Óriási kárt okoznak ezek az állatok a magyaroknak
Az erdősítésekben, koros állományokban is gyakran találkozni különféle vadkárformákkal, azt azonban sok esetben nehéz megmondani, hogy pontosan milyen vadászható vadfaj okozta az adott kárt. Komoly segítséget tud ugyanakkor nyújtani az a mögöttes tudás, ha az ember tisztában van a vad anatómiájával, különféle életciklusaival, az általa hátrahagyott esetleges nyomokkal, illetve a táplálkozási szokásaival.
Az Agrárszektor összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a különféle vadászható vadfajok által okozott vadkárformákról, illetve azok felismeréséről.
A felsorolás a muflonnal (Ovis gmelini musimon) kezdődik. A muflon táplálkozása során jelentős mértékben fogyasztja a cserjeszintben előforduló cserjék és a számára elérhető magasságban található csemeték hajtásait, rügyeit. Ezen felül előfordul a makkfelszedés is. Károkozása a többi nagyvadfajétől jelentősen nem elkülöníthető.
Annál említésre méltóbb vadfaj a vaddisznó (Sus scrofa). Az erdei vadkár kapcsán talán a legjelentősebb kárforma a makkfelszedésből vagy a már elvetett makkok kitúrásából ered, amelyre a legtöbb esetben a szakemberek előre fel vannak készülve és villanypásztorral, vagy kerítéssel kiegészítve védik azt. Ezen felül előfordulhat még a taposási kár, melynek során kitapossa az elültetett csemetéket, vagy kihúzza és megrágja azokat. Egyedi, ugyanakkor mégsem számottevő kártétele a vaddisznónak az „agyarfa” használata, ami a legtöbb esetben a fenyőfajokat érinti. Ezeket addig használja folyamatosan, ameddig az adott egyed ki nem pusztul. Ezeket érdemes meghagyni, hiszen tradicionális, generációk óta használt helyek lehetnek ezek, ahová időről-időre visszatérnek. Így ennek az egynek a meghagyásával védhetjük a többit mindaddig, ameddig az agyarfa teljesen ki nem pusztul. Gyakran található a közelében dagonya is.
Az síkvidéki területeken leggyakrabban előforduló vadfaj az őz (Capreolus capreolus), amelynek számos károkozási formája ismert. Legfőképp a csúcs- és oldalrügyek lecsipegetésével rontja a csemeték minőségét, a friss hajtások megrágásával károsítja az erdőt. Mindezeken túl, ismeretes, hogy a bakok territoriális viselkedést mutatnak, ami azt jelenti, hogy egy-egy általuk preferált területet napi rendszerességgel körüljárnak, jelölnek és védenek. Ennek eredményeként az egyes faegyedek állandó külső hatásnak vannak kitéve. Folyamatosan hántja a kérget, akár kipusztulásra is ítélve az adott növényt. Ezen felül az agancstisztítás következtében agancsfenési és kéregverési kár keletkezhet, javarészt a vékonyabb fákon.
A gímszarvas (Cervus elaphus) erdei károkozása a legjelentősebb az erdőkben. Nemcsak egyedszáma, de testméretei miatt is. Hasonlóan az őzhöz, ők is a rügyek és fiatal hajtások elfogyasztásával okozzák a legnagyobb problémát. Jelentős mértékben fogyasztják a gyenge akácsarjakat, főként agancsfelrakás idején, aszályos időszakokban. Mivel testméreteikből adódóan, különféle magasságokban károsítanak a különféle vadfajok, így ez lehet az egyik meghatározási szempont. A makkfelszedés a gímszarvasra is jellemző. Milliós kártételt is eredményezhet az erre a vadfajra olyannyira jellemző hántáskár, ami a fák kérgének lehántásával képződik. Ebben az esetben, ha a hántás a törzset maximálisan körbeéri, a fa elpusztul. Ezek a károkozások mérsékelhetőek az adott terület bekerítésével, a megfelelő téli etetéssel.
A dámszarvas (Dama dama) károkozása hasonló a gíméhez vagy éppen az őzéhez. Testméreteinek köszönhetően, főként a cserjeszintben károsít. Vadvédelmi kerítésekkel, villanypásztorral és a már fentebb említett elvonó etetéssel védekezhetünk ellene.
Az apróvadfajok főként a csemetekertekben, gyümölcsösökben okoznak kárt. A fácán például a már említett magfelcsipegetéssel, kikaparással. Ugyanakkor károkozása egyértelműen nem elkülöníthető a különböző nem vadászható madárfajok által okozott károktól.
A mezei nyúl (Lepus europaeus) kártétele főként a fiatal fák kérgének lehántásában, a rügyek kivakításában és a zsenge hajtásvégek megrágásában mutatkozik meg, amely azonban alig elkülöníthető a jóval ritkábban előforduló üregi nyúl károkozásától. A nemesnyár ültetvényekben kártétele azért is jelentős, mert a kéregrágás következtében sebkapukat nyit a fán, amik bekorhadáshoz és másodlagos károsítók által okozott minőségromláshoz vezethetnek, jelentősen rontva ezzel a későbbi rönk minőségét. Gyakran egyedi, törzsenkénti hálós védelemmel védekeznek ellene, de előfordul a lenti részeken sűrűbb kerítéssel védett területek teljes bekerítése is. Területhű állat, ezért gyakori riasztása, az állandó zavarás ellenére is gyakran kötődik territóriumához, ezért előfordulhat, hogy a kilövés vagy a befogás és eltelepítés lehet az egyetlen megoldás.
