Orbánt már elküldik az asztaltól

Németh Péter 2024. június 22. 14:15 2024. jún. 22. 14:15

A politika a kompromisszumok művészete, tartja a mondás. Annak sajnos nem találtam nyomát, hogy ki mondta először – megfejtéseket szívesen várok –, de annyi bizonyos, hogy tartalmán, igazságán gyakran elgondolkodom.

Ez ugyanis egy szép, tartalmat sugalló kifejezés, aminek mostanság alig-alig találom nyomát. Vagy azért, mert naiv vagyok és tényleg belelátok valami szépséget, ügyes taktikát, okos érdekérvényesítést, vagy azért, mert manapság ennek a mondásnak semmi értelme nincs már. Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy bármiről essék szó, akkor nekem Orbán Viktor jut az eszembe, de itt és most ez megengedett: vajon a magyar miniszterelnök hajlik-e a kompromisszumokra, vagy nem. Egyáltalán az ő politizálását nevezhetjük-e olyan taktikai húzások sorozatának, amelynek a vége egy számára is, de az ellenoldal számára is előnyös megegyezés. 

Akik ezen az oldalon találkoznak velem, nyilván pontosan tudják: nem gondolom, hogy a Fidesz elnöke a politika művésze, másként: a kompromisszumok megkötésének legendás képviselője. Orbán feltehetően soha nem volt ilyen, nagy eséllyel mindig azt tartotta szem előtt, hogy mi az ő pillantnyi politikai érdeke. Ide másolok egy, még 2016-ból származó idézetet – a szerkesztő kilétét törölték az internetről –, amely a következőket írja le: „Orbán nem akar művész lenni és túlfejlett egója miatt a kompromisszumok keresésében is gyenge: ha támadják a kedvenc kisvasútját, akkor dacpolitikusként még hosszabbra építi azt. Mire is játszik tehát a miniszterelnök? »

Akkor, majdnem tíz éve egy aktuális kérdés kapcsán tette fel a kérdést a szöveg írója, de a kérdés azóta is ott van közöttünk. És ahogy írtam: nem pusztán napjainkban, hanem Orbán teljes politikai pályafutása alatt. Kezdetben csak a belpolitikára vonatkozott; hogyan kössön alkut a liberálisokkal, az SZDSZ-szel, aztán Antall Józseffel a túloldalról, hogyan nyisson utat Szabó Ivánéknak, később pedig Torgyánéknak, az idő haladtával pedig a KDNP-vel, hogy a velük kialkudott kompromisszumok vége pártjuk halála, vagy beolvadása lett (ez utóbbit azért tartotta meg – saját uralma alatt –, hogy a keresztény egyházakat is az udvarba terelje). 

Vajon művészet volt-e az említett pártokkal kötött kompromisszum? Valóban művészi alkotásnak nevezhetjük a folyamatos trükközést, ármánykodást, a megállapodások látszatát, hogy aztán a végén mindegyik politikai áldozattá váljon. (Semjén – KDNP – nyilván azt gondolja, hogy nem az, pedig dehogynem: egy gyenge, karakter nélküli figura, akin inkább mosolygunk, mint becsüljük. És ez akkor is így van, hogy ő cserébe jól él; miért ne élne jól, ha nincs szüksége elvekre…)

Elvekre, írom, és kérdezi ezt az idézett szöveg szerzője. Milyen elvekre? Hol látunk itt elveket? Egyszerű hatalom-technikákról van szó; éppen ezért, képességei miatt szokták dicsérni Orbánt. Mondják róla: kiváló hatalom-technikus. A kérdés azonban az, hogy meddig folytathatók ezek a játszmák. Az elmúlt tizennégy év azt mutatta: itthon a végtelenségig. Mert a magyar társadalmat nem érdekelte, hogy miniszterelnökük, mindenféle kompromisszum nélkül felszámolta a magyar jogállamot, uralma alá hajtott minden hatóságot, tökéletesen kikapcsolta a fékek és ellensúlyok rendszerét, formálissá tette az országgyűlést, de mindez nem volt számára elég: hogy még a gondolata is megszűnjön a kompromisszumoknak, bevezette – annak is lassan egy évtizede – a rendeleti kormányzást. Ráadásul: hiába voltunk – vagyunk – az Európai Unió tagjai, Orbán itt is felismerte a szövetség tehetetlenségét és az örök kompromisszumra törekvését. 

Eddig maximálisan bejöttek a számításai. Most viszont mintha kátyúba futott volna, amely legalább lelassította, de az is lehet, hogy képtelenné tette őt a haladásra. A külföldi partnerek, mintha rájöttek volna: magyar partnerük csak átveri őket. Amit ajánl, az nem egyezség, hanem rút átverés. Hogy lehetetlen nem észrevenni: mást mond Magyarországon és mást külföldön. És végképp lehetetlen nem észrevenni azt a kétkulacsos politikát, amit uniós- és NATO- tagként folytat – Putyin érdekében. 

Szóval nem pusztán Magyar Péter megjelenése zavart be a képbe – a magyar társadalom jelentős részének elfordulása a jelenlegi rezsimtől –, hanem a nemzetközi partnerek, a folyamatosan sértegetett uniós vezetők – vagy leendő vezetők – elárulása, klónhangjával, a magyar diplomácia állítólagos vezetőjével, Szijjártó Péterrel együtt. Úgy tűnik most: kellett másfél évtized ahhoz, hogy rájöjjenek: Orbán Viktor nem volt, és nem lesz soha megbízható partner. Amit nyújtani akar, az nem több egy új kísérletnél, a hatalma kiterjesztésének érdekében. Rutte, Weber, von der Leyen, Schulz, Macron valamennyien látják már: óvakodni kell a magyar vezetőtől.

Óvakodni kell, mert a színjáték állandó, az európaiság csak megjátszott, mögötte valójában ott áll folyamatosan Putyin. Hogy miért nem fordul szembe Orbán Putyinnal, miért lett az ő képviselője az EU-ban, nem tudni. Illetve, amit tudni vélünk, az csupa feltételezés. Mindenesetre bármivel is próbálkozik, úgy tűnik, átlátnak rajta. 

Talán egyre többen itthon is. Egyre többen látják, hogy Orbán nem a kompromisszumok embere. Ha útjába kerülsz, nem alkuszik. Úgy jársz, mint a felsorolt pártok. Egészen addig, amíg képes a többséget megvásárolni, uralni. Persze, ha lefizetnek valakit, az is kompromisszum. Művészinek azonban aligha nevezhető. Külföldön ezt már látják, tudják, nem szívesen adnak helyet neki az asztalnál. Itthon még megterítenek neki.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom