Orbán Viktor: a blokkosodásból Magyarországnak ki kell maradnia
Regionális középhatalmi státuszt tűzött ki célul Orbán Viktor a politikai igazgatója szerint. Orbán Balázs írta le, milyen átfogó előadásban vázolta fel az előttünk álló évtized kihívásait és lehetőségeit a miniszterelnök az ünnepek előtt, a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján.
„Nem a szétbontásra, igen az összekapcsolásra” címmel jelent meg Orbán Balázs összefoglalója a Mandiner.hu oldalán.
Eszerint a legnagyobb kihívás a következő tíz évben az, hogy Magyarországnak sikerüljön kitörnie a közepes fejlettségű országok köréből, és felzárkózzon a fejlett államokhoz, Közép-Európán belül pedig regionális középhatalmi státuszt érjen el.
„Jelenleg a kitörés lehetőségét azonban több minden is veszélyezteti, többek között az is, hogy a „neoliberális világrend” az elmúlt években több ponton is sérült – Brexit, 2020-ban kirobbanó koronavírus-járvány, orosz-ukrán háború –, ami Orbán szerint a szétkapcsoláshoz vezet, azaz „az USA által vezetett Nyugat fokozott ütemben szakítja meg, gyengíti vagy vonja ellenőrzés alá kapcsolatait” – áll a politikai igazgató összefoglalójában.
A szétkapcsolás végül azt eredményezi majd, hogy létrejönnek a hidegháború idején megismert nemzetközi blokkok, állítja és hozzátette, a blokkosodásból Magyarországnak ki kell maradnia, mert az az eljelentéktelenedéssel egyenlő. „Egy ilyen felállásban a legjobb olvasatban is az történik, hogy az egyes országoknak központot kell választaniuk, és a kapcsolódásuk kizárólagos kapcsolat. Azaz hazánk szükségképpen alárendelt szerepbe kényszerülne, ami épp abban jelentene gátat, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok sorából. Ezért a magyar felzárkózási stratégia nulladik lépése egy olyan országspecifikus globalizációs logika kidolgozása, amelyben felülírja a negatív hatásokat. Az összekapcsolt gazdaságra épülő modell kínál megoldást erre a problémára”– idézi Orbán Balázs a kormányfőt.
A miniszterelnök stratégiája szerint a kitöréshez és az új gazdaságstratégiai modell megteremtéséhez vezető úton kulcsfontosságú lépések a következők:
– a magyar bankszektor régiós és globális szereplővé válása;
– tovább kell növelni „a már így is rekordokat döntő külföldi működőtőke-beruházást;
– valamint az energetika terén szükséges minél több kapcsolatot kiépíteni a világ és a szűkebb régió nagy elosztópontjaival”.
Magyarországnak a jelenleginél is hangsúlyosabban jelen kell lennie a nemzetközi térben, meg kell erősíteni az élelmiszer-, gyógyszer- és járműipart, illetve „a felsőoktatás már megkezdett átalakítását arra kell felhasználni, hogy elősegítse a tudástranszfert az ipari szereplők és a távoli kutatóközpontok vonatkozásában”.