Pompeo-látgatás után: Közeledik a kétkulacsos politika vége Orbán számára

„Nagyon fontos látogatás volt, amelynek kimenetele – Magyarország számára – rendkívül fontos volt, de egyelőre inkább nyugtalanító jeleket látok” – összegezte az amerikai külügyminiszter budapesti látogatásából leszűrhető következtetéseket a tapasztalt diplomata, aki jelenleg az amerikai fővárosban, a George Washington Egyetem Műszaki Tanszékén projekt igazgató.

Állítja, hogy az amerikai külpolitikának is előbb kellett volna lépnie, világos és egyértelmű üzenetet megfogalmazva, hogy nem „ejtette” Magyarországot, egyben jelezve, hogy a barátságnak vannak feltételei. Elemzőként és megfigyelőként egyaránt azt látja, hogy a tárgyalásokon messze nem volt teljes az egyetértés. Magyarország azonban, most kivételes esélyt kapott arra, hogy visszatáncoljon a gödör széléről és világossá tegye, hova akar tartozni. Elsősorban az Oroszországhoz és Kínához fűződő kapcsolat, annak bizonyos, hosszútávon igencsak kockázatos elemei és annak minősége nyugtalanítja az Egyesült Államokat.

A Pompeo-látogatás alatt több furcsa, a diplomáciában szokatlan jelenséget vehetett észre a megfigyelő – vetettük fel –, a többi között azt, hogy a tárgyalásokon nem vett részt az USA budapesti nagykövete, illetve, hogy Mike Pompeot a repülőtéren nem a külügyminiszter fogadta. Simonyi az első felvetésünkre reagálva azt mondta: lehet ugyan jelzésértékű Cornstein nagykövet távolmaradása, de ennek nem érdemes túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani, majd kiderül, hogy miért volt távol, ez lehet családi, egészségi vagy egyéb ok. (Megjegyzendő, hogy a Hírklikk értesülése szerint Cornstein egészségi okokból utazott vissza korábban az USA-ba, s erre hivatkozással fogja kérni az elnöktől a felmentését, de valójában nem voltak vele megelégedve.)

Simonyi szerint sokkal fontosabb, hogy milyen csapat ült le amerikai részről a tárgyalóasztalhoz. Ez pedig egy nagyon erős, Magyarországhoz nagyon értő csapat volt. Ami magát Pompeot illeti: róla érdemes tudni, hogy nem csak tapasztalt és kemény politikus. Amerika középső részéről, Kansas államból származik (úgynevezett Mid-Westerner), ahol egészen más a (politikai) kultúra, mint a „szofisztikált” keleti vagy nyugati parton, a „no-nonsense” világos beszédet részesíti előnyben, a finomkodást kerülő politikai kultúra, a két lábbal a földön járás képviselője – ecsetelte Simonyi, aki ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországhoz ugyan pozitívan álló, de nehezen átverhető, határozott tárgyalóféllel kellett Orbánnak leülnie az asztalhoz.

S nem kevésbé voltak komolyak a küldöttségének a tagjai. David Kostelancik első beosztott, ügyvivő komoly presztízzsel rendelkező kitűnő szakember és nem mellesleg a magyar-amerikai kapcsolatok elkötelezett híve. „Ő most az ügyvivő, a megbízott nagykövet, s ugyanolyan komolyan kell venni, mint egy nagykövetet” – üzent is egyben Simonyi.

Ott volt továbbá Wess Mitchell európai ügyekért felelős államtitkár is, aki ugyan már bejelentette a távozását a posztról, de szintén elkötelezett híve a magyar ügyeknek, bár – s ez is sokat elárul – az utolsó időben már ő is világossá tette, hogy „aggódik”. S végül a tárgyalócsapat tagja volt Philip T. Reeker, aki korábban Macedóniában volt amerikai nagykövet, de azt megelőzően 2004-2007 között a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjeként dolgozott.

Rákérdeztünk arra, mit jelenthet, hogy Pompeot nem Szijjártó Péter fogadta a repülőtéren Budapesten. „Egy magyar külügyminiszternek illett volna fogadni a repülőtéren amerikai kollégáját, okos gesztus lett volna; nem Pityi Palkó érkezett hozzánk. Az, hogy nem így tett, egyszerűen buta udvariatlanság, kisebbségi komplexust takar; persze, nyilván nem maga találta ezt ki, hanem utasításban kapta, mert talán  ezzel akarták jelezni, hogy Orbánnak fenntartásai vannak” – értékelte Simonyi. Hozzátette: „Ezt persze meg lehet tenni, de az ember azt is észreveszi, ha valaki társaságban túrja az orrát, s ha nem is mutatja, megjegyzi a dolgot”.

Simonyi felhívta a figyelmet a testbeszédre és arra, Pompeo és Szijjártó hogyan szólította egymást (nem keresztnéven, hanem vezetéknévvel és titulussal, „Pompeo külügyminiszter úr”). „Ezeknek az apró jelzéseknek van jelentőségük, s az elég sok éves tapasztalataim alapján azt sugallják, hogy nincs komoly viszony a két ember között.”

Mint ahogy jelzés volt, hogy Pompeo a civilekkel találkozott budapesti látogatásának első programpontjaként. Függetlenül a megbeszélések tartalmától, ennek nagyon komoly jelentősége van, ezt nem lehet nem figyelembe venni. Nem igaz, hogy a magyar demokrácia hanyatlása nem érdekli Washingtont. 

