Orbán veszíthet – mondják azok, akiknek többnyire bejöttek a tavalyi prognózisaik
Orbán Viktor választási vereségét – ám ennek ellenére, a hatalmon maradását – vetíti előre az Európai Külkapcsolatok Tanácsának minap nyilvánosságra hozott, a magyar sajtón is végigfutott idei prognózisa. De vajon higgyünk-e vagy sem az előrejelzésnek? Támpontot a prognózis komolyságának megállapításához egy módon talán kaphatunk: ha megnézzük, mi jött be a Tanács korábbi előrejelzéseiből. Egyet előre elárulunk: a 2021-re Magyarországgal kapcsolatban mondottak többé-kevésbé megvalósultak.
Habár a szerzők – Mark Leonard, brit politológus és író, valamint Jeremy Shapiro, korábbi amerikai külügyminiszter-helyettesi különleges tanácsadó – önmaguk egy évvel korábbi teljesítményét (nem kis iróniával) a tízes skálán nyolcasra értékelték. Mi azonban úgy gondoltuk, inkább magunk is megvizsgáljuk, hogy a 2021-es év elején, az arra az esztendőre közzétett 10 + 1 (bónusz) előrejelzésükből mi és hogyan vált valóra.
Prognózis 1: Bidennek nem sikerül megteremteni a Kongresszus két pártja között a kölcsönös jóindulatot az ország előtt álló óriási kihívások leküzdéséhez. Habár az előrejelzés napvilágra kerülése idején Biden ezt helyzete kilátásba, Mark Leonard és Jeremy Saphiro szerint más jövőt vetített előre a Capitolium elleni ostrom és a Szenátus kisebbségi vezetőjének, Mitch McConellnek a személye.
Nos, mint a Biden elnökségének első évéről a Hírklikkben megjelent (Felcsúti Balázs tollából származó) elemzésből kiderül, ez a jóslat bejött, Bidennek beletörött a bicskája ebbe a feladatba.
Prognózis 2: az EU fokozza a küzdelmet Lengyelországgal és Magyarországgal szemben a jogállamisági kérdésekben, s ugyan nem áll helyre a teljes demokrácia a két említett országban, ám a többi potenciális követőjükre hatással lesz, hogy az unió vörös vonalat húzott. Az előrejelzés kitér a feszültség fokozódására, s arra, hogy az uniós költségvetés terén elért előrelépés, illetve Donald Trump leváltása elősegíti a szankciók alkalmazását és engedmények kicsikarását a két országtól.
Nos, 2021-ben mélyültek az ellentétek az EU és Magyarország, illetve Lengyelország között, s a következmények sem maradtak el, a többi között a két kormány által a jogállamiság megsértése miatt az uniós támogatások visszatartására kidolgozott feltételrendszer ellen az Európai Bíróságon benyújtott kereset elutasítása szinte biztossá vált az év végére.
Prognózis 3: az USA és Irán nem térnek vissza az iráni egyezményhez, nem tárgyalnak újabb megállapodásról, bár tesznek ennek érdekében erőfeszítéseket. Habár látszott lehetőség arra, hogy az Egyesült Államok és Irán visszatér a 2015-ös nukleáris megállapodáshoz (amelyből Donald Trump 2018-ban hirtelen kiléptette Amerikát), de a két ország belpolitikai eseményei nehezítik ennek elérését. Ám a téma nem kerül le a napirendről.
Nos, ez a prognózis szintén bejött, ahogy egy 2021 decemberi fejlemény is mutatja: mindkét ország borúlátóan nyilatkozott a nukleáris megállapodás felélesztésének esélyét illetően a Bécsben újraindult tárgyalásokon.
Prognózis 4: Kína mosolyoffenzívába kezd Európával és Amerikával, amelynek középpontjában a klímaváltozás kérdései állnak. Kína a korábbi évek agresszív diplomáciája után, többé-kevésbé visszatér a szerényebb, megnyugtatóbbnak mutatkozó, sokat ígérő, ám keveset teljesítő korábbi viselkedéséhez. A klímaváltozás lesz ennek fő területe.
Nos, a mosolyoffenzíva valóra vált a klímavédelemben: már tavasszal megszületett ennek első jele: Kína és az USA közös nyilatkozatot adott ki, amelyben komolyabb klímavédelmi kötelezettségvállalást fektettek le.
