Sok tapasztalatot hozhatott a londoni út

A Brexit utáni újfajta kapcsolatokról tárgyalt elsősorban a magyar és a brit kormányfő pénteki londoni találkozóján. Orbán Viktor már előre ezt a kérdéskört jelölte meg az eszmecsere céljául és nagyon sokkal többet azután sem tudhattunk meg a találkozó érdemi részéről, hogy a miniszterelnök kilépett Boris Johnson rezidenciájáról, a híres Downing Street 10-ből. Szokatlannak legfeljebb az nevezhető, hogy a hivatalos hazai kommünikék is igen visszafogottak voltak. Ez talán annak is következménye, hogy a brit médiában viszont előzőleg feltűnően nagy figyelmet váltott ki a látogatás. 

Angliában élő barátoktól és a nemzetközi sajtóból is tudható, hogy sokan kritizálták Johnsont, amiért fogadta magyar kollégáját, akit autokratának tartanak és egyöntetű a vélemény róla, hogy az Európai Unió gyengítésén munkálkodik. Erről viszont már Jeszenszky Géza volt külügyminiszter beszélt, amikor a látogatás utóéletéről kérdeztük. Mint mondta, ő mint történelem-angol szakos tanár, s a magyar-brit kapcsolatokról szóló könyvek szerzője, örül, hogy létrejött egy ilyen magas szintű találkozó. Ez ugyanis annak jele, hogy a magyar vezetők nemcsak Vlagyimir Putyin orosz elnököt, vagy Kínát keresik fel mostanában. Így még arra is következtethetne, hogy az út némi pályamódosítást mutat a magyar külpolitikában, amire nagy szükség lenne. Lelkesedését azonban némileg csökkenti, hogy közben a külügyminiszter, sőt, a miniszterelnök is Pekingbe készül. 

Ami a londoni megbeszélés érdemi részét illeti, Jeszenszky Géza úgy látja, az eszmecsere nem közhelyek cseréjéből állt és nem is csak az unióból történt brit távozás utáni új kapcsolatrendszer kialakításáról szólt. Ha London valóban a korábbinál jobb és intenzívebb kapcsolatokra törekszik a visegrádi négyekkel – ezen belül a júliustól soros elnök Magyarországgal – az mindenképpen örvendetes – mondta a volt külügyminiszter. Hasonlóan fontosnak nevezte azonban, hogy a brit miniszterelnök a jelek szerint nagyon komoly kérdéseket is föltett a magyar kormányfőnek. Elsősorban a sajtószabadságról, a jogállamról, valamint a civil szervezetekkel fenntartott kapcsolatokról érdeklődött, s ez nyilvánvalóan bizonyos kritikát is magában hordott. 

Volt még egy lényeges téma, amelyben kétségkívül nem azonos a magyar és a brit álláspont. Ez pedig a migráció. A történész professzor szerint Angliában egy nehéz és remélhetőleg jó eredményeket hozó kísérlet folyik egy olyan társadalom létrehozására, amelyben már milliószámra élnek az Indiából, vagy a többi egykori brit gyarmatról származó, azóta letelepedett, most már második-harmadik generációs brit állampolgárok. Jeszenszky Géza emlékeztetett rá, hogy London újjáválasztott polgármestere, Sadiq Khan is egy muzulmán gyökerű, muszlim vallású politikus, ami arra utal, hogy ez a kísérlet jól alakul. A kérdés az, létrejöhet-e ebből egy harmonikus, békében élő társadalom, vagy inkább a franciaországihoz hasonló merényletekhez vezet – amit pár éve London és Madrid is megélt.. Ugyanakkor a volt külügyminiszter osztja azt a hivatalos magyar álláspontot, hogy a világ demográfiai problémáira, vagy a munkaerőhiányra, nem jelent megoldást, ha fél Ázsia vagy Afrika Európába vándorol. Ez nemcsak kulturális és vallási konfliktusokat eredményezhet, hanem lehetetlenné teszi a hátrahagyott társadalmak helyzetét is. Ha a vállalkozó szellemű, tanultabb réteg otthagyja ezeket a gyakran törzsi-politikai háborúktól sújtott és többségében szegény államokat, akkor az csak nehezíti az ottaniak helyzetét. Emiatt pedig újabb és újabb menekülthullámok alakulhatnak ki és járványok is terjedhetnek. A világnak tehát nem az az érdeke, hogy a fejlettebb országok humánusan befogadjanak rengeteg menekültet, hanem az, hogy politikai és kulturális támogatást nyújtsanak az elmaradott térségeknek. Nem hangzik jól a demokrácia-export – a demokráciát amúgy sem lehet exportálni –, de mégiscsak arra lenne szükség, hogy ezekben az ázsiai, afrikai, latin-amerikai országokban is kialakulhasson olyan szintű politikai- és sajtószabadság, s többpárti demokrácia, mint amilyen Európa nyugati felében – mondta Jeszenszky Géza. 

