Örök béke helyett bürokrácia porainkra
Márciustól már háziorvosi engedéllyel is hamvadhatunk, nem szükséges a tisztiorvosi ellenjegyzés. Egy decemberi kormányrendelettel módosították a hamvasztás orvosszakmai szabályát és az eddigi gyakorlat szerinti tisztiorvosi engedélyezést átengednék a háziorvosoknak. Akik egyelőre a tisztiorvoshoz kell, hogy forduljanak.
A kormány törvénymódosítása szokás szerint előbb adminisztrál, s utána vesz tudomást a szakmáról.
A március 1-jétől tervezett intézkedés a jövőben már nem a kormányhivatal tisztiorvosa, hanem a háziorvos adhat engedélyt az elhunytak hamvasztására. Ellenben felmerülnek olyan esetek, amikor a halál okát boncolással kell megállapítani s ilyenkor elhamarkodott lépés lenne a hamvasztás engedélyezése, mivel ezt követően már okafogyott minden további vizsgálat. A protokoll szerint, azonban ezt az engedélyt tisztiorvossal kell ellenjegyeztetni, így a háziorvos önállósított döntési helyzete értelmetlen – legalábbis egyelőre, mivel az egészségügyi törvényt nem igazították a kormányhatározathoz és továbbra is az előbbi értelmezése szerint kell eljárni.
Vagyis a tisztiorvosi engedéllyel kell visszamenni a háziorvoshoz, aki csak ezt követően láttamozhatja a hamvasztást, a boncolás mellőzését.
Mindezt úgy sikerült a kormányhatározatnak bürokratikusan könnyítenie, hogy mind a tisztiorvosi, mind a háziorvosi teendőkre rátettek egy felesleges pluszkanyart.
A halottvizsgálati jegyzőkönyvben több kategóriában is ki kell tölteni a vonatkozó részeket, hogy hivatalosan is elhunytként kezelhessék az elhunytat – csak akkor hamvaszthatnak, temethetnek, ha ez rendben van.
Az egészségügyi intézményekben elhunytakkal kapcsolatban mindezt a klinikai dokumentumok és a boncolási jegyzőkönyv alapján állapítják meg. Más a helyzet, ha valaki otthon hal meg: ennek tényét a kiérkező mentőtiszt megállapíthatja, de hivatalosan nem dokumentálhatja a jegyzőkönyvet – ezt csak orvos teheti meg. A hamvasztásra vonatkozó engedélyt azonban az illetékes tisztiorvossal kell ellenjegyeztetni, amit a háziorvosok mellékelt véleményezésére, kórtörténetére alapozva tettek meg eddig. Ezt a kettős protokollt szüntetné meg a módosítás, ami alapvetően gyakorlatias volna, de a jelen gyakorlatban pluszterhet jelent.
Amennyiben a háziorvos lelkiismeretesen végzi a dolgát, a tisztiorvosnak továbbított kórtörténettel teljesítette a halál megállapítását igénylő hivatalos dokumentum kitöltéséhez szükséges szakvéleményét. Ezt márciustól önálló hatáskörben tehetné – ha szinkronban lenne a törvénymódosítás és az egészségügyi törvény.
– Én 40 éves praktizálás alatt nem találkoztam olyan esettel, hogy a tisztiorvos ellenőriztette volna a kolléga szakmai hitelességét. Ebből a szempontból puszta formalitás a tisztiorvosi ellenjegyzés. Az viszont tény, hogy felmerülhetnek kérdéses esetek, akár a patológus kolléga részéről, ami csak tovább bonyolíthatja a hivatalos halottá nyilvánítás következményeit – nyilatkozta a Hírklikknek Komáromi Zoltán háziorvos, bár úgy véli, szokás szerint ismét fordítva ültek a lóra a törvényhozók, mivel előbb született meg a módosítás, mint azt egyeztették volna a szakmával.
Arra a kérdésre, hogy a pontatlanul meghatározott jogkörök ellenére, mi motiválhatta a módosítást, egyszerű választ adott:
– Nincs szakember. Budapesten van olyan terület, ahol négy-öt kerülethez tartozik egyetlen tisztiorvos. Egyszerűen nincs ember.
A problémákat a Magyar Orvosi Kamara is jelezte az egészségügyi államtitkárságának, erre azonban egyelőre semmilyen visszajelzést nem kaptak.