Prognózis 5: Európában és Észak-Amerikában erőteljes lesz a koronavírus utáni gazdasági fellendülés, miközben Oroszország, Afrika és Latin-Amerika csak kullog a világ után. Az ösztönző csomagoknak és a járvány miatt lefojtott keresletnek köszönhetően, Európa és Észak-Amerika gazdaságai a gyors növekedés ellenére sem tudnak teljes egészében visszapattanni a pandémiát megelőző gazdasági kibocsátási szintre. Ugyanakkor Oroszország, Afrika és Latin-Amerika nem teljesít túl jól, sem gazdasági területen, sem a járványkezelésben.
Nos, ami az európai és észak-amerikai gazdaságok részleges visszapattanását illeti – ez bejött, az amerikai gazdaság például hat-hét százalék körüli ütemben bővült az év egészében (még nincsenek adatok), hasonlóan a magyarhoz. Az orosz GDP dinamikája ettől elmaradt. A koronavírus-járvány azonban a világ minden szegletében további problémákat okozott.
Prognózis 6: kiegyensúlyozottabb transzatlanti kapcsolat alakulhat ki, miután erősödik Európa stratégiai autonómiára irányuló törekvése. Az előző években kialakult európai bizalmatlanság az USA-val szemben (járványkezelés, amerikai gyengeségtől való félelem) ugyan, más okokból, de folytatódik. Az amerikai tehetetlenség ellensúlyozására Európa igyekszik stratégiai autonómiát kiharcolni, s lehetőség nyílik egy kiegyensúlyozottabb és igazságosabb transzatlanti szövetség kialakítására.
Nos, Európa törekvése a stratégiai autonómiára valóban folytatódott – erről egyébként (és arról, hogy ez valójában mit fed) itt olvashat összefoglalót.
Prognózis 7: az EU, az USA és az Egyesült Királyság is csatlakozik a Csendes-óceáni Partnerséghez, de legalábbis kinyilvánítja ezt a szándékát. Az USA – még Barack Obama elnöksége idején – elkezdett közeledni a partnerséghez, de Donald Trump ezt leállította.
Nos, egyelőre a prognózisból annyi bejött, hogy az Egyesült Királyság már kérte a felvételét. Miként egyébként Kína is
Prognózis 8: Lukasenka ragaszkodik a hatalomhoz, de autonómiájának javát elveszíti Oroszországgal szemben. 2021-ben folytatódnak a demonstrációk, de Lukasenka a biztonsági erejére és az egyre növekvő orosz támogatásra támaszkodva, hatalmon tud maradni. Ezért utóbb nagy árat kell majd fizetnie.
Nos, valóban, Lukasenka és Vlagyimir Putyin szeptember végén Moszkvában megállapodott a két ország politikai és gazdasági integrációjának a fokozásában. Megfigyelők szerint ez lényegében Belarusz Oroszországba történő beolvadását jelentené.
Prognózis 9: az USA-nak és az Egyesült Királyságnak nem sikerül lezárni a két ország közötti kereskedelmi egyezményt, de továbbra is kitartanak amellett, hogy különleges kapcsolatok fűzik őket egymáshoz.
Nos, legutóbb tavaly ősszel tárgyalt személyesen a két ország vezetője, Biden pedig közölte, hogy további megbeszélésekre van szükség a megállapodás eléréséhez.
Prognózis 10: az ENSZ éghajlatváltozási konferenciája (COP26) sok hűhó lesz a semmiért. Habár sikerül majd több nem kötelező érvényű elköteleződést elérni a klímaváltozás elleni harcban, nem sikerül majd olyan célokat kitűzni, amelyek elérés kötelező lenne.
Nos, az alábbi idézet mintegy összegzi a csúcsról kialakult véleményeket: „Számos ígérettel zárult a COP26 Klímakonferencia Glasgowban, mégis sokan csalódottak maradtak az eredményeket illetően. Ez nem olyan meglepő, hiszen ezek az ígéretek erősen rímelnek a korábban már megkötött, de be nem tartott megállapodásokra”.
Prognózis +1: Trump visszakapja a Twitter fiókját.
Nos, ez nem jött be. Trump nem kapta vissza, sőt, egy saját, a Twitterhez hasonló platformot szándékozik indítani februárban.
A 2022-re vonatkozó prognózisok
+ 1. Bekövetkezik a magán űrutazások első halálos balesete. |
Olvasnivalót is ajánlunk: az Európai Külkapcsolatok Tanácsának idei prognózisával, pontosabban, annak Magyarországra vonatkozó részével kapcsolatos, elemzőt megszólaltató korábbi cikkünk itt olvasható.