Pető Attila: Időszerű változtatni a majdnem 50 éves Kresz-t
Valóban időszerű lenne a közlekedési jogszabályok korszerűsítése, még akkor is, ha ez nagyon összetett feladat. Egyebek között erről beszélt a Hírklikknek Pető Attila közlekedési szakértő. Emlékeztetett rá, hogy a jelenleg érvényes Kresz lassan 50 éves lesz és alig változott. Példaképpen említette, hogy az elektromos rollerek szabályrendszerbe emelése is öt éve várat magára.
„Gyilkosságnak” nevezte az Árpád-hídon történt halálos kimenetű balesetet az építési és közlekedési miniszter. Ismert, hogy egy „versenyző” autós elvesztette uralmát a járműve felett és halálra gázolt egy szabályosan közlekedő kerékpárost. Lázár János ennek kapcsán azt mondta, a KRESZ szabályrendszere elavult, ezért tárcája – a Belügyminisztériummal közösen – megkezdte a felülvizsgálatát.
Pető Attila Kresz-oktató, a Mosolyzóna Autósiskola alapítója és vezető oktatója – akit „kreszprofesszorként” is emlegetnek – reálisnak nevezte, hogy változtatni akarnak a szabályokon. „Gondoljunk csak az elektromos rollerek kérdésére, most már négy-öt éve halogatjuk, hogy valamilyen formában be kellene tenni a szabályba, és jelen pillanatban még mindig nincs benne. A jogosítvány-szerzés folyamatát, tehát a tanulók képzését is lehetne korszerűsíteni, egyéb feltételekhez kötni. Nem ártana már az elején valahogyan kiszűrni az agresszív vezetőket. Szintén jogszabály-változásra lenne szükség a büntetési tételeknél. Ha mindez megvalósulna, akkor bízhatnánk benne, hogy kevesebb baleset lesz az utakon.”
Pető Attila elismerte, hogy a Kresz szabályait nem könnyű megváltoztatni, egy nagyon komplex jogszabályról van szó. Megemlítette, ha őt kérnék, hogy írjon át benne néhány mondatot, nem biztos, hogy elvállalná, hiszen többek között azt is látni kellene, hogyan harmonizál más jogszabályokkal. „Bár a feladat nem egyszerű, de az a véleményem, hogy neki kellene most már állni, hiszen 2025-ben 50 éves lesz a jelenleg érvényes Kresz.” Márpedig azon fél évszázad alatt csak egy-két apróságot változtattak, 80 százaléka még az eredeti, 1975-ben elkészült jogszabály.
A világ azonban azóta jelentősen megváltozott, korszerűsödtek a járművek és más elvárások vannak a közlekedésben. Pető Attila szerint tehát „a szabály modernizálására mindenképpen szükség van. Mindemellett a magyar Kresz túl bonyolult jogszabály, inkább a jogászokat szolgálja ki, mint a közlekedőket. Van olyan európai ország, ahol 30-40 oldalban össze tudják foglalni az utakra vonatkozó szabályokat. Már csak ezért is időszerű lenne a korszerűsítése.”
Amennyiben megváltoztatnák a szabályokat, a jogosítvánnyal rendelkező emberekkel meg kell ismertetni a változásokat, de a szakértő megnyugtat mindenkit: egyelőre nincs olyan terv, hogy bárkinek is újra kellene vizsgáznia, vagy tanfolyamra járnia. Hozzátette, önszorgalomból azonban mindenkinek meg kell tanulnia az új Kreszt, hiszen, „senki sem hivatkozhat arra, hogy ő nem is tudott arról a jogszabályról, amelyet esetleg éppen megsértett. A közlekedő embereknek folyamatosan naprakésznek kell lenniük a Kreszből.”
A szakértő elmondta, az új szabályokkal biztonságosabbá, rugalmasabbá válna a közlekedés, ám a balesetek növekvő számának nem az az oka, hogy a szabályok esetleg nem elég korszerűek. A gond az, hogy minden áron be kellene tartatni a leírt szabályokat a járművezetőkkel. Nem azon kellene például változtatni, hogy lakott területen belül 50 km/h a megengedett legnagyobb sebesség, hanem el kellene érni, hogy az emberek tényleg ennyivel közlekedjenek és ne gyorsabban. „Ez a nagy feladat, és a balesetek zöme inkább abból van, hogy a szabályokban rögzítenek valamit, de a vezetők azt nem tartják be.”
Pető Attila szerint a balesetek számát úgy is lehet csökkenteni, ahogy sok európai országban teszik: a büntetés tételét emelik. Vagyis brutális következménye lehet, ha valaki komolyabb balesetet okoz, vagy súlyosan megsérti a szabályokat. „Van olyan ország, ahol, ha valaki alkoholos állapotban gyorsan hajt, és halálos balesetet okoz, akkor nemcsak elkobozzák az autóját, hanem a szeme láttára be is zúzzák. Ez olyan elrettentő dolog, amitől a legtöbben félnének.”
A szakértő úgy látja, a pénzbírságot is szigorítani lehetne. Egy 30 milliós autó esetében a 10-20-30 ezer forintos büntetés általában nem nagy összeg. Ha akár százezres tételekkel is bírságolhatnának, annak elég nagy visszatartó ereje lenne, akárcsak annak, ha valaki akár életre szólóan elveszíthetné a vezetői engedélyét. „Ha a notórius visszaesők ezekkel az intézkedésekkel szembesülnének, akkor talán komolyan is vennék.”