Síklaki István: bár szélmalomharcnak tűnik, de fontos a szolidaritás

Október 15-én öt napot kapott Iványi Gábor MVM-től, hogy a MET intézményeinek a tartozását, 680 millió forintot megfizessen. Úgy tűnik, ezt nem tudják teljesíteni. Ezzel veszélybe kerül összesen 63 intézményük működése. Ha pedig a gyerekek, betegek, hajléktalanok nem kapják meg az eddigi segítséget, az milyen hatással lesz az ő életükre?

A kérdés teljesen akadémikus. Érdekli az a hatalmat, hogy ennek a segítségnek az elmaradása az ő életükre milyen hatással lesz? Egyáltalán nem. Ez egy demonstratív leszámolás, teljesen mindegy, hogy kivel. Ennyi. Ez egy embertelen társadalom, a kérdés egyszerűen irreveláns.

Ennyire embertelen lenne a magyar társadalom?

Az a rezsim, ami hatalmon van, az ennyire cinikusan embertelen, igen. 

A hatalom igen, de a társadalom talán mégsem…

A társadalom viszont – mint látjuk – teljesen apatikus állapotban van. Nem lehet tudni, hogy mikor, mire, hogyan fog reagálni. Vannak furcsa dolgok. Itt van az Azahriah-koncert a Puskás Arénában, két teltház után a harmadikra reggel óta sorban álltak az emberek a jegyekért. Ilyen furcsa dolgok történnek. Egyébként meg egy eléggé fölfoghatatlan apátia, tanult tehetetlenség jellemzi a magyar társadalmat. Hogy ez meddig tart, én nem tudnám megmondani, de az nyilvánvaló, hogy ma ez a társadalmi valóság. Ebből az következik, hogy nem lesz tömegfelkelés amiatt, ha Iványiékat kinyírják, és még rettenetesebb állapotba taszítanak többezer embert, akik kikerülnek ebből a védelemből.

Iványi szerint népünk legszegényebb egy százalékának az életéről van szó…

Igen. A 99 százalék meg félrenéz. 

De mi ennek az oka? Hisz valami okának mégis csak lennie kell…

Az atomizáltság és a szolidaritás hiánya azért elég huzamos ideje jellemzője a magyar társadalomnak. Úgyhogy okokat rengeteget lehet visszamenőleg keresni. Én inkább azt mondom, azzal sokra nem megyünk. Ez egy helyzet, ez egy állapot. Sajnos azt sem tudom, hogy ebben a helyzetben és ebben az állapotban mi lehetne sikerrel kecsegtető lépés. 

Iványi – ahogy arról a Hírklikk is beszámolt – október 18-ától, szerdától „Adj egy órát az életedből, naponta” mottóval meghatározatlan időre demonstrációt hirdetett és a Dankó utcába hívja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület ellehetetlenítése ellen tiltakozni kívánó állampolgárokat. Célt lehet ezzel érni? 

Olyan értelemben lehet vele célt érni, ha ezt a picike kis lángot folyamatosan fenntartjuk, ha elkövetkezik egy olyan kritikus pillanat, amikor valamiért megmozdul ez a világ, és elkezd „felrobbanni a gulyás”, akkor nem a teljes semmiből indul a dolog. Bármennyire szélmalomharcnak tűnik, azért érdemes fenntartani a tanároknak, az egészségügyieknek, a diákoknak az akcióit, hogy ne legyen a teljes vak némaság. De azt lehet látni, hogy érdemi kritikus tömeget ezekkel az akciókkal a mai magyar társadalomban nem lehet elérni. 

Az október 11-i Iványi Gábor által tartott sajtótájékoztatón Demszky Gábor korábbi budapesti főpolgármester vetette fel a polgári engedetlenséget, mint tiltakozást. Azt mondta, „ez az egész a magyar társadalom ügye, ha a társadalom nem tiltakozik, akkor a hallgatásával támogatja azt a politikát, amely hárommillió leselejtezett emberi sorsról nem kíván gondoskodni”. A rezsimnek két célja van: a szabadság kis szigeteinek a felszámolása; valamint a társadalmi szolidaritás gyengítése...  

