Sok a homály a Nagyerdei Ködszínház felújítása körül

HírKlikk 2022. június 19. 13:05 2022. jún. 19. 13:05

A budapesti székhelyű Ganz Hydro Kereskedelmi és Vállalkozási Kft. nyerte el a Nagyerdei Ködszínház fejlesztésére kiírt közbeszerzést májusban. A beruházást nettó 248,9 millió forintért valósítják meg, amely az idegenforgalmi szezon végére készülhet el. Kérdés azonban, hogy miért van erre szükség.

A kivitelezőnek a vízkép bővítését, a tervezést és kivitelezést kell végrehajtania. „A szökőkútba egy Magyarországon, sőt még egész Európában is ritkán látott dinamikus vízkép létrehozó rendszer kerül beépítésre” – idézi a közbeszerzésben olvasható információt a debreciner.

A portál szerint „feltűnő, hogy a beruházás volumenéhez képest szinte semmilyen információ nem érhető el róla az interneten". A debreciner egyetlen említést sem talált arra vonatkozóan, hogy fejlesztenék a 2014 júliusában, tehát alig nyolc éve átadott debreceni látványelemet.

Papp László polgármester, Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Széles Diána turizmusért is felelős alpolgármester és Majer Tamás, a városrész önkormányzati képviselője még márciusban tartottak sajtótájékoztatót azzal kapcsolatban, hogy megvalósítják a „Varázserdő-Debrecen Nagyerdő” nevű projekt második ütemét. Papp László ekkor a már kész nagyerdei fejlesztések között említette a ködszínházat is, de a város fejlesztési honlapján megjelent tudósításban nem olvasható, hogy a városvezető bármit is mondott volna egy ezt érintő új beruházásról.