Őrült ez, vagy csupán gazember?
Már nem is emlékszünk rá, hogyan kezdődött. Talán úgy, hogy - amint az rendes rémfilmekben történni szokott -, közénk keveredett egy furcsa szerzet. Még csak nem is erőszakkal törte ránk az ajtót – addig hízelgett és ígérgetett, míg be nem engedtük az otthonunkba.
Kezdetben nem éreztük, hogy mekkora a baj. Történtek furcsa dolgok, de ezeket nem vettük komolyan: ahol sok minden furcsa, ott majdnem minden megszokott. Ám egyszer leesett egy kép a falról, másnap élettelenül találtuk a macskát, újabb egy nap múlva nagy nyikorgások közepette kinyílt egy kulcsra zárt ajtó.
A jövevény egyre zaklatottabban viselkedett. Lassanként megváltozott minden, már semmi sem olyan volt, mint régen. Mások lettek a zajok, a zörejek, újak a szagok, az illatok. Fakultak a színek, repedtek a falak, összementek a terek.
Már kérdezni is csak halkan mertük egymást: őrült ez, vagy csupán gazember?
Megváltozott a nyelv, a szavak is mást jelentettek, mint valamikor. Ha azt mondta, megvéd valamit, az azt jelentette, hogy elveszi. Ha kérdeztük, nem válaszolt, a tájékoztatás a számára azt jelentette, hogy csak azt mondja el nekünk, amit ő fontosnak tart közölni velünk.
Például, hogy bennünket megtámadtak de ne féljünk, ő megvéd minket. Ettől persze megijedtünk, mert aki védelemre szorul, annak van oka félni.
Néha azt gondoljuk, hogy csak álmodjuk az egészet. Ilyen nincs, mondjuk, ez nem lehet igaz.
Talán tényleg nem igaz. Csak egy film. Kár volt beülni ebbe a moziba.
Inkább mentünk volna kirándulni a szabadba.
