Republikon: erősödött a Fidesz, de továbbra is vezet az ellenzék

HírKlikk 2021. december 20. 09:07 2021. dec. 20. 09:07

December 9. és 14. között, vagyis napokkal Völner Pál korrupciós botrányának kirobbanása után készített a Republikon közvélemény-kutatást a pártok népszerűségéről.

Az 1000 fő megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint, amelyet a Telexen tettek közzé, a teljes népesség körében 36-33 százalék arányban vezet az ellenzék a Fidesszel szemben, a pártválasztók között pedig 48-43 arányban – írja a hvg.hu.

Ez az öt százalékpont különbség azért is fontos, mert a legtöbb szakértő úgy szokott számolni, hogy a választókörzetek megrajzolása és a határon túlról érkező szavazatok miatt nagyjából ekkora ellenzéki előny jelentené azt, hogy mandátumszámban is van esélyük legyőzni a Fideszt.

A mostani adat a Fidesz erősödését mutatja, a teljes népesség és a pártválasztók között is két százalékkal áll jobban a kormánypárt, mint egy hónapja. Az ellenzéki oldalon a DK támogatottsága több hónap csökkenés után nőni kezdett, a Momentum hibahatáron belül, de erősödni tudott, a Jobbik nem jött ki a gödörből, ahova az előválasztás után becsúszott, bár még így is az ellenzék második legerősebbje.

Ha egyenként nézzük az ellenzéki pártokat, akkor a pártot választók között a DK 16, a Jobbik 10, az MSZP-Párbeszéd 10, a Momentum 9, az LMP 3 százalékon áll. A Mi Hazánk 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékon van a pártot választók között.