Régi-új káderek Orbán biztosai között 

NVZS 2021. január 29. 17:46 2021. jan. 29. 17:46

Meglepőnek nem mondható módon, újabb két évre megkapta a kormánybiztosi megbízását Palkovics László, aki február 1-je után továbbra is három ilyen titulust mondhat a magáénak. Az általa ellátni hivatott „kiemelt fontosságú feladat” azt jelenti, hogy felelős egyrészt a Budapest-Belgrád vasútvonalért, másrészt a debreceni autóipari központ, s az autó-motorsport fejlesztéséért, s végül, de nem utolsósorban az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért. Megnéztük a kormánybiztosok listáját, feladatait és azt is, milyen a „beágyazódásuk”. A kép egyszerre vegyes és egysíkú, úgy tűnik, a szakmaiságnál fontosabb az Orbán- és párthűség. 

A Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg a 1017/2021. (I. 28.) kormányhatározat Palkovics kinevezéséről. Feladata „a Budapest–Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született egyezmény kihirdetéséről szóló 2016. évi XXIV. törvényben foglalt feladatok koordinációja”. Ilyen minőségében feladata a magyarországi szakasz fejlesztése, szerepet kap a jogalkotásban, részt vesz a nemzetközi koordinációban, továbbá koordinálja a Kínai–Magyar Vasúti Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság működését, valamint a MÁV projekttel kapcsolatos tevékenységét, s kontrollálja a közlekedésért felelős miniszter által, a projekttel kapcsolatban hozott szakpolitikai döntések végrehajtását.

Javára legyen írva, hogy nem kap ehhez titkárságot, és díjazásban sem részesül a munkáért. Palkovics egyébként már két éve betölti ezt a tisztet, s miután kormánybiztost csak legfeljebb két évre lehet kinevezni, ezért vált szükségessé az újabb megbízás odaítélése.

A funkcióhalmozó Palkovics

Palkovics László, amellett, hogy innovációs és technológiai miniszter, három kormánybiztosi feladatot is visz. Legrégebb óta – már csaknem két éve és újabb két esztendőre – felelős a Budapest-Belgrád (soha meg nem térülő, ám borzasztóan drága és titkosított) projektért.) Tavaly szeptemberben ruházták fel (két éve szintén) a debreceni autóipari központ, illetve környezete gazdasági, oktatási és kulturális fenntartható fejlődéséért, valamint az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztosi feladattal. Főnöke (Orbán Viktor)  bizonyára nagyon elégedett lehetett azzal, ahogyan ellátta ezt a munkáját (is), mivel fél évre rá, 2020. szeptemberében megbízta az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosi feladattal is. 

Jegyezzük meg: még szerencse, hogy ennyi minden belefér az innovációs és technológiai miniszter idejébe, hiszen mellette ő a felsőoktatási modellváltásnak nevezett folyamat levezénylője is, akinek a neve egybeforrt például a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) botrányos lenyúlásával. Igaz, a modellváltás miatt néhány nap múlva már nem az ő feje fog fájni.

Stumpf is kormánybiztos lesz

Még nem jelent meg a Magyar Közlönyben (perceken belül várható), de Orbán Viktor sk. bejelentette, hogy február 1-jétől lesz egy újabb kormánybiztosa, mégpedig Stumpf István, akit a felsőoktatási modellváltás koordinációjával bízott meg. Stumpf is érdekes pályát futott be: a jogász fiatalember az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének volt a munkatársa, majd 1989 és 1990 között a Hazafias Népfront utolsó alelnöke. Orbánnal való kapcsolata akkor kezdődött, amikor megalapította az akkor még Társadalomtudományi Szakkollégiumnak nevezett Bibó István Szakkollégiumot, amit 1983 és 1988 között irányított. 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, 2010 és 2019 között alkotmánybíró volt. Ezután a kitérő után visszatért Orbánhoz.

Gyarapodnak, sokasodnak

Nem is olyan régen foglalkozott a Hírklikk azzal, hogy egészen elképesztő méreteket öltött a kormány – a legautentikusabb személytől, magától Orbán Viktortól kölcsönzött kifejezéssel élve – „rangkórsága és kormányzati dáridója” az elmúlt tíz és fél évben. 2010 május 29-én még 10 miniszterrel 42 államtitkárral és 54 helyettes államtitkárral lépett hivatalba a miniszterelnök, 2021 január 1-jén 14 miniszter, 75 államtitkár és 121 helyettes államtitkár dolgozott neki, s mellettük összesen 20 kormánybiztos és 66 miniszteri biztos tevékenykedett – s ez utóbbiak száma – némi túlzással – napról napra nő. 

Akkor azonban nem szedtük össze, hogy a kormánybiztosok – akik közvetlenül Orbán irányítása alatt dolgoznak – milyen területeket kaptak „maguknak”. Most pótoljuk. 

„A kormány – normatív határozatával – miniszter vagy kormányhivatal feladatkörébe nem tartozó vagy kiemelt fontosságú feladat ellátására kormánybiztost nevezhet ki” – áll a hivatalos definícióban. Hát akkor lássuk, milyen olyan kiemelt fontosságú feladatokat lát Orbán, amik elengedhetetlenné teszik a legfeljebb két évre szóló, gyakran külön titkársággal együtt járó, s nem is csekély (akár havi másfél millió forintos) díjazás fejében végzett kormánybiztosi munkát. 

