A Médiatanács és az aranyfésű
Ha van egy testület, amely nem tudja ellátni a feladatát, akkor a tagjainak illene lemondania, nem? Hiszen, ha ez így van, akkor minek működik, főleg minek működtetjük közpénzen? Ha erre az a válaszuk, hogy „a jogszabályok keretei között ők bizony mindent megtesznek, innentől kezdve nem az ő felelősségük”, akkor pedig erkölcsi okokból várható el tőlük a távozás. Ha nem így tesznek, annak három következménye biztos lesz: megélnek abból, hogy nem látják el a közfeladatukat, megroppan a közbizalom a testület iránt, illetve legitimálják azt a magatartást, aminek a megszüntetésére amúgy hivatottak lennének.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa nyáron összesen – most figyelj – másfél millió (számmal: 1.500.000) forintra büntette a közmédiát mert törvénysértő módon jelenítették meg a fideszes Voks2025-ös kampányának reklámját, hiszen „a társadalmi célú reklámokat más médiatartalmaktól optikai és akusztikus figyelemfelhívással megkülönböztetetten kell közzétenni”. Az eset pedig az volt, hogy a „véleménynyilvánító” szavazás logója sok héten át volt jelen közmédia műsorai alatt szavazásra ösztönző módon.
Gondolom, a Médiatanács tagjai ezután nyugodtan mentek nyaralni, hiszen mindent megtettek, amit megkövetelt tőlük a haza. A kirótt büntetéshez képest érdemes tudni, hogy 2023-tól a Médiatanács elnökének havi bruttó tiszteletdíja 4.8 millió forint, a tagoké pedig 2.4 millió forint (könnyen lehet, hogy ezek 2024 óta emelkedtek).
A következtetések levonására szerintem mindenki képes.
Azt hiszem, a közmédiának nevezett kormánymédia találhatott valahol másfél millió forintot, mert újra elkezdték a korábban tilalmazott dolgot: a 444 írta meg, hogy Tisza Párt adóterveivel kapcsolatos fideszes konzultáció-reklám ismét ott villog a közmédia összes csatornájának képein. Nem „szarral gurigáznak”, már az időjárás-jelentés sem menekülhet a kiállásra buzdítás elől, ott is látható a propaganda logója.
Szinte hallom, amint elhangzik a 2018-tól eddig 11 milliárd adófizető forinttal átitatott, Orbán Ráhel barátnője által üzemeltetett Magyar Divat & Design Ügynökség ruhájába bújtatott meteorológusnak bemutatott hölgy szájából, „Kedves nézőink, ma hideg, esős napra ébredtünk, de senki ne keseredjen el, inkább töltse ki a kormány konzultációs ívét, akadályozzuk meg a Tisza Párt hazug, háborúpárti előretörését. Arról, hogy hol várható ónos eső, majd később számolunk be, de csak azoknak, akik az előbb említett hazafias kötelezettségüket megtették. Most pedig újra, híradó!”
December 7-ig legalább eltart ez az állapot, amíg konzultálni lehet az állami politikai elmeorvossal kitöltés útján.
Nem kellene a Médiatanács elnökének és tagjainak lemondaniuk?
Ja, nem, hiszen van az a „korpás haj”, amit az ember elvisel, ha a fésű aranyból van.