Pénzhegyeken ül a kormány, mégsem ad az egészségügybe

HírKlikk 2021. augusztus 4. 11:22 2021. aug. 4. 11:22

Drasztikusan alulfinanszírozott az egészségügy és a szociális ellátórendszer, pedig a kormány „pénzhegyeken ül” – mondta Korózs Lajos, a Parlament népjóléti bizottságának szocialista elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hétfőn.

A „pénzhegyeket” nem a fideszes kormány profi gazdaság- vagy pénzügypolitikája eredményezte, hanem az európai uniós finanszírozás – szögezte le. A pénzbőség ellenére, a Fidesz-kormány csak a GDP 4,5 százalékát fordítja egészségügyre, míg az uniós átlag 7-7,5 százalék; Magyarországon pedig 20-25 százalékkal alacsonyabbak a bérek és nyugdíjak az egészségügyi dolgozóknál és a szakdolgozóknál is, mint például Szlovákiában. Kiemelte: „abszolút helyén van” a szakdolgozók és műszakiak 30 százalékos béremelési követelése szeptembertől, hiszen ami többletköltést a Fidesz-kormány ígért az egészségügyben, az az orvosbérekre megy el.

Korózs azt mondta: ha az egészségügy prioritást jelent egy kabinet számára, egy kormányzati ciklusban föl lehet fejleszteni az uniós szintre az egészségügyre fordított forrásokat.

Rámutatott azonban, hogy hiába lenne több pénz az ágazatban, mert ott strukturális problémák vannak; hiába ígérte a „regnáló miniszter” ezek megoldását a parlamenti meghallgatásán, abból gyakorlatilag semmi sem valósult meg. Érdemi intézkedéseket az EMMI nem tudott felmutatni; a Covid-járvány alatti irányítástechnikai módosításokat is a Belügyminisztériumból vezényelték le.

A szocialisták számára prioritás, hogy az egészségügy önálló tárcát kapjon, ahogy a szociális és munkaügy, valamint az oktatás és kultúra is, mert az EMMI konstrukciója átláthatatlan és nem hatékony – mondta.

De a kormányzati munkában az egészségügy „a legesleggyengébb láncszem”, „elhibázott” az állam koncentrációja az egészségügy területén. „Elhibázott” volt az államosítás, hogy elvették az önkormányzatoktól a fenntartás és a működtetés a jogát – jelentette ki.

„Ez az eszeveszett centralizáció (...) teljes kudarc az egészségügyben. (...) Így, az biztos, hogy a csőd szélén van már” – mondta.

Stratégiai gondolkodásra van szükség, egy önálló minisztériumnak az érdekképviseletekkel, a beszállítói szervezetekkel, a szakszervezetekkel kell egyeztetnie, mi legyen a fejlesztés iránya – tette hozzá.

Itt említette a kórházi adósságállományt is, mint amit rendszeresen alulfinanszíroz a kormány a beszállítói érdekképviseletek tiltakozása ellenére.

Felidézte: épp egy éve szivárgott ki, hogy az EMMI az amerikai Boston Consulting céggel készíttetett egy stratégiai döntés-előkészítő tanulmányt, amit azonban „a mai napig nem látott senki”, sem az orvosszakmai szervezetek, sem az érdekképviseletek, „de meggyőződésem, még a tárcában a különböző irányító szintek sem” – mondta.

Forrás: Hírklikk