A tiszások összeesküvést sejtenek Gyurcsány távozása mögött

Föld S. Péter 2025. május 10. 14:20 2025. máj. 10. 14:20

Csütörtökön délben robbant a bomba. Nem az, amelyet Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke napokkal korábban beharangozott, miszerint olyan dokumentumot hoz nyilvánosságra, amely alapjaiban változtatja meg az Orbán-kormány állítólagos „békepolitikájáról” alkotott képet. Az igazi szenzáció ugyanis – XIV. Leó pápa későbbi megválasztása mellett – az volt, hogy előbb Dobrev Klára, majd Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is közölte: a pártelnök lemond minden tisztségéről és visszavonul a politikától. 

Magyar Péter „ablakon befújt” dokumentuma tehát Gyurcsány Ferenc és XIV. Leó pápa mögött a dobogó aljára szorult. Hogy mi lesz a DK-val, azt az elemzők eltérően ítélik meg. Meg is gyengülhet a párt, de az sem kizárt, hogy a leendő pártelnök – Dobrev Klára már „bejelentkezett” a posztra – vezetésével a jövőben erősödik. Ami már most biztosnak látszik: a gyurcsányozás, legalábbis még egy ideig, Gyurcsány távozása után is zavartalanul folytatódik.

„Más dolgával nem ildomos foglalkozni” – mondta pénteken reggel Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök szerint a DK élet-halál harcot vív a Tiszával. „Nem velünk, az már eldőlt korábban, egy Tisza-DK meccset látunk” – tette hozzá.

Komjáthi Imre, az MSZP elnöke szerint a szocialista párt a múltbeli vitákat ezzel lezártnak tekinti. Közleményében kiemelte, hogy Gyurcsány Ferenc áldozatvállalása nem volt hiábavaló, mivel döntése lehetőséget teremt a baloldal megújulására és szövetséggé formálására. A Jobbik az MTI-hez eljuttatott közleményében „kétségbeesett hatalomtechnikai trükközésnek” nevezte Gyurcsány Ferenc visszavonulását, melynek lényege, hogy a döntéshozatal helyszíne áthelyeződik „a hálószobából a nappaliba”. 

Magyar Pétert láthatóan rosszul érintette, hogy épp az ő aznapra bejelentett bombája után hozták nyilvánosságra a DK elnökének lemondását. Szerinte ezzel a figyelmet akarták elterelni arról, hogy a Tisza nyilvánosságra hozta a Szalay-Bobrovniczky Kristófról készült felvételét, amelyen a honvédelmi miniszter még 2023-ban arról beszél, hogy felhagynak a békementalitással és rálépnek a háború felé vezető nulladik lépcsőfokra.

Magyar a Facebookon arról írt, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere Gyurcsány Ferenc bukásának hátán jött létre, majd a politikus újabb bukását okozta a rendszer. „Vajon elhiszi-e bárki, és van-e, aki a véletlen számlájára írja, hogy a kék Fidesz vezetője véletlenül pont a mai leleplezés napján, majd két évtizedet késve jelenti be a visszavonulását? Sorsszerű, hogy a NER a gyurcsányi hazugságban fogant, és most egy másik hasonló méretű átverés hozta el a DK elnökének politikai pályafutása végét is.” 

Egy dolog persze, hogy mit gondolnak és mondanak a politikusok, és megint más, hogy miként reagálnak a szimpatizánsok. Magyar Péter és a Tisza hívei a Facebookon olvasható hozzászólások alapján úgy látják, hogy Gyurcsány Ferenc lemondása mögött a Fidesznek tett szívesség húzódik és a történet magánéleti vonatkozását – a most már csak volt pártelnök és felesége válását – is trükknek tekintik.

Egy széles körben elterjedt bon mot szerint az antiszemitizmushoz nincs szükség zsidókra, néhány éve pedig azt is megtapasztalhattuk, hogy a migránsozáshoz sem kellenek migránsok. Ugyanígy a gyurcsányozás még egy ideig fennmarad, bár bizonyára valamennyit veszít az erejéből.