Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
Az a magyar-ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Orbán Viktor hozzátette: mivel magyar-ukrán kettős állampolgárról beszélünk, az áldozat a mi közösségünkhöz tartozik, nemcsak a szó kulturális, nemzeti értelmében, hanem közjogi értelemben is.
„Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" – szögezte le.
Elmondta azt is, hogy az ügy gyökere nyilvánvalóan a háborúban keresendő.
Ez a háború és a veszély, ami ebből fakad, itt van közvetlenül „a hónunk alatt". Tehát nincs semmi túlzás abban, amikor azt mondjuk, hogy a veszélyek korában élünk és észnél kell lenni, mert minden mozdulatnak, minden döntésnek, minden szónak itt jelentősége lehet – figyelmeztetett Orbán Viktor.
Orbán Viktor: orbitális tévedés, hogy Ukrajna készen áll az uniós csatlakozásra
A kormányfő rámutatott: minden uniós miniszterelnöki csúcson az hangzik el – és most már lassan a nyilvánosság előtt is –, hogy Ukrajna lényegében a tagság minden feltételét teljesítette.
Azt állítják, hogy felszámolták a korrupciót, uralkodik a jogállamiság, az emberi jogokat tiszteletben tartják, a gazdaság jó állapotban van – sorolta, hozzátéve: az unió vezetői úgy beszélnek Ukrajnáról, mint egy tagságra érett országról, akinek esetében a tagsági tárgyalások tulajdonképpen formalitások. Ukrajna már megtette a magáét, most mi jövünk, 2030-ig mindenképpen fel kell venni Ukrajnát – idézte az unió vezetőinek álláspontját.
A kormányfő azt mondta, hogy ő csak fogja a fejét. Akik azt mondják, hogy Ukrajna készen áll az uniós tagságra, azok olyan messze vannak a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől -– fogalmazott, hozzátéve: lehet, hogy Brüsszelben át lehet verni az embereket, de ahol mi élünk, az ukrán határ mellett, ezt mondani, az orbitális tévedés vagy hatalmas szamárság.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy az Európa Unió bizottságát és az európai vezetőket támogató magyar pártokat – a DK-t és a Tiszát – nyugodtan lehet háborús pártoknak nevezni. Ezek a pártok a brüsszeli háborús koalíció magyar tagjai. Vannak háborúellenes pártok, békepártok, és a Fidesz ehhez az európai táborhoz tartozik – mondta.
Orbán Viktor: nem szabad közös uniós hitelt felvenni Ukrajna finanszírozására
„Ezt én a végsőkig ellenezni fogom" – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A kormányfő kijelentette: az európai gazdaság szenved, elveszítette a versenyképességét. A kontinens a gázért háromszor-négyszer, az áramért két-háromszor annyit fizet, mint versenytársai, ezért, ha már az „önmagában is problémás" hitelfelvétel mellett döntenek, nem kell odaadni másnak azt a pénzt, Európának önmagára kell költenie azt, helyreállítva a gazdaságát – érvelt.
Előző napi győri tárgyalásairól szólva, Orbán Viktor elmondta: megerősítették az ország és az – általa a magyar ipar egyik ékköveként említett – Audi szövetségét.
A cég „belenőtt a magyar élet szövetébe; ez a mi gyárunk", tízezreknek ad közvetve vagy áttételesen munkát. Az ott dolgozó munkásainkra és mérnökeinkre büszkék lehetünk, mert képesek voltak arra, hogy ugyanazt a technológiát használva, mint amit a Volkswagen többi gyárában, a világ sok pontján használnak, a mi gyárunk a legversenyképesebb, a legsikeresebb legyen – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: ez a munkásoknak, a mérnököknek és a vezetésnek köszönhető, akik mind magyar emberek.
Orbán Viktor: a családalapításhoz azt is tudni kell, „hol fogsz velük lakni"
Orbán Viktor azt mondta: eddig a kormány a fiatal családosoknak nyújtott támogatást, mert mégiscsak ők vállalják a legtöbbet, dolgoznak és mellette gyermeket nevelnek.
Most elindítják a három százalékos fix kamatozású otthonteremtési hitelt azoknak is, akik még nem családban élnek és az első lakásukat szeretnék megszerezni – tette hozzá.
Ha az első lakást megszerzik, és az nem albérlet, hanem saját tulajdon, akkor könnyebben jön a gyerek, tehát a kormány így az ország demográfiai helyzetén is tud segíteni – mondta a miniszterelnök.
A rádiós beszéde után Orbán Viktor az X-en is az ukrán elnököt bírálta
Ideje, hogy az ukrán elnök megértse, nem mondhatja meg a magyaroknak, mit gondoljanak – jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő az X-en közzétett üzenetében leszögezte, Magyarország az első ország, amely referendumot tartott Ukrajna európai uniós tagságáról.
„(Volodimir) Zelenszkijnek (ukrán elnök) és a brüsszeli bürokratáknak el kell fogadniuk, hogy ha az Európai Unió többi részében is referendumokat tartanának, az eredmény az lenne, ami Magyarországon" – írta Orbán Viktor, hozzátéve: „az európaiak nem akarják beengedni a háborút az unióba"
Kapcsolódó cikk: Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága.