Soros civiljei csótányokat csempésznek a börtönökbe

Föld S. Péter 2020. január 20. 06:05 2020. jan. 20. 06:05

Jópofa ember ez a Csuka Tamás váci református püspök. Vasárnap Kismaroson például a málenkij robot áldozataira emlékező rendezvényen azzal szórakoztatta a hallgatóságot, hogy Soros civiljeit is belekeverte a történetbe. Mint mondta, ő személyesen tapasztalta meg, hogy milyen fondorlatokkal élnek a Soros által pénzelt civilek. Például a Helsinki Bizottság, amelynek tagjai gyufásdobozokban csótányokat csempésztek a cellákba, hogy ezzel hívják fel a fogvatartottak embertelen körülményeire a figyelmet. Eljött a rettenthetetlen hülyék kora.

A Fidesz egyre hülyébbeket állít csatasorba. Kósa Lajost ugyan mostanság jegelik, és Németh Szilárd is kevesebbet szerepel, de aggodalomra nincs ok, az utánpótlás kimeríthetetlennek látszik. Nem arról van tehát szó, amire sokan gondolnak: hogy fogy a párt holdudvara, és már csak a természetes intelligenciával kevéssé megáldott hívek állíthatók hadrendbe. Nem a muníció van fogytán, hanem a párt látja úgy, hogy nekünk, magyaroknak, az egyszerű beszéd is megteszi.

Sőt, csak abból értünk igazán, merthogy a tőmondatok és az igen egyszerű megfogalmazások országa lettünk. Még messzi a vége, maradt még feladat, de az elvetett mag lassanként termőre fordul. A magyar embereknek – tisztelet a kivételnek – ez kell. Azt ismerte fel a Fidesz, hogy a jogállam lebontása, a sajtó szabadsága csak keveseket érdekel. Nem olyan témák ezek, amelyek elérnék az átlagember ingerküszöbét.

Egyszerűnek kell lenni és primitíven fogalmazni. Ez a koncepció, és ennek ágyazott meg az oktatás lebutítása, valamint a sajtó nagy részének elfoglalása. Az emberek, ha nem jutnak rendes hírhez, információhoz, és az álhíreket, a központi utasításokat is csak a kormányhoz közeli média igen egyszerű színvonalán kapják meg, előbb-utóbb hozzászoknak ehhez. Elfelejtik, hogy valaha az összetett mondatokat is értették, és kettőnél több szót is képesek voltak végigolvasni.

Ennek vége, Orbán Magyarországának nincs szüksége míves megfogalmazásokra. Hozzáértőkre sincs szüksége, sem gondolkodó emberekre. Orbán Magyarországának Kósa Lajosokra, Németh Szilárdokra van szüksége. Dajcstomikra. Az ő szájukból autentikusan hangzik a sorozosás, náluk intelligensebb, vagy annak látszó forrásokból ez furcsán adná elő magát.

Ezt ismerte fel Orbán és a Fidesz. Hogy az embereknek nem igaz történetekre van szükségük, hanem hihető mesékre. Hogy Mari nénit Békésborzadályon megerőszakolták a migránsok, és Józsi bácsi sem mer a dunarettentői diszkóba menni, mert a múltkor is látta Soros Györgyöt arrafelé lopakodni.

Hiába hülyeség: ha hihető, hatásos. Ami ennél összetettebb, azzal ne is próbálkozzon senki. Petri György mindezt már sok évvel ezelőtt megírta Sziszifosz visszalép című versében: Rettenthetetlen hülyék kora jő