Orbán Viktor Kötcsén egészen a sztratoszféráig jutott
„Orbán Viktor 50 percet beszélt globális, nagypolitikai, stratégiai ügyekről – valahol a sztratoszférában röpködött –, és mindössze 12 percet szentelt Magyarországnak. Ez azért meglepő, mert közben elindult a kampány, és párhuzamosan Magyar Péter is gyűlést tartott” – fogalmazott Balázs Péter volt külügyminiszter a Klikk TV Mélyvíz című műsorában.
Az interjúban részletesen szó esett a kötcsei pikniken elhangzott miniszterelnöki beszédről, amelyben Orbán nemcsak világképet vázolt, hanem ítéleteket is hirdetett az Egyesült Államokról, Ukrajnáról és Európáról. Balázs Péter szerint bizonyos meglátások helytállóak – például a többpólusú világrend kialakulása –, ugyanakkor az Európai Unió megítélésében Orbán „kifejezetten rossz irányba megy”.
Az interjúban elhangzott: Orbán tévesen hirdette ki az európai integráció „kísérletének” végét, sőt, Ukrajna „három részre szakítását” is sajátos módon vetítette előre. „Ez még messze nincs napirenden. Orbán ez ügyben eltévedt” – hangsúlyozta Balázs Péter. Az EU jövőjével kapcsolatban úgy vélte: bár vannak gyenge pontjai az együttműködésnek, a közös piac és az intézményi összefonódás olyan szoros, hogy szétesésről nincs szó.
A beszélgettek a német és francia belpolitikai válságokról, a szélsőjobboldali erők megerősödéséről, valamint az amerikai-orosz viszonyról is. Kína felemelkedése és az Egyesült Államokkal szembeni kihívása szintén kiemelt téma volt.
A magyar diplomácia szerepéről Balázs Péter keményen fogalmazott: „saját szövetségi rendszeréből tört ki és átállt az orosz oldalra. Ez súlyos megsértése a magyar nemzeti érdeknek.” A volt külügyminiszter szerint mindez hosszú távon elszigetelheti Magyarországot a nyugati szövetségi rendszeren belül.
Végül bemutatta a Budapesti Városdiplomáciai Akadémia munkáját is, amely fiatalokat képez a külügyek világára. A képzés célja szerinte az, hogy pártatlan elemzéseken keresztül tanítsák meg a hallgatóknak: a diplomáciában „nagyon pontos diagnózis után kell megválasztani a terápiát”.