Petschnig Mária Zita: Mi haladtunk a leglassabban (1.)

Az embernek az az érzése, hogy a magyar miniszterelnök egyszerre fúj hideget és meleget: beszél arról, hogy milyen erős a magyar gazdaság, gyorsabban növekedik, mint az uniós átlag, ugyanakkor azt is mondja, hogy közeleg a válság, és erre fel kell készülni, illetve fel is készült. Mi az igazság?

Egyik oldalról igaz, hogy 2019-ben a magyar gazdasági teljesítmény kiugró az Unióban. Az öt százalékot közelítő növekedési ütem tényleg jó, és persze jók a szlovákok, a lengyelek, a románok; ők is 3-4 százalék közötti dinamikát jeleztek, tehát ők is rajta vannak a konjunktúrahullámon. Ami pedig a lassulásról hallottakat illeti – Varga Mihály is beszélt erről -, ezzel szerintem elébe akarnak menni annak, hogy ez a növekedési ütem nem tartható.

Miért nem?

Mert nagyon jól tudják, hogy ennek egyik forrása az uniós pénz, a másik pedig a nagyon laza, a választásokhoz igazodó gazdaságpolitikából származik. Ez ugye laza költségvetési politikát, laza jövedelem-, és laza monetáris politikát jelent. Mellesleg ezt már 2017-ben és 2018-ban is megfigyelhettük, s nyilvánvaló, hogy ez az út nem járható tovább, mert egyensúlyromláshoz vezet.

De ez azt is jelenti, hogy volt akkora pénzbőség, hogy ezt nyugodtan megtehették?

Volt rá forrás, illetve a pénzbőséget maguk állították elő. De tudják, hogy a következő években nem tartható a négy százalék feletti növekedés, ezért készítik fel a társadalmat arra, hogy alacsonyabb lesz az ütem, ám persze nem a magyar kormány miatt, hanem mert a világban válság lesz.

És lesz válság a külvilágban?

A világgazdaságban vannak válságjelenségek pénzügyi területen és a reálgazdaságban is. A pénzügyi világban ez azt jelenti, hogy bizonyos eszközöknek – részvényeknek, ingatlanoknak, más értékpapíroknak – az árfolyama nagyon elszakadt a realitásoktól, mégpedig azért, mert a globális válság után a jegybankok – az Európai Központi Bank, de főként a FED – nagyon laza monetáris politikát folytattak, hogy beinduljon a konjunktúra. Vagyis több pénzt nyomtak be a gazdaságba, de nem mind ment a reálszférába, hanem jó megtakarítási formákat kerestek. Ám, ha alacsony a kamat, nem érdemes betétben tartani a pénzt, ezért olyan eszközöket kerestek a befektetők, amelyek nagyobb hozamot ígértek. Pénzügyi oldalról ezt úgy fogalmaznám meg, hogy keletkezett egy eszközbuborék. Itthon is megfigyelhető ez, főként az ingatlanok esetében. Ez az egyik válságjelenség.

Mert, hogy ez ki fog pukkadni?

Igen, de nem tudni mikor és milyen erősséggel. Évek óta mondják sokan, hogy ez be fog következni, hogy válság lesz, méghozzá egyesek szerint nagyobb, mint a 2007-es volt. Arra a válságra szinte senki nem számított, most viszont azért jósolják sokan, nehogy abba a hibába essenek, mint akkor, és bezsebeljék az előrelátás sikerét. Hogy lesz-e vagy sem válság a közeljövőben, csak utólag tudjuk megmondani.

Erre nem megoldás az, amit korábban tettek, hogy ismét pénzt öntenek a piacra?

Ez a kérdés a reálszférára vonatkozik, idáig a pénzügyi oldalról beszéltünk. A reálszféránál az a gond, hogy a globalizált világgazdaság, ahol amúgy gyors növekedés volt eddig, mégpedig a szinergikus hatások miatt, mostanra elkezdett repedezni, elsősorban azért, mert a politikusok széttördelik. Kimondhatjuk: a reálgazdasági veszély a politikai veszélyekből adódik. 

 Mondana példát?

Elsőként Trumpot kell említenem, vele kapcsolatosan pedig az Egyesült Államok-Kína kapcsolatát, amelyet az amerikai elnök a folyamatos vámháborúval vagdos. Márpedig, ha vámháború van, akkor a reálbefektetéseket visszafogják. De beszélhetek a Brexitről is, amely szintén egy rossz politikai döntés eredménye volt, és amely szintén megtépkedi a globalizált világgazdasági folyamatokat. Amikor egyes országok elkezdenek befelé fordulni, nacionalista gazdaságpolitikát folytatni, az a világgazdaság töredezéséhez vezet. Ne feledjük, hogy olyan nagyhatalmakról van szó, amelyek ügyleteinek hatása általános. Az amerikai-kínai háború még nem terjedt ki Európára, de ez könnyen bekövetkezhet. Ebből pedig adódik mindenképpen egy lassulás. Mindenesetre azt, hogy ezekből a jelenségekből a konjunktúra mérséklődésén túl lesz-e válság is, vagy sem, azt ma még nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy a világgazdaság egésze lassul, mint ahogy ezt a folyó évben tapasztaljuk. Ám az előrejelzések, az OECD-é és az IMF-é is, jövőre némi növekedési ütem-emelkedést jeleznek a világ egészére. Visszatérve Orbánhoz: ha jövőre javulnak a külső feltételek, akkor vajon miért beszél válságról? De érdemes megnéznünk, hogy vajon mivel magyarázható a várható lassulás a magyar gazdaságban?

