Regionális ipari középhatalom? Nagy Márton mert nagyot álmodni

Középtávon a magyar járműipar teljesítménye, vagyis a GDP arányos termelési értéke a GDP 30 százalékát is megközelítheti a jelenlegi mintegy 20 százalékról, ami relatív ipari nagyhatalomként, regionális ipari középhatalomként tüntetné fel az országot – erről beszélt Győrben, az AUDI Hungária 30 éves jubileumi rendezvényén a gazdaságfejlesztési miniszter. Nagy Márton hozzátette: így már kijelenthető, hogy az export-és beruházás-vezérelt magyar gazdaság meghatározó húzóerejévé mára egyértelműen a járműgyártás és a high-tech akkumulátorgyártás lépett elő. 

De vajon reális-e az elképzelés, hogy Magyarország regionális ipari középhatalom lesz? – A GKI iparpolitikára szakosodott kutatóját kérdeztük meg.

Némethné Pál Katalin először a számokat sorolta: a 2022-es tényadatok szerint a magyar GDP-nek a 23,9 százalékát állította elő az ágazat. Majd további adatokat is előhozott: az ipari GDP-nek a gépjárműgyártás 2021-ben csak a 15,6 százalékát tette ki, a villamosberendezés-gyártás pedig, aminek ma már jelentős részét az akkumulátorgyártás adja, 6,6 százalékát. A kettő együtt 23 százalék volt, azóta vélhetően valamelyest tovább nőtt a súlya, s ma már lehet akár a negyede is. De ez csak az ipari GDP-n belüli részarány – figyelmeztetett. Ha tehát az ipar nem éri el a GDP negyedét, és annak a bő negyedét teszi ki az együtt számolt villamosberendezés-gyártás, akkor igen nagy változások kellenének ahhoz, hogy ez 30 százalékra nőjön. „Nagy Márton nagyokat álmodott, még akkor is igen messze vagyunk ettől, ha a járműgyártást összecsapjuk az akkumulátorgyártást is magában foglaló villamosiparral” – szögezte le.

A teljes GDP 30 százalékának az elérése tehát csak nagyon hosszú út után lehetséges, ilyen arányeltolódást kizárólag igen durva állami beavatkozással, erőltetett szerkezetátalakítással lehetne talán megvalósítani, bár Némethné Pál Katalin szerint még úgy sem. Arról már nem szólva, mekkora feszültségeket okozna ez mind a magyar gazdaságban, mind a külső kapcsolatokban. „Az ilyen voluntarista beavatkozás sokkal gyakrabban vezet katasztrófához, mint sikerhez” – állapította meg a szakértő. 

Ezek nem reális elképzelések – szögezte le, emlékeztetve arra, hogy a negyvenes évek második felében, az ötvenes évek elején voltak ilyen nagy volumenű szerkezetátalakítások, amikor a vas és acél országává akarták változtatni Magyarországot. Akkor az emberek pedig nyomorogtak és éheztek, mert az állam mindent ebbe a szerkezetátalakításba tolt be, „ez az előttünk lévő példa, ami nem jó”. De nem csak nálunk történt ez meg, másutt sem sül ki sok jó abból, amikor a „szent” gazdasági cél érdekében eltorzítják a piaci folyamatokat – mutatott rá.

Vannak bizonyos egyensúlyok és összefüggések, amelyek bizonyos határok között ugyan változtathatók, de azért sokkal jobb a piacra bízni azt, hogy megtalálja, miben vannak üzleti lehetőségek, ahelyett, hogy az állam beavatkozna ezekbe a folyamatokba – magyarázta. A GKI-nél rengeteg vizsgálatot végeztek az egyes ágazatok potenciálja, lehetőségei alapján, de mindig időbe telik, mire az adatokat feldolgozzák és a múlt alapján elkészítik a prognózist – ugyanakkor a piaci szereplők, részben hazárd módon beleugranak olyan dolgokba, amikről csak gondolják, hogy be fog jönni. A kutatók is adnak ugyan előrejelzéseket a folyamatokra és a számításokra alapozva, de azzal a különbséggel, hogy az üzletemberek benne élnek a piacban, és megérzik, mire lehet szükség. Így azután a sikeres üzletemberek őrültségnek látszó dolgokba is belevágnak, a bankok és az üzleti befektetők pedig ugyan szintén kérnek számításokat, de nem azokat finanszírozzák, hanem a csapatot. Ez pedig az, amit államilag nem szabad csinálni, nem csak technikai okok miatt, hanem azért sem, mert kockázatosak. Az egy dolog, ha egy befektető a saját (és a benne bízók, vele együtt kockáztatók) pénzét viszi vásárra és bukik el belőle valamennyit, de az állam az adófizetők pénzével ezt nem teheti – hívta fel a figyelmet.

De hát pont ezt csinálja az állam az akkumulátorgyártással, vagy nem? – kérdeztük. Némethné Pál Katalin egyetértett a felvetéssel, emlékeztetve arra, hogy vannak azonnal felmerülő károk és mellette ott van az őrült nagy kockázat is. Ugyanis az idehozott technológia nem a legjobb, s nem biztos, hogy tíz év múlva ilyen akkumulátorokat tesznek majd az autókba. „Ilyen dolgokat államilag nem lehet vállalni” – szögezte le. Egyrészt ott van az az óriási támogatás, amit a munkahelyteremtéshez nyújt a magyar állam („külföldi munkaerőt hoznak így be, azaz magyar adóforintból külföldiek munkahelyteremtését támogatják”). Másrészt nagyon komoly infrastruktúra-fejlesztést végeznek szintén magyar adófizetői pénzből, miközben nem jut másra, például vasútra vagy a közutakra. Azaz az akkumulátorgyárak idehozatala érdekében költik el az infrastruktúra-fejlesztési forrásokat, „ami nem csak azért gazemberség, mert ezzel gyakorlatilag odaadják a pénzt a külföldi befektetőknek, hanem azért is, mert ezzel a vidéki Magyarország kisebb településein élőket röghöz kötik”.