Profi Facebook harcosok lesznek a kormánypárti trollképző hallgatói

HírKlikk 2020. augusztus 9. 08:42 2020. aug. 9. 08:42

Ingyenes, négynapos tanfolyamon képeznek kormányközeli, „profi Facebook-harcosokat". Az egy hónappal ezelőtt indult Megafon saját elmondása szerint, „profi Facebook-harcost” képez azokból, akik jelentkeznek hozzájuk.

Egy videóban mondják el, hogy meglátásuk szerint, a jobboldali-konzervatív értékrendet képviselőknek szükségük lehet egy ilyen képzésre. A gladiátorok a baloldali megmondóemberek ellen harcolnak. A tanfolyam helyszíne még titok.

Az atv.hu ismerteti az a 888.hu-nak adott interjút, amelyet Kovács István alapító adott a portálnak az új projektről. Kovács szerint, hatalmas az érdeklődés a Megafon iránt, „egy hónap alatt több mint kétezer ember regisztrált a honlapunkon, és folyamatosan bővül a csapatunk is. Sokan vannak, főleg fiatalok, akik úgy érzik, egyetértenek a céljainkkal, és fel szeretnék venni a kesztyűt a baloldali megmondóemberekkel, véleményvezérekkel. Az elvárás tehát nagy, de ahogy szokás mondani, teher alatt nő a pálma. Egész nyáron azon fogunk dolgozni, hogy szeptemberben bemutathassuk Magyarország legjobb közösségi média-képzését”

Kovács elmondta, hogy azok jelentkezését várják, akik éreznek magukban elég tehetséget és bátorságot ahhoz, hogy elmondják a véleményüket a nagyközönségnek is. Szerinte az, hogy ma ehhez bátorság kell, nem titok, hiszen „mindent elsöpör a liberális véleménycunami" – ezt szerinte nap mint nap láthatjuk.

Kovács közlése szerint, a képzés teljesen ingyenes lesz. Az egyetlen elvárásuk, hogy a résztvevők személyesen jelenjenek meg. A pontos helyszínt csak később fogják elárulni, de az már biztos, hogy Budapesten tartják majd, és négy teljes napig fog tartani.

Forrás: ATV/Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom