Oroszországban már körözik a betiltott Navalnij-alapítvány igazgatóját

HírKlikk 2021. június 11. 16:50 2021. jún. 11. 16:50

Körözést adott ki az orosz belügyminisztérium pénteken a héten betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) igazgatója, Ivan Zsdanov ellen.

Zsdanov litvániai emigrációban él. Az ellenzéki aktivista több büntetőügy gyanúsítottja Oroszországban, egyebek között csalás, valamint egy olyan szervezet létrehozása miatt, amelynek tevékenysége „erőszakhoz kötődik".

Apját, Jurij Zsdanovot március végén Rosztov-na-Donu városban hatáskör túllépése címén letartóztatták. Az aktivista szerint az intézkedés összefüggésben állhat az ő politikai tevékenységével.

Az FBK alapítója Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikus. Az alapítványt két másik, Navalnijhoz kötődő szervezettel együtt szerdán szélsőségesnek minősítette és betiltotta egy moszkvai bíróság, helyt adva a ügyészség állításának, miszerint a csoportok célja „a feltételek megteremtése az alkotmányos rend alapjainak megváltoztatásához", egyebek között a „színes forradalmak" forgatókönyvének alkalmazásával.

A szélsőséges szervezetek tagjai egy múlt héten hatályba lépett törvénymódosítás értelmében évekre elveszítik passzív választójogukat. Nem indulhatnak jelöltként például a szeptemberben esedékes parlamenti választáson sem.

A moszkvai Vörös téren pénteken öngyilkosságot imitáló performanszot mutatott be Pavel Kriszevics aktivista. Az ügyben huliganizmus címen büntetőeljárás indult. Ha bűnösnek találják, egymillió rubelig terjedő bírságra, kényszermunkára vagy hét évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint az aktivista kétszer a levegőbe lőtt, majd maga ellen fordította a fegyvert, az „elnyomás" ellen tiltakozva. Kriszevicset korábban akciói miatt többször is ítélték 10-25 napos elzárásra.

Forrás: MTI