Bardóczy Gábor

2020. február 1. és 2022. január 31. között látja el a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnoksághoz kapcsolódó fejlesztések megvalósításával és az EB szervezésével kapcsolatos kormányzati koordinációval és kommunikációval összefüggő feladatokat. Bardóczy egyébként a Magyar Kézilabda Szövetség tao-igazgatója.

dr. Bogdán Tibor

2019. május 9.-től kapta két évre a megbízást a (nagy port felvert, nem csak hazai, de nemzetközi támadások kereszttüzébe is került, utóbb – legalábbis átmenetileg – megbukott) közigazgatási bíróságokról szóló 2018. évi CXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő feladatok koordinációjára. Korábban Trócsányi László igazságügyi miniszter személyes főtanácsadója volt.

dr. Fazekas Sándor

2020. február 21.-től két évig koordinálja a földügyi szabályozás érvényesítését. Országgyűlési képviselő és két ciklusban is volt Orbán földművelésügyi, illetve vidékfejlesztési minisztere.

Fodor Gergely

2019. április 1.-jétől két évre kapta meg a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátásáért felelős kormánybiztosi címet. Fodor megbízható elvtárs lehet, hiszen (ahogy a 444 írta korábban) szinte már minden állami területen bevetették, a többi között dolgozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, a TEK-nél, az olimpia szervezésére létrehozott Budapest 2024 Zrt.-nél is.

dr. Fürjes Balázs

2020. július 1.-jétől további két évre felel a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért. Őt sem kell különösképpen bemutatni, főleg azóta nem, hogy Karácsony Gergely lett Budapest főpolgármestere. Egyébként 2011 óta dolgozik a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosaként.

Gyopáros Alpár

2020. május 18.-án kapta a megbízását, ami nem más, mint a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosság. A fideszes országgyűlési képviselő politikai pályáját a Szijjártó-féle győri Fidelitásánál kezdte. 2018-tól lett a modern városok program, valamint a magyar falu program kormánybiztosa.

Joó István

2020. szeptember 15.-étől 2022. február 28.-ig kapta a Budapesti Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó 2021, valamint az ehhez kapcsolódó rendezvények lebonyolításáért felelős kormánybiztosi megbízását. Már korábban végzett, végez feladatokat a kormány számára, így helyettes államtitkárként Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminisztériumában.

Káel Csaba

2019. szeptember 1.-jétől az idén szeptemberig  a felelős a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért. Ki emlékszik ma már arra, hogy a jelenlegi filmügyi kormánybiztos által alapított Happy End Kft. és Ezüsthajó Kft. az első Orbán-kormány idején részt vett az Országimázs Központ szervezésében megtartott állami ünnepségek projektjeiben, s számos Fidesz-kampányban is?

dr. Kovács Zoltán

2020. novemberétől kormánybiztossá nevezte ki Orbán a botrányosan költséges 
Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és a kapcsolódó rendezvénysorozat megrendezésére, szervezésére és lebonyolítására. Emellett ő felel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal összefüggő kormányzati feladatok szakmai koordinációjáért is. Sok egyéb feladata mellett, erre is jut ideje. 

Lázár János

2020. november 1-jétől a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train mintaprojekt kormánybiztosa, s ő koordinálja a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonal kialakítását, továbbá a makói termálfürdő beruházás felújítási munkálatainak a végrehajtását.

Ő is a halmozók körébe tartozik, hiszen a fentiek mellett, tavaly októbertől a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatokat, valamint a geszti Tisza-kastély felújítását is az ő feladatává tette Orbán.

dr. Maróth Gáspár

2020. július 17-től lett a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos. Maróth Orbán korábbi tanácsadója volt, irányított állami céget, s kartellgyanúba is keveredett saját cégével. 

dr. Mikes Éva

2020. szeptember 5-től a Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa. Az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára volt.

dr. Navracsics Tibor

Ő is egyike a kormánybiztosi posztot halmozóknak. Egyrészt 2019. december 1-jétől két évig  az Európa Kulturális Fővárosa 2023 Veszprém nyertes pályázati programja megvalósításának koordinálásáért felel. Másrészt pedig tavaly szeptembertől az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséét felelős kormánybiztosa. Navracsicsot nem kell bemutatni, a többi között volt Orbán minisztere, majd amikor némi nézeteltérésbe keveredett főnökével,  Brüsszelbe „száműzték” uniós biztosként. Hazatérése óta ilyen feladatokat sikerült megcsípnie Orbán mellett. 

Nemesi Pál

2020. szeptember 5-e óta a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Az üzletember, a Csongrád-megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a 2019-es önkormányzati választáson a Fidesszel szövetségben indult a szegedi polgármesteri posztért, Botka László ellenében. 

Révész Máriusz

A 2020-tól ismételt: újabb két évig ő lett az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos (bármit is takar a titulus). Fideszes országgyűlési képviselő.

dr. Schmidt Mária

2019. március 15-től két éves időtartamra a „30 éve szabadon” emlékév koordinálásáért felelős kormánybiztossá nevezte ki Orbán a Fidesz egyik ideológusának is tartott történészt. 

dr. Seszták Miklós

2020. május 18.-tól tölti be két évig „az egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős” kormánybiztosi posztot. A második Orbán-kormányban miniszter is volt, s volt idő, amikor a legbefolyásosabb személyek között tartották számon.

dr. Szentkirályi Alexandra

2020. január 1.-jétől két éves megbízással látja el a hazai kommunikációért felelős kormánybiztosi posztot. Tarlós István regnálása alatt (2014 és 2019 között) Budapest főpolgármester-helyettese volt.

Wáberer György

2020. július 20.-tól a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki. A sikeres és egyik leggazdagabb magyar üzletembert mindig is a Fideszhez közelállónak suttogták.