Orbánt a népharag fogja elsöpörni

HírKlikk 2025. július 8. 15:30 2025. júl. 8. 15:30

Szerintem a népharag ezeket a fiúkat úgy el fogja söpörni, hogy írmagjuk sem marad – mondta Korózs Lajos, az MSZP elnökhelyettese a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.

Korózs Lajos szerint ez a rendszer arra rendezkedett be, hogy leválthatatlanná váljon, Orbán mindent elkövetett ezért az elmúlt tizenöt évben. Ma már nagyon sokan vannak, akik azt mondják, hogy tényleg elég, még a fideszesek közül is. Ha ebben a helyzetben egy vereség után nem fogják átadni a hatalmat, a politikus szerint a népharag úgy fogja elsöpörni őket, „hogy azt fogják keresni, hova tudnak menekülni ebből az országból”.

Korózs Lajos szerint olyan nagy az utálat már velük szemben, hogy „ezek a fiúk bujkálnak, nem mernek az emberek közé menni”. Néha Lázár János kiáll egy utcasarokra, de látjuk a tudósításokból, hogy milyen beszólásokat kap, és hogyan küldik el melegebb éghajlatra. Nem véletlen hogy nem mernek sem a társadalom, sem az újságírók elé odaállni. Gulyás Gergely még próbálja magát tartani, „de szerencsétlen ember nem tud mit mondani” – tette hozzá.

A szocialisták elnökhelyettese szerint nagy zavar van a Karmelitában és a „Rogán-művekben”, mert az eseményeket hónapok óta nem ők alakítják, csak kullognak utána. Bárhogy próbálkoznak, két-három napnál tovább nem tudják tematizálni a közbeszédet. A politikus szerint az emberek nem hisznek a kormánynak, és ezen nem fog változtatni az első lakásukat vásárlók számára beígért három százalékos kamatozású lakáshitel sem.