A professzor szerint a londoni út egyik legfontosabb eredménye, hogy Orbán Viktor – kilépve a miniszterelnöki rezidenciáról – szembetalálta magát az angol médiával. A miniszterelnök itthon burokban él, csak szervilis újságírókkal áll szóba, ha egyáltalán enged kérdezni, külföldi újságírónak nagyon ritkán ad interjút. Most viszont tapasztalhatta, hogy nyugaton ez egészen másképpen van, a sajtómunkások érdemi kérdéseket tesznek fel, nem elégednek meg a közhelyes válaszokkal és nem is hajlandók alákérdezni. Ugyanakkor az is feltűnő volt, hogy a kormányfő demonstratívan angolul válaszolt. 

Emiatt merült fel az a kérdés is, hogy vajon a hivatalos tárgyalásokon közreműködött-e egyáltalán tolmács. Jeszenszky Géza úgy vélte, elvileg lehetséges, hogy nem. Amikor Orbán Viktor első miniszterelnöki ciklusában a professzor volt hazánk washingtoni nagykövete, részt vett olyan találkozón, ahol a kormányfő nem kért tolmácsot. Jeszenszky pedig külügyminiszterként és nagykövetként is gyakran folytatott partnereivel megbeszéléseket angolul. Mint mondta, így ugyanis sokkal érdemibb, bizalmasabb kapcsolatot lehet teremteni. S nemcsak a barátságos légkör, valamint az számít, hogy adott időn belül sokkal több témát lehet szóba hozni, hanem az is, hogy a közvetlen beszélgetésben sokkal többet meg lehet tudni a partner gondolkodásáról. A professzor megjegyezte, hogy a megfelelő nyelvtudás birtokában gyakran nem is a hivatalos tárgyalás a legfontosabb helyszín. A folyosókon, ebédeken, fogadásokon lehet igazán kapcsolatokat építeni. S az sem mellékes, hogy a hétköznapokon is sok értékes információhoz lehet jutni. Példaképpen említette, hogy amikor Norvégiában volt nagykövet, szinte nem is találkozott olyan emberrel, akivel ne tudott volna angolul beszélgetni. Ugyanakkor a párbeszéd kölcsönösséget feltételez. Az egykori szlovák külügyminiszterrel, majd miniszterelnökkel, Jozef Moravcikkal ez azért volt nehéz, mert bár partnere azt még valahogy el tudta mondani, amit akart, de a válaszokat már nem, vagy nem eléggé értette. Ha egy magyar politikus erős a nyelvben – tette hozzá – az szimpátiát is ébreszt az illető iránt. A volt külügyminiszter, Martonyi János például nemcsak angolul beszélt kitűnően, hanem franciául és németül is.

Én annak híve vagyok, hogy közös nyelven beszéljenek a politikusok, ezen akár a béke megőrzése is múlhat – fogalmazott a volt külügyminiszter. S felidézte, amit az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövetétől, Mark Palmertől hallott. Ő gyakran emlegette, hogy ha egy politikus, vagy diplomata fiatal korában egy másik országban élt, tanult és ott talán szerelmei is voltak, az biztosan nem akarja bombázni azt az országot. Jeszenszky Géza ezt nagyon tanulságosnak tartja: egy olyan nemzedék, amely bejárja a világot, barátságokat és ismeretségeket köt, annak eszébe sem jut majd, hogy háborúzzon a másikkal. Egy békésebb világ garanciája lehet, ha az állampolgárok jó viszonyban élnek egymással. Ezért is bízik benne a professzor, hogy Magyarországon is javulni fog a nyelvtudás és legalább a parlamenti képviselők szintjéig mindenki legalább egy világnyelven tárgyalóképes lesz.