írja a cikket szemléző Népszava.

Vedran Dzihic szerint, Orbán Viktor már nagymesteri szintet ért el, miután elképesztő kitartással bontja le a jogállamot. A legutóbbi, maratoni brüsszeli csúcs után, például nem győzte visszautasítani a bírálatokat, mondván, hogy „megfoghatatlan” a vád a demokrácia állapota és a sajtószabadság korlátozása miatt, majd hazatért és lejátszotta az utolsó felvonást az Index függetlenségének felszámolására. A nemzeti-konzervatív oldal évek óta azzal vet el minden kritikát a politikussal szemben, hogy az árulás Orbán víziójával szemben, aminek a lényege, hogy feltámad egy új, erősen a vezérre épülő Magyarország.

De hasonló a helyzet a lengyeleknél, a törököknél, valamint a szerbeknél is. Vucsics, akárcsak budapesti és varsói kollégája, állandóan a népre hivatkozik, de mindjárt meg is mondja, hogy abba ki tartozik bele: azok, akik őt támogatják. Mind a négy országban olyan tekintélyelvűség bontakozik ki, ami moralizáló nacionalizmussal vértezi fel magát a külföldi és hazai kifogásokkal szemben, illetve kölcsönöz legitimitást a rendszernek.

A magyarázat az, hogy az erős emberek a gazdasági- és migránsválság közepette azt ígérték: majd ők véget vetnek a bizonytalanságnak, gondoskodnak a biztonságról és visszaadják a „népnek” az identitást, valamint a nemzeti büszkeséget. Orbán, Kaczynski és Vucsics egyben leszámolnak a rendszerváltás után kialakult liberális renddel, a demokráciát terhes koloncnak tekintik. A lopakodó tekintélyelvűség kiegészül azzal, hogy jókra és rosszakra osztják a társadalmat.

A politikai megosztás segít a hatalmon lévő pártoknak, hogy minden elégedetlenséget azzal utasítsanak vissza: az árt a nemzet ügyének. Egyben új külső ellenségképeket gyártottak: a muzulmán menekült, a meleg jogi aktivista és Soros személyében. A belső ellenzéket pedig azzal bélyegezték meg, hogy azok ideológiailag ugyanezt a vonalat képviselik.

Az EU mindmáig nem talált választ az új autokráciára. Langymelegen áll hozzá a demokrácia aláásásához, rossz kompromisszumokat köt a jogállam kapcsán, így viszont szó sem lehet a „következő nemzedék” uniójáról. A koronaválság alighanem csak felerősíti a szélsőjobbos, idegengyűlölő, kirekesztő nacionalizmust. És ez a jelenség, vagyis a túlzott nacionalizmus, továbbá a tekintélyelvű uralom már jó ideje felütötte a fejét nyugaton is.

Ma már a frontvonal a demokrácia és az autokrácia között húzódik. Hogy azután a dolgok jobbra fordulnak-e, az attól függ, képes-e Brüsszel bevetni egész politikai tőkéjét a liberális demokrácia és a nyitott társadalom megvédésére. Lukasenko példája azt igazolja, hogy taktikázással és pragmatizmussal nem lehet az önkényurakat sem megszelídíteni, sem megnyerni a jogállamnak. Az uniónak a saját jövője érdekében, szolidaritást kell tanúsítania azokkal a polgárokkal, akik Minszkben, Belgrádban, Varsóban, Budapesten és másutt készek szinte mindent kockára tenni, hogy a szabadság és igazságosság viszonyai között jobban élhessenek.