Óriási a tömeg a Hősök terén
Az Oktogon felől alig lehet haladni, már a villamosról is nehéz leszállni – ez lehet az utóbbi évek legnagyobb civil megmozdulása.
Minden korosztály képviselteti magát, fiatalok, középkorúak és idősebbek is utcára vonultak az influenszerek által szervezett pedofilellenes tüntetésen – írja a hvg.hu.
Élő:
Carson Coma számokkal indult az este, köztük a Feldobom a követ cíművel, amelyben Orbán Viktorra utaló, kisípolt sor is szerepel. Tóth Gabit is megidézték a résztvevők, a Fidesz kedvenc énekesnőjének Elég volt című dala szól a Hősök terén.
„A Holdon még nem jártam, ezért nem tudom onnan hogy nézünk ki, de a Koós Károly sétánytól idáig tömeg áll” – mondta a színpadra lépve Gulyás Gergely, aki társszervezője a demonstrációnak. Azt ígérte, „igyekszik hatni arra, hogy a playlist pörgősebb legyen”.
Azahriah videóüzenetben szólt a tömeghez. Az énekes szerint a kormány frázisai, miszerint "védjük meg a határainkat, védjük meg a gyermekeinket", üresek, a nemzeti konzultáció kérdései pedig "ócskák" és "hazugak" voltak, és nem is a gyerekvédelemről szóltak. Ugyanakkor szerinte teljesen új szint az, hogy "pedofil arcoknak falazunk".
"Az én gyerekem már biztonságban van" – mondja az örökbefogadó anya, Tapasztó Orsi a színpadon és elmondja, soha nem fogja teljes bizonyossággal tudni, mi történt gyerekével azelőtt, hogy hozzájuk került. Márpedig ami gyerekkorban történik velünk, az egész életünkre rányomja a bélyegét, a szexuálisan bántalmazott gyermekeknek ez életre szóló traumát jelent.
A tüntetés apropója K. Endre kegyelmi ügye, a szervezők úgy érzik oldalaktól függetlenül fontos, hogy az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében közösen álljanak ki. A résztvevőktől azt kérték, ne is hozzanak pártzászlókat. Csaknem ötvenezren jelezték vissza Facebookon, hogy részt vesznek a tüntetésen, amelyet kilenc online tartalomgyártó kezdeményezett. Bányai Judit, Fancsikai Eszter, Tapasztó Orsi (Nemakarokbeleszólni), Pottyondy Edina, Azahirah, Osváth Zsolt, Szabó Márton és Nagy Ádám (Jólvanezígy), valamint Gulyás Márton az "Odakint most szörnyek járnak – kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért" címmel hirdettek demostrációt.