Orbánt csak szívlapáttal lehet meggyőzni
A magyar miniszterelnök azon politikusok közé tartozik, akik nem tudják megbocsátani azokat a bűnöket, amelyeket ő követett el mások ellen. Ez történt most is, amikor levelet írt az Európai Néppárt 53 vezetőjének. Gyakorlatilag arra szólította fel őket, hogy kérjenek bocsánatot Magyarországtól, azaz tőle, Orbán Viktortól. Mindeközben idehaza sokan növekvő csalódással veszik tudomásul, hogy Orbán tovább játszhatja kisded játékait, időnként megfenyegetik, de őt ez inkább szórakoztatja, mert tudja, hogy nem változik semmi, és marad minden a régiben.
A magyarországi közvélemény nem elhanyagolható része azt várja, hogy Orbánt és a Fideszt végre kirakják az Európai Néppárt frakciójából, és az EU végre elszánja magát Orbán és a Fidesz megbüntetésére. Akik ebben reménykednek, magukat csapják be. Mert bár ismerik Orbánt, vagy, legalábbis ismerni vélik, de nem ismerik az Európai Uniót, és annak elsőszámú intézményét az Európai Parlamentet. Az Európai Parlament ugyanis egy demokratikus, és éppen ezért lassú, körülményes, valamint sajnálatos módon bürokratikus szervezet, amely ráadásul teli van külön érdekekkel, mely érdekek még lassúbbá teszik a döntéseket.
Velük szemben ott van Orbán, és az ő nemzeti szotyializmusa. A magyar miniszterelnök nem demokratikus, és ebből kifolyólag nem is körülményes. Ha valamit kitalál, arról nem egyeztet senkivel. Ma dönt, holnap megcsinálja.
Ezt nem fogják fel az EU testületeiben. És nem azért, mert gyenge a felfogóképességük, hanem mert ezeket a testületeket demokratikus viszonyok között, demokratikus viták eldöntésére hozták létre. Amit Orbán képvisel, az a demokrácia világában, az európai kultúrkörben nem értelmezhető, mert kívül esik ezen a tartományon. Nekünk, akik idehaza demokratának valljuk magunkat, és támogatjuk a jogállamot, mert abban látjuk az egyén szabadságának kiteljesedését, szimpatikusak ugyan a diplomatikus és udvarias megnyilatkozások, ám most épp ezek miatt kell azzal szembesülnünk, hogy Orbán zavartalanul folytathatja nemzetellenes akcióit.
Miközben kifelé a párbeszéd fontosságáról beszél, és a közös európai értékek fontosságát mantrázza, a hazai közvéleménynek rendre arról papol, hogy meg kell állítani Brüsszelt, mert rosszat akar nekünk, a mi érdekeinktől idegen dolgokat akar rákényszeríteni a magyar emberekre.
Régóta játssza ezt Orbán, és még játszhatja sokáig. Idehaza van hozzá sajtója, több is, mint elég. A vidéki Magyarországon, ahol sok helyen még mindig nem használják az internetet, és leginkább a közmédiából, valamint az Orbánhoz hű lakájmédia hazugságaiból tájékozódnak, simán beveszik a kormányzati kommunikáció alávaló maszlagjait.
Az Európai Uniónak, amely nem harcra, hanem együttműködésre jött létre, saját természetétől idegen módszerekkel kellene harcolnia Orbán ellen: fel kellene venni a kesztyűt, és változtatni a harcmodorán. Észre kellene vennie, hogy Orbán nem érvekkel, hanem széklábbal a kezében támad, vele nem lehet vitatkozni, mert mire az első érv elhangzana, ő addigra már tucatnyi tockost és sallert kiosztott.
Az Európai Uniónak előbb-utóbb bele kell törődnie, hogy a nemzeti szotyialistákkal szemben csak akkor van esélye, ha megfegyelmezi őket egy szívlapáttal.
