Orbán újabb nemzeti konzultációt indít

HírKlikk 2021. június 10. 11:41 2021. jún. 10. 11:41

Nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról, a stabil gazdaság megteremtéséről, a gazdaság megerősítéséről – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón.

Orbán Viktor közölte: a nemzeti konzultáció célja, hogy egyetértési pontokat hozzanak létre a legfontosabb kérdésekben.

A kormányfő elmondta: a konzultációban az emberek véleményét kérik majd arról, hogy a minimálbért egy vagy több lépésben 200 ezer forintos szintre emeljék, azzal, hogy ennek ellentételezéseképpen adókedvezményeket kell adni a kis- és közepes vállalkozásoknak.

Hozzátette, emellett szeretnének megerősítést kérni az emberektől a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítése, valamint a hitelmoratórium ügyében, illetve a migráció és a klímaadó kérdésében is.

Forrás: MTI