Polónyi István: a Fidesz oktatáspolitikája kasztrendszerré formálja az országot – 2. rész

Hogyan kellene a pedagógusképzést megváltoztatni?  

Olyan pedagógusképzést kellene csinálni, ami valóban felkészíti a hallgatókat. Örök vita, hogy mire készítsen fel. Sajnos, a mai magyar pedagógusképzés alapvetően az úgynevezett akadémiai skillekre készít fel, és ha megnézzük, hogy a továbbképzésben például hová jelentkeznek a matematikusok, akkor ők matematikai továbbképzésre, a fizikusok fizikai továbbképzésre, és így tovább. Mind a szakmát akarja tanulni. Alig mennek olyan továbbképzésre, amelyik a gyerekekkel való foglalkozásról szól. Azt látom, hogy azért riadnak el a diákok a matematika, a kémia meg fizika tanárképzéstől, mert iszonyú magas szakmai képzést akarnak nekik adni. Én nem vagyok biztos abban, hogy attól lesz jó egy fizika tanár, ha a kvantumelmélet legújabb eredményeit is ismeri. Szerintem akkor lesz jó, ha tud a gyerekek nyelvén beszélni, ha tudja nevelni őket. Van néhány olyan angolszász ország, ahol nincs ez a fajta szaktanárképzés. Ott az illető BSc (Bachelor of Science) képzésben mondjuk kémiából szerez egy hagyományosnak számító főiskolai szintű diplomát, majd elmegy egy tanárképző tanfolyamra, és ha azt elvégezte, akkor taníthat. Az az elv, hogy amiből érettségizett valaki, azt már tudja tanítani. Annál mélyebben akár a fizikát, akár a matematikát nem kell ismerni, viszont a gyerekeket sokkal jobban kell. Csakhogy ma Magyarországon ez egy egyetemi belharc is, a szakkaroknak a harca. A bölcsészettudományi és a természettudományi karok is természetesen a szakmát, az akadémiai skillt akarják megtanítani, és ennek a pedagógiai, pszichológiai, neveléstudományi, didaktikai, módszertani háttere az egész pedagógiai képzésben háttérbe szorul. Ezt látom ma a legnagyobb problémának. Ezer éve kimutatták, hogy a gyerekek negyedik osztályig szeretnek iskolába járni, vagyis addig, amíg egy, esetleg két tanítónő tanítja őket. Amikor a szaktantárgyak képzése megkezdődik ötödiktől, hatodiktól, akkor kezdik el megutálni az iskolát. Mert a szaktanárok csak a saját szakjukat akarják tanítani, a matematika tanár a matematikát, a fizika tanár a fizikát, és így tovább. Kozma Tamás oktatáskutatónak van a nevelésszociológia könyvében egy nagyszerű hasonlat: „az a különbség az angolszász meg a kontinentális, európai oktatás között, hogy az angolszász a gyerekeket tanítja, a kontinentális meg a tárgyat.” Ez a mai magyar oktatásra is nagyon igaz: nem a gyerekeket tanítják a pedagógusaink, hanem a szaktárgyakat. Lélektelenül próbálják beleönteni a gyerekek fejébe azt a lényegében önmagában használhatatlan dolgot, amit ráadásul alkalmazáscentrikusan kellene megtanítani. Valahol radikálisan át kéne formálni a tanárképzésünket egy gyermekbarát tanárképzéssé, ami persze épülhet tudományosságra, de alapvetően a szaktárgynak nem a mélysége, hanem a módszere legyen a lényeg. 

Mi következik mindebből a tanárképzésre nézve? 

Az, hogy az a jó tanárképzés, ahol sok a gyakorlat. A felnövekvő pedagógusok sokat tanítanak. Ez a tanító-, meg az óvónőképzésnél a mai napig így van, nagyon sok az oktatási gyakorlat, a képzésük egyharmada-fele abból áll, hogy óvodákban, iskolákban tanítanak. Ez messze nincs így a felsős, vagy, ha úgy tetszik szaktanár képzéseknél. Nagyon izgalmas kérdés, és egyben fontos dolog is, hogy ezeket mennyire sikerül gyakorlatorientálttá tenni. Mennyire sikerül gyerekközelivé tenni a pedagógusképzést. 

Azt hogyan lehet elérni, hogy a legjobb képességű diákok menjenek pedagógusképzésre?

Nehezen. Palkovics Lászlónak még az az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkáraként volt egy „förmedvény” anyaga, „Fokozatváltás a felsőoktatásban” volt a címe. Abban sajnálkozva állapítja meg, hogy a felsőoktatásba törekvő tehetséges gyerekek nem mérnöknek meg fizikusnak mennek, hanem társadalomtudományi szakokra, bölcsésznek meg szociológusnak. Amiben nagyon komoly előrelépés kellene, hogy a gyerekek akarjanak természettudományos tanárnak menni. Megjegyzem, a mai közoktatásban a külön kémia, fizika stb. oktatás majdnem biztos, hogy meg fog szűnni, helyette valamilyen természettudományos oktatás fog kialakulni. Sokkal inkább olyan természettudományos tanárokra lenne szükség, akik tudnak matematikát, fizikát meg kémiát tanítani, és majdnem biztos, hogy erre jobban is „be lehetne hívni” a gyerekeket, jobban meg lehetne velük szerettetni ezt a fajta képzést. Számtalan útja van ennek. Amit én hiányolok, hogy ez az egész fideszes pedagógusképzési, felsőoktatási politika csapkodó. Elhatározzák, bevezetik, nem válik be, két év múlva megváltoztatják. A tanárképzés meg a felsőoktatás reformja nagyon lassan érő gyümölcs. Tulajdonképpen 15-20 év múlva lehet azt megmondani, hogy sikerült-e. Most türelmetlenség van, és jól látszik, hogy úgy gondolják, a központban majd megmondják, hogyan kell csinálni, és akkor az úgy is lesz. Hát nem lesz úgy. Amikor bevezették az emelt szintű érettségit, és látni lehetett, hogy meg fog bukni, mert a gyerekek nem tudják teljesíteni, akkor egy kolleganőm azt mondta: „jól érzékelhető a felsőoktatási politikában a társadalom ismeretének hiánya”. Akik döntöttek, tulajdonképpen nem ismerték a társadalmat, vagy talán nem is foglalkoztak vele. Ebből adódik, hogy nem ismerik azoknak a diákoknak sem a hátterét, akik ma pedagógusképzésre mennek, és fentről hozott rendeletekkel próbálják megreformálni a tanárképzést. 

Ha minden így marad, milyen jövő vár a magyar oktatásra? Az „Isten, haza, család” jelszó a felszínen fogja tudni tartani ezt az országot?

Az „Isten, haza, család” az iskolázatlan embereknek való mítosz. Már Nietzsche is mondta, mostanában pedig Fukuyama, hogy a vallás tulajdonképpen a rabszolgaság utolsó mentsvára. Arról szól, hogy fogadj el mindent, ami most van, úgy, ahogy most van, mert majd a másvilágon megkapod a jutalmad. Erről szól ez a világ. Inkább az istenben higgyél, és ne lázadozz, a családban, otthon végezd el a feladatodat, ne a közéletben, azt meg majd elmondjuk neked, hogy milyen a haza. Bár én humbugnak mondanám, de igazándiból az egész egy mítosz. Nagyon sok történész elmondta már, hogy a társadalmat, a politikát, a politikai pártokat, az embercsoportokat a mítoszok tartják össze. A Fidesz PR politikája pedig arról szól, hogy mítoszokat kínál az iskolázatlan embereknek. De ugyanez a keletről, a pusztáról jött szilaj nemzet, amelyik többet érdemel, csak el van nyomva Kelet-Európában, mert az a „ronda Brüsszel” nem ismeri a mi lelkünket. Ezek a mítoszok ahhoz kellenek, hogy a fideszesek megtartsák a hatalmukat. 

Mi lesz a magyar oktatással?

