Most már hivatalos: Orbán Viktor személy- és csomagátvizsgálás nélkül léphet a Sándor-palotába
Az országos rendőrfőkapitány utasítást adott ki a Sándor-palotába történő be- és kiléptetés rendjéről.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában – az országos rendőrfőkapitány utasítása alapján – tisztázták a Sándor-palotába történő be- és kiléptetés rendjét – írja az Index. Elsőként azt szabályozták, hogy a nyugati kapu igénybevétele a személyi forgalom, a küldemények behozatala, valamint a köztársasági elnök és más védett személyek biztonsági gépjárműveinek és az egyedi engedéllyel rendelkező gépjárművek be- és kihajtása céljából 0–24 óráig biztosítható.
A déli kapun ideiglenesen, a Sándor-palota részéről belépés engedélyezésére jogosult személy által meghatározott időpontban hajtható végre beléptetés. Elsősorban a hivatalos köztársasági elnöki programokra érkező vendégek, delegációk beléptetése, valamint a köztársasági elnök biztonsági gépjárműveinek be- és kihajtása céljából.
A keleti kapun ideiglenesen, a hivatal részéről belépés engedélyezésére jogosult személy által meghatározott időpontban hajtható végre beléptetés. Elsősorban anyag- és áruszállítás, a sajtó munkatársainak, valamint a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred Gyalogos Testőrség szolgálatot ellátó állományának beléptetése céljából.
Az épületben a Készenléti Rendőrség, Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság kiemelt objektumok főosztályának a Sándor-palota őrségi egysége végzi a létesítményvédelmi feladatokat.
Az értesítő tisztázza, hogy az épületbe történő beléptetésre – az utasításban meghatározott vagy a főigazgató írásbeli engedélyében foglalt kivételekkel – csak a belépőkártya és a személyazonosság ellenőrzése, valamint technikai személy- és csomagátvizsgálás után, a biztonsági előírásoknak megfelelően kerülhet sor.
Ám vannak kivételek: belépőkártya felmutatása nélkül, a személyazonosság ellenőrzése, valamint technikai személy- és csomagátvizsgálás mellőzésével léptethető be az épületbe
– a köztársasági elnök és családtagja;
– a miniszterelnök;
– az Országgyűlés elnöke;
– a főigazgató, a főigazgató-helyettes, az igazgatók, a főigazgató által írásban meghatározott személy;
– a Terrorelhárítási Központ főigazgatója;
– a TEK Személyvédelmi Igazgatóság vezetői állományának az őrség parancsnokának megküldött írásbeli tájékoztatásban kijelölt tagja;
– Sulyok Tamást, Orbán Viktort, valamint Kövér Lászlót kísérő személyek;
– a TEK által védett személlyel együtt érkező, szolgálati feladatot ellátó állományba tartozó személy;
– a Készenléti Rendőrség vagy az Országgyűlési Őrség által védett személlyel együtt érkező, szolgálati feladatot ellátó személybiztosító vagy egészségügyi biztosítást végző személy.
Kiemelték, hogy a védett személlyel együtt két fő személybiztosító léptethető be az épület területére. Két főnél több személybiztosító a TEK Személyvédelmi Igazgatóság II. főosztály vezetőjének a főigazgató előzetes egyetértésével kiadott egyedi engedélye alapján léptethető be.
Személyazonosság megállapításával – szükség esetén az erre szolgáló okmány felmutatásával – személy- és csomagátvizsgálás mellőzésével léptethető az épületbe
– az Alkotmánybíróság elnöke;
– a Kúria elnöke;
– a legfőbb ügyész;
– a megbízólevél átadására érkező nagykövet és a delegáció tagjai;
– az Állami Számvevőszék elnöke;
– a Magyar Nemzeti Bank elnöke;Í
– a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke;
– a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke;
– az Országos Bírósági Hivatal elnöke;
– az Országos Bírói Tanács elnöke;
– az alapvető jogok biztosa;
– a miniszterek;
– a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke;
– illetve az Integritás Hatóság elnöke.
Az őrség a nyugati kapuban személyazonosság igazolására alkalmas okmány ellenőrzése alapján győződik meg a beléptetendő személy személyazonosságáról, majd telefonon értesíti a fogadó személyt, és megkezdi a beléptetést – olvasható a hivatalos értesítőben.