Simicskó István váltja Harrach Pétert

HírKlikk 2020. június 29. 16:35 2020. jún. 29. 16:35

Simicskó István vezeti a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióját július 15-től – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a kisebbik kormánypárt rendkívüli frakcióülése után hétfőn, Budapesten.

Semjén Zsolt közölte: Simicskó Istvánt egyhangú szavazással választották meg a frakció élére.

A KDNP elnöke elmondta: Harrach Péter eddigi frakcióvezető már korábban jelezte, hogy tíz év „frontszolgálat" után, át szeretni adni a posztot. Abban állapodtak meg, hogy a ciklus feléig vezeti a kisebbik kormánypárt frakcióját – mondta a miniszterelnök-helyettes, aki egyúttal köszönetét fejezte ki a frakcióvezető munkájáért.

Rámutatott: a kormánnyal való kapcsolattartást Simicskó István esetében is nagyban segíti majd, hogy korábban miniszteri feladatokat látott el.

Utalt az új frakcióvezető küzdősportok iránti szeretetére és azt mondta, reméli, a képviselőcsoport élén is ezt a szellemiséget képviseli majd.

Harrach Péter úgy értékelt: az elmúlt 30 esztendő legeredményesebb tíz évét tudhatják maguk mögött a parlamenti munkában, amelynek során, igyekeztek a kormányzati munkát, egy erősödő Magyarország megteremtését segíteni.

Azt mondta, nagy élményként őrzi az elmúlt tíz évet, és bár most egy lépéssel hátrább lép, „de ez csak egyetlen lépés" lesz.

Jelezte: ezentúl is aktív marad, és frakcióvezető-helyettesként dolgozik majd.

Simicskó István, az új frakcióvezető „aktív munkát" ígért a jövőre nézve, és azt mondta: a KDNP továbbra is értékalapú politikát folytat majd.

A kormánypárti frakcióvezetők dolga és feladata, hogy a kormányt támogassák – emelte ki, hangsúlyozva: ott lesznek a parlamenti küzdőtéren.

Nacsa Lőrinc frakciószóvivő kérdésre elmondta: hétfőn a nagyobbik kormánypárttal volt közös frakcióülés, ezen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, és ott tájékoztatták a nagyobbik kormánypártot a változásokról.

Forrás: MTI/Hírklikk