Putyin blöfföl, de Amerika úgy tesz, mintha nem tudná, hogy blöffről van szó

HírKlikk 2022. február 21. 20:55 2022. feb. 21. 20:55

Putyin nem tervez háborút, de egyetlen szikra elegendő ahhoz, hogy Ukrajna lángra lobbanjon, és a válság szálait Amerikában húzogatják – véli Nyina Hruscsova, a politikatudomány amerikai professzora, Nyikita Hruscsov egykori szovjet pártfőtitkár dédunokája. Hurcsova a Stern című német hetilapnak adott interjút.

Mély meggyőződése, hogy Putyin nem tervez inváziót, és nem is lesz ilyen – mondta Hruscsova, aki azonban hozzátette, hogy persze nagyot tévedhet. Azonban ahogyan ő Oroszországot ismeri, Moszkvának nincs oka arra, hogy háborút akarjon, az egész válság inkább céltudatos amerikai kampánynak tűnik a számára, és ijesztően emlékeztet az iraki háború előjátékára, amikor az amerikaiak azt hitették el a világgal, hogy Szaddám Husszein biológiai és vegyi fegyverekkel rendelkezik.  

A politológus szerint a stratégia mögött több érdek is áll. Egyrészt a jelenlegi amerikai vezetés számos tagja számára kellemetlen megaláztatás volt, hogy Putyin 2014-ben bekebelezte a Krímet. Ezek a politikusok személyes bosszúhadjáratot folytatnak – mondta  a Sternnek, köztük említve Anthony Blinken külügyminisztert és Victoria Nulandot, a külügyminisztérium politikai államtitkárát. Az pedig köztudott, hogy Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó szívből gyűlöli Putyint. Másfelől az az elnök, aki háborút vív, hatalmon marad. Joe Biden imázsának pedig sokat ártott az afganisztáni kivonulás, és ennek helyrehozásához új védenc kell, erre pedig Ukrajna tökéletes jelölt: Európa kellős közepén fekszik, Amerikától elég messze.  És bár Ukrajna védelme nem elégíti ki a bosszúvágyat, és aligha biztosítja az elnök hatalmon maradását, Washington nyilván úgy látja, hogy elérkezett a megfelelő időpont ahhoz, hogy térdre kényszerítsék Putyint. 

A Szkripal-család és a Navlanij elleni merényleten kívül még sok minden van, amit Amerika nem akar tovább tűrni. Az Egyesült Államok szereti elősegíteni a hatalomváltásokat, de Putyin ezt nem akarja elszenvedni, és ezért minden erővel igyekszik távol tartani magától Amerikát, Amerika pedig igyekszik Putyint hiba elkövetésébe terelgetni. Washington arra spekulál, hogy Putyin annyira népszerűtlenné teszi magát otthon, hogy az oroszok megbuktatják. „Ezt a táncot Washington és Moszkva együtt járja, és Ukrajna szenvedi meg” – szögezte le Hruscsova. Úgy látja, a táncot Putyin kezdte a Krím annektálásával, de a helyzet jelenlegi kiéleződését Washington okozta. Nem kockáztatott: ha eszkalálódik a helyzet, az amerikai vezetést nem érheti szemrehányás, hiszen idejében szólt – nem úgy, mint a Krím annektálása előtt –, ha pedig a helyzet nem eszkalálódik, akkor Washington megmentette a világot a háborútól. 

„Putyin blöfföl, de Amerika úgy tesz, mintha nem tudná, hogy blöffről van szó” – mondta Hruscsova. Úgy véli, Putyin a tartós válsághelyzettől megkapja azt, amire vágyik: a figyelmet, a külföldi politikusok látogatásait, és jó alkalmat arra, hogy mérgezett nyilakat lőjön a nyugati államok kapcsolatrendszerébe. „Olyan játék ez, amelyről az egykori KGB-ben senki álmodni sem mert”. Amerika pedig azért adja meg neki minderre a lehetőséget, hogy első számú közellenséggé tegye a regnáló orosz elnököt. 

Európának – Hruscsova szerint – mindebben nagy szerepe van, Amerikának ugyanis egyesítenie kell maga mellett Európát, és ehhez rá kell bírni Putyint, hogy legalább egy ujjnyira behatoljon Ukrajna területére. Más szóval, Amerikának sokkal nagyobb érdeke fűződik egy ukrajnai invázióhoz, mint Putyinnak. Az orosz elnöknek semmi szüksége Kijevre. Meg lehet magyarázni, miért kell neki a Krím, vagy akár még a Donbassz is, de Kijevre semmi szüksége. Miért kellene neki egy olyan állam, amelynek 40 millió lakója gyűlöli? – vélekedett a politológus. Hruscsova szerint a válságot Washington szítja, mert háborúra van szüksége, ez garantálná Bidennek a második periódust. Emellett Oroszország a tökéletes bűnbak: ha Trumpot újraválasztják, Moszkva tehet róla, ha amerikaiak halnak meg Afganisztánban, Moszkva tehet róla – márpedig Moszkva sok mindenről tehet, de nem mindenről. 

Ha Putyin valamit akar, azt meg is teszi, ezt megmutatta 2008-ban Grúziában, 2014-ben a Krímben, és a világ mindig csak másnap ismeri meg a kész tényeket. Ez a tartós játék azonban Hruscsova szerint olyan, mint amikor Putyin meztelen felsőtesttel sétál Szibériában: fellépés, amit arra szánnak, hogy mindenki lássa. „Ha ez a veszély nem lenne olyan veszélyes, mint amilyen, akkor nevetséges lenne. De hiába nem akart Putyin eredetileg támadni, egy ilyen feszült helyzetben elég egyetlen rossz lépés, és máris kitör a háború” – mondta a politológus.

 

Forrás: Hírklikk