Sokan kérdezik, hogy ellenzéki pártok képviselőivel miért nem találkozott az amerikai diplomácia irányítója. Az ellenzéki pártok egyrészt szinte láthatatlanná váltak az elmúlt években Washington számára. Mint ahogy sok honfitársunk is, az amerikai politika is zavarban van, mert nem látja át hogy mi a tényleges helyzet az ellenzéki oldalon – mondta Simonyi, aki azonban figyelmeztetett: „ez nem azt jelenti, hogy azt gondolják, hogy Orbánnak egyedül kell lennie a pályán”.

S ha már az ellenzék és a látogatás. Simonyi elképedt Mesterházy Attila nyilatkozatán, hogy „elég venni egy jópofa rakétarendszert az USA-tól és minden meg van oldva”. Természetesen van, nem is kicsi jelentősége a gazdasági és hadiipari kapcsolatoknak, s teljesen világos, hogy az USA szeretné, ha az amerikai gazdasági érdekeknek megfelelően, NATO-tagként amerikai fegyvereket venne Magyarország. Ebben nincs semmi meglepő. Óriási tévedés azonban azt gondolni, hogy Washington csak ennek alapján ítélkezne, hogy akár pár százmillió dolláros megállapodással mindent a szőnyeg alá lehetne söpörni - közölte.

”Zavarban vagyok, nem követem a napi pártpolitikai összefüggéseket, akár azt is mondhatnám, hogy nem nagyon tudom, hogy Mesterházy most éppen melyik párt tagja, de ennek alapján úgy látom, mintha átült volna a Fidesz padsoraiba, hiszen ez a Fidesz olvasókönyvéből származó mondat”.

S végül, de nem utolsósorban, rákérdeztünk arra is, hogy mit jelent az ő olvasatában az, hogy a hivatalos protokollképeken túl semmi lényegi kommunikáció nem volt egyik részről sem az Orbán-Pompeo találkozóról. „Nagyon beszédes. Talán mégsem volt annyira szép és annyira egyszerű ez a találkozó, mint amilyennek sokan gondolják, vagy éppen láttatni akarják. Nem tudok részleteket, de feltételezem, hogy egy nagyon világos, egyértelmű és nagyon határozott beszélgetés volt” – mondta.

Ehhez kapcsolódva fejtette ki, hogy egyvalamit a Fidesz és az egész magyar politikai elit nagyon benéz: vannak Európában fontos és nélkülözhetetlen országok, illetve vannak olyanok, amelyek fontossá tehetik magukat, de nélkülözhetőek. Magyarország ez utóbbi: fontos ország lehet, de nem nélkülözhetetlen.

Simonyi szerint félő és szerencsétlen, hogy Orbán valóban egyfajta kvázi  – vagy tényleges – semlegességre törekszik. Egy baj van: a „semleges” Magyarország csak az oroszoknak és a kínaiaknak lehet érdekes, a nyugatnak és az USA-nak nem. Arról nem is szólva, hogy „egy, az EU-ban és a NATO-ban gyengülő, majdhogynem megszűnő befolyással rendelkező Magyarország – amerre jelenleg ezzel a politikával haladunk – tejesen ki lesz szolgáltatva az oroszoknak és a kínaiaknak”.

Simonyi szerint az oroszoknak Magyarország nem komoly tétel, bajkeverőként fontos. És persze szimbolikája miatt érdekes ez a „több-mint-szívélyes” kapcsolat: 1956-ban a magyarok fellázadtak a Szovjetunió ellen, és 1989-ben döntően hozzájárultunk a Varsói Szerződés és végeredményben a Szovjetunió összeomlásához. Tehát édes bosszú is Putyin részéről, de ugyanakkor jól is jön a mi „kavarásunk”, hiszen Oroszországnak annál jobb, minél jobban gyengül a nyugat kohéziója. Ha igy folytatjuk azonban, Magyarország tárgyalási pozíciói nagyon le fognak gyengülni.  Ezt kell szem előtt tartani. Sajnos azonban a magyar politikai elit – ha lehet ilyenről egyáltalán beszélni – egy jó része ezt nem látja, fejtegette.

„Volt NATO-nagykövetként, kiváltképpen a többi között Orbán Viktor volt NATO-nagyköveteként pedig azt egyenesen kikérem magamnak, hogy Orbán azt mondja: a NATO nem védene meg minket, magunknak kellene megvédeni magunkat” – húzta alá Simonyi, aki attól a megjegyzéstől szakértőként is el van képedve, hogy – miként szintén Orbán mondta a horvátországi cseppfolyós gázterminál kapcsán – „magyarok vagyunk, nem balekok”. A volt nagykövet szerint „ez rövidlátó, káros, ráadásul udvariatlan megjegyzés. Magyarország gázellátása nemcsak gazdasági és árkalkulációs, hanem biztonsági kérdés is, az oroszoktól való energiafüggés enyhítésének kérdése. Diverzifikációra, ellátás-biztonságra és regionális együttműködésre kellene törekedni.”

És itt el is jutottunk az orosz és a kínai kapcsolatokig, amelyben talán a legnagyobbak az ellentétek és a legélesebb a feszültség az amerikai és a magyar kormányzat között. Simonyi szerint a képlet világos: „Nem tudom Pompeo és Orbán mire jutottak, de számomra egyértelmű, hogy egyre közeledik a kétkulacsos politika vége Orbán számára, vagy perifériára szorulunk. Talán lassan felismeri, hogy Amerikával érdemes a lehető legjobb viszonyra törekedni.”