Párizs polgármestere is fürdött egyet a piszkos Szajnában
Anne Hidalgo azért csobbant egyet a folyóban, hogy megmutassa, tiszta és készen áll az olimpiai játékokra.
A polgármester ezzel a sportminiszter, Amélie Oudéa-Castéra példáját követte, aki már szombaton, két héttel az olimpia kezdete előtt úszott egyet a Szajnában – írta a Bloomberg hírét idézve a 444.
A tervek szerint a folyóban rendeznék az olimpia hosszútávúszó számait és a triatlon versenyek úszás részét.
Egyáltalán nem garantált azonban, hogy sikerült végig tisztán tartani a folyót, hiába költött rá a város 1,4 milliárd eurót; a szakemberek legalábbis még mindig kételkednek ebben az Euronews szerint. A rossz vízminőség és a baktériumfertőzöttség miatt 1923 óta tilos úszni a folyóban, az olimpiára készülve ezért gigaprojektbe fogott a város, és új víztisztító infrastruktúrát építettek. Ennek köszönhetően, ugyan javulni kezdett a helyzet, de június végén az E. coli baktérium mennyisége még az egészségügyi határérték négyszerese volt a Szajnában.
A problémát az okozza, hogy Párizs csatornarendszere úgy épült ki, hogy a város szenny- és csapadékvize ugyanabban a csatornában folyik. Nagy esőzések esetén a csatorna kapacitása eléri a maximumot, ezért az esővizes szennyvíz a tisztítómű helyett a folyóba folyik.