Playboynak is vetkőző úszónő lesz Simicskó utóda

Frey 2015. szeptember 11. 09:45 2015. szept. 11. 09:45

Mivel a Hende Csaba lemondásával megürült honvédelmi miniszteri posztot a jövőben Simicskó István tölti be, így az Emberi Erőforrások Minisztériumának új sportügyi államtitkárra van szüksége. Bár hivatalos bejelentés még nem történt, de a kormány az új szócsövét, a Magyar Időket használta arra, hogy kiszivárogtassa az új államtitkár személyét.

A sportkedvelők minden bizonnyal emlékeznek még Szabó Tünde nevére. Ő volt ugyanis az az úszónő, akinek az a balszerencse jutott osztályrészül, hogy pályafutásának ideje éppen egybeesett Egerszegi Krisztina bajnoki éveivel. A volt úszónő versenyévei után jogi végzettséget szerzett, de a sporttól sosem szakadt el igazán. 2006-tól a Főpolgármesteri Hivatal sportügyi osztályának munkatársa volt, 20012-től pedig a Magyar Olimpiai Bizottság tagja lett.
Fotó: Playboy

A leendő államtitkár asszony a férfiaknak a Playboyból is ismerős lehet, mivel 2003-ban ledobta ruháit a világ legismertebb férfimagazinjának. A barcelonai olimpia ezüstérmes úszónője akkoriban egyébként úgy nyilatkozott, hogy nem érzi kínosnak a róla megjelent erotikus felvételeket.

Ha a kormányhoz közel álló napilap információja valósnak bizonyul, akkor az eset már csak azért is egyedülálló, mert Szabó Tünde lesz az első államtitkár, aki megmutatta bájait egy férfimagazinnak. Bár ez a férfiak többségét feltehetően ez egyáltalán nem zavarja majd.