Az iskola sosem omlik össze, mert mindig lehet majd találni embereket, akik bemennek az órára, és ha mást nem is csinálnak, mesélnek a saját életükről. Az jól látható, hogy ez az új státusztörvény már készül a katasztrófára, mert benne van, hogy képzettség nélküli embereket lehet tanítással megbízni, hogy az órák ötven százalékát nem kell, hogy szaktanár tanítsa, az iskolákat át lehet tenni egyik helyről a másikra, ki lehet vezényelni a tanárokat. A pedagógusállomány elöregszik, ezt úgy próbálják ellensúlyozni, hogy most már a nyugdíjasokat is be lehet vonni az oktatásba, „80 évesen” is lehet tanítani majd. Én a státusztörvényt első perctől úgy olvastam, hogy az egy katonai jogászok által készített törvény, a háborús állapotokra, amikor mindenkit be lehet küldeni a lövészárokba, azt is, aki meg tudja fogni a puskát, esetleg azt is, aki nem. Vagyis az egész státusztörvény arról szól, hogyha összeomlik a közoktatás, mégis hogyan lehet fenntartani, működtetni.

Mi lesz a pedagógusképzéssel?

Én pesszimista vagyok, és ebből a kormányból nem tudom kinézni, hogy radikálisan meg tudná újítani a pedagógusképzést. Az, hogy emeljék a fizetéseket, nagyon fontos lépés lenne, de nem tudom, mennyire tudják megcsinálni. Az jól látható, hogy Brüsszelre mutogatnak, pedig már réges-rég meg lehetett volna csinálni a saját forrásaikból is. Ha akarták volna. Most az látszik, hogy azért sem teszik, mert juszt is Brüsszel pénzéből akarják megcsinálni, ami azért nevetséges, mert ha abból is csinálják, ha lejár az öt év, mindenképp a magyar költségvetésnek kell ezt a költséget átvennie és finanszíroznia. Brüsszel csak meghatározott programokra és időszakra ad forrást. Ha végül is megkapják az uniós pénzt, vagy mégis rákényszerülnek saját forrásból a fizetésemelésre, az nagyon kicsit, és nem azonnal javít a helyzeten. Amúgy is jó 10-15 éves lemaradásunk van abban, hogyan lehetne a diákokat a pedagógusképzésbe becsábítani. Ez még el sem kezdődött, pedig már rég szervezetten kéne az intézményeknek népszerűsíteni a pedagógusképzést ahhoz, hogy egyáltalán növekedjen az oda érkezők száma. A mostani pedagógusok fele öt-tíz éven belül nyugdíjba megy. Ha ezt nem sikerül újonnan kiképzett fiatalokkal pótolni, akkor az egész egy kaotikus közoktatássá fog válni. Az a baj, hogy ebbe önmagában egy kormány nem bukik bele, ez csak a magyar oktatás színvonalát fogja tovább is rontani. Pedig a magyar közoktatás teljesítménye 2012 óta romlott. A PISA-felmérésekben ma az utolsó negyedben vagyunk, holott korábban az utolsó harmadban voltunk, legalább tíz helyet rontott a Fidesz új oktatáspolitikája. A közoktatásban tanuló gyerekek felkészültsége romlik, és ezek az alacsonyabb felkészültségű gyerekek fognak a felsőoktatásba jönni, és ők lesznek a felsőoktatásban pedagógusok. Ez a kormány ezen jól láthatóan nem tud segíteni. Viszont az is baj, hogy ebbe nem bukik bele, hisz az elitet ez az egész nem érdekli. Az ő gyerekeik már drága elitiskolákba járnak vagy itthon, vagy külföldön. A középosztály jó része belekényszerül az egyházi oktatásba, ami legalább másfélszer jobban támogatott, mint az állami oktatás. A társadalom alacsonyabb rétegeinek pedig az a fajta oktatás jut, ami nem készít fel semmire. Az is lehet, hogy mindez összhangban van a Fidesz oktatáspolitikájával, az iskolázottságban ugyanis egy kasztrendszerré formálódó ország látszik. Ez majd a munkaerőpiacon és a gazdasági fejlődésben is meg fog látszani. Ez az egész egy elitpolitikát takar, az új, gazdag politikai elit az iskolarendszeren keresztül újratermeli a saját lehetőségeit, a többieket pedig igyekszik kiszorítani, ez pedig egy lecsúszott, elmaradott ország képét vetíti előre. És hosszú távon ugyanez lesz, ez látszik ma a közoktatás és a pedagógusképzés fejlődésében: a jövőkép egy elszegényedő, életszínvonalban, gazdaságban lemaradó, elöregedő, összeomló társadalom.

Cikkünk 1. része ide kattintva olvasható