Abban teljesen biztos, hogy itthon lassulás lesz?

Igen, egészen biztos vagyok. És nem csak én, mindenki egyetért abban, hogy a magyar gazdaság üteme visszaesik. A kormány – az idén várható 4.8 után – jövőre 4 százalékos növekedést jósol.

Nem lehetséges, hogy amennyiben mégiscsak növekedést, vagy csak szerényebb eredményt produkál a magyar gazdaság jövőre, akkor mondhatja a miniszterelnök azt, hogy ő felkészült a válságra és ki is védte azt…

Nézze, ha nincs válság, akkor nincs mit kivédeni. Egyébként a konjunktúra mérséklődése ebben az évben következett be a világban és a németeknél is, jövőre pedig már javul az előrejelzések szerint a külső helyzet. A kormány is ezzel számolt a költségvetésben. Nálunk a kabineten kívüli prognosztizálók körében egyetértés van arról, hogy inkább három százalék körül alakul majd a GDP üteme, ami nagy esést jelent az idei növekményhez képest.

Amit a lakosság is érez majd?

Igen, érzi. Mégpedig azt, hogy a jólét növekedési üteme csökken.

Említette, hogy a globalizációs burok repedezik. Ennek pedig egyik okozója maga Orbán Viktor. Ugyanakkor beszél a V4-ek erősödéséről, ami azért szintén egyfajta globális csoport. Nincs-e a két dolog ellentétben egymással?

Emögött inkább az van, hogy Orbán az Unió felbomlasztására teszi fel az életét, ő akar kakas lenni a szemétdombon, neki ne dirigáljon senki. Arra viszont rájött, hogy egyedül ez nem megy, ezért a V4-ekkel takaródzik, velük akar kialakítani egy szélesebb bázist. Ez az ő elképzelése, de egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a csehek, a lengyelek, vagy a szlovákok elfogadják Orbánt a vezérüknek. Próbálkozik.

De a V4-ek gazdaságilag nem képeznek olyan nagy erőt, nem?

A dinamikájuk nagyobb, mint az Unióé, ám nagy erőt összességében nem jelentenek.

És ebből mi olvasható ki?

Hogy van felzárkózás. Ehhez egyébként nagyon jelentős uniós pénzeket kaptak.

Ha van felzárkózás, akkor mikorra érjük utol a fejlettebb országokat, mondjuk Ausztriát?

Először az volt a cél, hogy Németországot érjük utol, aztán hogy Ausztriát. Most viszont a kormány már az Unió átlagának utoléréséről beszél, amely lényegesen alacsonyabb, mint a német vagy az osztrák egy főre jutó GDP. Ráadásul a Brexit után ez az átlag még alacsonyabbra száll, sőt, ha netán felvesznek olyan országokat, mint például Szerbia, vagy Macedónia, még kisebb lesz az átlag, vagyis egyre könnyebb lesz teljesíteni a célt.

A mostani állapotok, illetve előrejelzések szerint mikorra érjük utol az EU 28 átlagát?

Ha viszonylag optimistán nálunk 3 százalékos növekedési ütemmel számolunk, az unióban pedig 2 százalékossal, akkor 2039-ra, tehát nem 2030-ra, ahogy azt Orbánék jövendölték.

És, ha csak Ausztriát nézzük?

Ha az osztrákok évi másfél százalékkal növekednek, mi pedig hárommal, akkor 2045-re érjük utol őket. Németország esetében, ha a németek két százalékot produkálnak, és mi hármat, akkor 2053-ban érjük utol őket. Ezek a számítások a 2018-as adatok mechanikus előrevetítéséből következnek.

Egyébként megnéztem az adatokat, hogy mennyire tudtunk felzárkózni 2004-18 között a németekhez és az osztrákokhoz. 2004-ben léptünk be az Unióba, a válságig, 2007-ig erős volt a külső konjunktúra. Sajnos a Gyurcsány ezzel nem élt – erről is kell egyszer beszélni - a kelet- európai országok ebben az időszakban 6-10 százalékkal fejlődtek évente, miközben mi alig 3 százalékkal. Összességében azt lehet elmondani, hogy 2018-ig nálunk volt a legkisebb a felzárkózás; a csehek kétszer, a lengyelek és a szlovákok is négyszer, a litvánok ötször annyit hoztak be az osztrákokhoz mérten, mint mi. Miközben a versenytársak helyenként kiugró teljesítményt mutattak, mi annak ellenére sem tudtunk lépést tartani, hogy egy főre számítva mi kaptuk szinte a legtöbb uniós pénzt. Nem véletlen, hogy a belépésünk után az egy főre jutó GDP alapján elénk kerültek a lengyelek, az észtek, a szlovákok és a litvánok is. Jelenleg csak a lettek, a románok és a bolgárok vannak mögöttünk a volt tábor országai közül. Az is igaz, hogy az utóbbi években valamennyit javultunk, egyrészt az uniós pénzeknek köszönhetően, másrészt a belső kereslet-élénkítő gazdaságpolitika következtében