Ez így van. Ez a bolsevik stratégia, és milyen sokáig bevált.

Azt gondolja, hogy ez egy teljesen reménytelen harc, a magyar társadalom meg sem fog moccanni, meg sem rázza, nem is érdekli? 

Ezt a jóisten se tudja megmondani. Biztos eljön egy pont… Mivel minden normális ember indokolatlanul optimista, nem volnék normális ember, hogyha nem bíznék abban, hogy egyszer valami majd csak kivált valami gyökeres változást, pontosabban lázadást. Sajnos a gyökeres változásban kevésbé hiszek, mert attól tartok, hogy itt egy megrázkódtatás nagyon hamar visszarendeződést eredményez, de ez egy másik történet. Hogy ebből az apátiából, ebből a tanult tehetetlenségből, a „mai meg holnapi egzisztenciám féltéséből” mikor zökken ki a társadalom, azt nagyon nehéz megmondani. Egy kataklizma erre hatással lehet. Ha kataklizma nincs, akkor ez nagyon sokáig el tud tartani. Nézzünk csak körül, hogy hány társadalom élt és él most is ilyen körülmények között. Miért lenne kivétel a magyar? 

Iványi átadhatná az iskoláit az államnak…

Ez a cél. 

Mi lesz akkor a gyerekekkel? A hátrányos helyzetű gyerekeket nyilván nem fogják egyben tartani…

A gyerekekkel senki nem törődik. Iványi törődik velük. Vannak jószándékú emberek, és közöttük rengeteg segítőkész ember van, aki a hétköznapi helyzetekben segít. De társadalmi szervezeti szinten senki nem hoz áldozatot, hogy ezek a dolgok megoldódjanak. 

Mi lehet az Iványi Gábor elleni támadások társadalmi hatása? 

Az, hogy így jár, aki szembefordul Orbánékkal. Alapjában véve ennyi. Ennél egy kicsit rosszabb variáció is van, hogy valamilyen önigazoló fölmentést adnak az emberek ennek, és megmagyarázzák maguknak, hogy Iványi valójában Soros ügynöke, csak beállítja magát ilyen jótékonynak, de valójában hazug képmutató, tehát megérdemli. Ez is egy megoldás. 

Mit gondol, a magyar társadalom mégis meddig lesz ilyen? Meddig? 

Ha csak így globálisan mondjuk, hogy magyar társadalom, akkor nagyon sokáig. De hát eléggé heterogén, és itt a legkülönbözőbb megoldásokkal próbálkoznak. A fiatalság elég jelentős része a lábbal való szavazással próbálkozik, a középkorúak jelentős része azzal, hogy: „visszavonulok a magánéletbe, és nem foglalkozom semmivel, ami politika”. Nagyon sokfajta stratégia van. De, hogy egy ilyen össztársadalmi megmozdulásra van-e, vagy mikor van esély, erre mondom azt, hogy fogalmam sincs. 

Mi kellene ahhoz, hogy legyen rá esély?

Az a baj, hogy a „kellene” nem igazán szerencsés, bár mit lehetne mondani mást? Merthogy azt gondolom, hogy ebből a kizökkentés egy kataklizma, ami például egy nagyon súlyos gazdasági válság lehet. Csak a baj az, hogy az nem egy feltétlenül jó megoldás. Ebből a szempontból vagy az van, hogy elnyomorogva szépen, lassan kinőjük, és egyszer csak eljutunk oda, már egy élhető társadalom leszünk. Mondjuk egy-két generáció alatt. Ez egy optimista forgatókönyv. Vagy pedig egy kataklizma. De, hogy melyik a kisebbik rossz, azt meg nem tudnám mondani.