Sajtó mortálé
Pártállami híradó megy a tévében. Háttérként nézzük, röhögünk rajta. Úgy vesszük, mintha egy múzeumban, soha nem volt, vagy régen kihalt állatokat látnánk. Hánynánk tőle, ha nem volna edzett a gyomrunk.
Mi dobtuk össze rá a lóvét, tőlünk lopták el a pénzt, hogy legyen miből hazudni a mi képünkbe. Azt a pártállami propagandát, amit most híradóként adnak a pártállami médiában, nem túl bonyolult összerakni. Ember sem kell hozzá, újságíró végképp nem. Utóbbi amúgy is idejétmúlt fogalom, vannak még elszórtan apróbb szigetek, ahol előfordulnak ilyenek, de valójában nincs ránk szükség.
Mindössze egy központ kell, ahol minden nap, a reggeli eligazításon megmondják, hogy aznap miről mit gondoljanak az emberek. A megfogalmazásra, képi megjelenítésre sem kell odafigyelni, mert a pártállami híradót már úgyis csak a totálisan lebutított agyúak nézik, olyanok, akiknek mindegy, hogy mit látnak, hallanak. A lebutított agyúaknak lényegtelen, hogy mit mondanak, és mit mutatnak - a sörüket és a csipszüket úgy is el tudják fogyasztani.
Szotyolát köpni, böfögni is tudnak a képernyő előtt, hír sem kell hozzá.
Elég néhány hívószó, mint például Brüsszel, Soros, migráns. Ezeket kell betenni egy szógenerátorba, majd ami kijön, azt az ügyeletes robot felolvassa. Időnként be lehet hívni egy politikusnak, vagy szakembernek kinevezett robotot, és úgy tenni, mintha kérdeznének tőle valamit.
De ez se fontos. Semmi sem fontos, kivéve az, hogy folyamatosan hazudjanak. Az sem baj, ha nem hihető a hazugság - ha sokszor mondják, mindig lesznek olyanok, akik elhiszik.
Azért a helyzet mégsem teljesen reménytelen. Az aljasságot is lehet jól csinálni, de ez a szerencsétlen papagájkommandó szerencsére ezt is rosszul csinálja.
