Soós Eszter Petronella: a francia köztársaságban az oktatás az integráció legfőbb eszköze

Franciaországban több mint egy hétig tartottak az összecsapások, miután egy rendőr igazoltatás közben lelőtt egy 17 éves algériai származású fiút Párizs egyik külvárosában. A rendőrt aztán őrizetbe vették és emberöléssel vádolják. Ám a mostani eseten túl, Franciaországban időről-időre zavargások törnek ki. Ez törvényszerű?

Ha elég sokáig forralnak fedő alatt egy edényben vizet, és magát a forralást nem kezelik, akkor az időnként kitör. Franciaországban nagyon komoly társadalmi feszültségek vannak. Hasonló volt a helyzet már 2005-ben is. A francia állam nyilván sok mindent próbált tenni annak érdekében, hogy javuljon a külvárosi bevándorló hátterű emberek helyzete, de az eredmények láttán, nagyon úgy tűnik, a társadalom egyelőre nem érzi kielégítőnek ezeket az eredményeket. A felszín alatt mindig ott van ez a feszültség. A mostani egy olyan pillanat volt, amikor egyszerűen „elrepült a tető”, és kitört a feszültség. Nyilván, ezután az első feladat, amivel a politikai elit próbálkozik, hogy ezt a tetőt valahogy visszavarázsolja. Utána következik majd az a kihívás, hogy tudnak-e valamit csinálni azzal, hogy ezt a problémát tartósan rendezzék. Ne kelljen újra arról beszélgetnünk, hogy már megint kitört valami zavargás Franciaországban.

Kik állnak a mostani zavargások hátterében? 

Jellemzően második, harmadik, negyedik generációs bevándorlók, és vannak közöttük újonnan érkezők is. A bírósági eljárások lezajlása után nyilván ezekről még többet fogunk tudni. Most gyorsított eljárások indultak, és nagy tömegben születtek ítéletek. De látjuk, hogy jellemzően a külvárosokban zajlanak ezek a zavargások, bár most már átterjedtek máshová is, és már többek, mint egy fővárosi lázadás. A lényeg az, hogy ezek a fiatalok úgy érzik, nem fogadja be őket a francia társadalom, diszkriminálják őket, rasszizmus áldozatai és nem jutnak hozzá a lehetőségekhez. Nyilván a többségi társadalomnak is megvannak a maga panaszai, problémái, kezdve azzal, hogy azokat az embereket is kár éri, akik „nézelődői”, kívülállói voltak ennek a dolognak, vagy éppen csak ott laknak. Sokoldalú a feszültség. A rendőrség is panaszkodik, vagyis a másik oldalon is elmondják, hogy nagyon nehezen bírnak ezeken a területeken ezekkel a fiatalokkal. 

Emmanuel Macron francia államfő köszönetét fejezte ki, az elővárosi zavargásokat megfékező párizsi rendfenntartó erőknek és támogatásáról biztosította őket. De mit kellene tenni? Gyakorlatilag mit kellene a francia társadalomnak tisztáznia?  

