Ösztöndíjprogram indult az egészségügyi felsőoktatási alapképzésben

HírKlikk 2019. január 15. 14:30 2019. jan. 15. 14:30

Csaknem másfél milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az egészségügyi felsőoktatási alapképzésben részt vevő, nappali és levelező munkarendben tanuló hallgatóknak.

A támogatásról szóló budapesti sajtótájékoztatón Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára azt mondta, kedd reggel nyílt meg a jelentkezési lehetőség, amellyel percenként tizenketten élnek.

Azok a hallgatók nyújthatják be az igényüket, akik legalább az első félévüket sikeresen befejezték. Ők nyertes pályázat esetén visszamenőleg a teljes tanévre megkapják az ösztöndíjat, összesen 640 ezer forintot - tette hozzá.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy üdvözlik a kezdeményezést. Az ösztöndíjprogram segítségével mérsékelhető, sőt akár meg is oldható az ápolók, mentőtisztek, védőnők hiányának problémája - vélekedett.

Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának dékánja arról beszélt, hogy a pályázati kiírásnak gyakorlatilag mind a 3500 hallgatójuk megfelel.

Forrás: MTI/Hírklikk