Én elemző vagyok, a mit kéne csinálni kérdésre választ adni jellemzően a politikusok feladata, de tudok mondani pár beavatkozási pontot. Az egyik, hogy ezek a bevándorló hátterű fiatalok arról panaszkodnak, számukra nincs remény. Tehát a francia köztársaságnak az az ígérete, hogyha te dolgozol, törekszel, akkor előbbre tudsz jutni, rájuk valahogy kevésbé igaz. Merthogy inkább a szakiskola, a kétkezi munka irányába terelik őket. A felemelkedésnek a csatornái előttük nincsenek annyira nyitva, mint a többségi társadalom előtt. Vagyis az oktatás az, ami nagyon izgalmas kérdés. Elvileg a francia köztársaságban az oktatás az integráció legfőbb eszköze. Ez a remény, ami az oktatáson keresztül érvényesül. A másik oldalon az a fő panasz – és ezt látjuk a lázadások idején –, hogy alapvetően a francia állam szimbólumait támadják. Tehát iskolákat, infrastruktúrát, és így tovább. Gyakran olyan infrastruktúrákat, amiket 2005 után építettek, pontosan azért, hogy ezeket a közösségeket szolgálják. Az állam, a köztársaság tiszteletének kérdése pedig a rendőrség és a többségi társadalom számára fontos. Nyilván ennek az oktatás lehet egy beavatkozási pontja, és nagyon úgy tűnik, hogy a francia elit afelé megy, hogy a szülők felelősségét feszegeti. Azt mondják, hogy mégiscsak 12-13 éves gyerekek vannak az utcán. Nem tudom, ki, hogy van vele, én 12-13 évesen otthon voltam. Tehát ez is egy látható beavatkozási pont, ahol be is fognak avatkozni. Mindig fölmerül a kérdés és folyamatos politikai vita az is Franciaországban, hogy a rendőrség hogyan áll ezekhez a fiatalokhoz, mennyire rasszista. Az igazi probléma – és erről is már évtizedek óta megy a vita –, hogy a rendőrség mennyire van beépülve abba a közösségbe, ahol rendet kell tartania. Csak gondoljunk bele abba, ha a rendőr arcra, névre régóta ismerte volna azt a fiatalembert, akit lelőtt, akkor lehet, hogy nem az lett volna az első ösztöne, hogy lő. Az is egy más helyzet, ha pontosan tudja, hogy a gyerek veszélyes. De valószínűleg könnyebbé teszi a helyzet veszélyességének felmérését, hogyha úgynevezett közösségi rendőrségi modellben dolgoznak. Én arra számítok, hogy ez a vita is el fog kezdődni, nevezetesen, hogy a rendőrség mennyire ismeri ezeket a közösségeket. Persze, ezer technikai kérdés van utána, kezdve attól, hogy kit vonjanak még be, kik azok, akik a közösségek hangadói, őket hogyan lehet a francia köztársasági értékek követésében érdekeltté tenni. Tényleg nagyon sok kérdés van, és tényleg nagyon sok oldalról be lehet avatkozni. Az a helyzet, hogy mivel itt nagyon sok – szociális, kulturális, rendészeti – probléma gyúródott össze, ember legyen a talpán, aki szét tudja szedni. Valószínűleg megoldani is nagyon hosszú idő alatt lehet, és úgy, ha nagyon sok ponton avatkoznak be. 

Meg tudja ezt oldani a francia köztársaság?

Én úgy vélem, előbb-utóbb vége lesz ennek a lázadásnak, a számokból is látjuk, hogy csökken az intenzitása. De azért az elmúlt 40 évben próbálkoztak ezzel, próbálkoztak azzal, és nem sikerült tökéletesen megoldani. Nyilván az a kérdés is föl fog merülni, hogy a bevándorlás kérdésében a továbbiakban mennyire legyenek engedékenyek. Egyelőre úgy tűnik, hogy az integrációra jutó források még mindig nem elegendőek, vagy nem jól célozzák őket és így nem hasznosulnak. Azt nem tudom megjósolni, hogy milyen megoldásokat választanak, és azok mennyire lesznek hatékonyak. Az egészen biztos, hogy a mai Franciaországnak ez nagy gondja, mert a köztársaság szövetét kezdi érinteni a történet. A francia köztársaság nagyon sokáig igen sikeresen integrált, és most is vannak részeredmények. Például a bevándorló hátterű lányok nagyobb arányban érettségiznek, mint a szüleik. Csak ezek 20-30-40 éves, tehát generációs szinten produkálnak látható eredményeket és nem biztos, hogy a társadalom elég türelmes ahhoz, hogy ezeket a látható eredményeket kivárja. Azt gondolom, hogy társadalmilag most ennyi, ami érdekes.