Svédország lezárja a norvég határát

HírKlikk 2021. január 24. 20:30 2021. jan. 24. 20:30

A koronavírus fertőzőbb variánsa miatt Svédország legkésőbb február közepéig zárva tartja a norvég határt.

Svédország legalább február közepéig lezárja Norvégiával közös, 1630 kilométer hosszú határszakaszát, de nem fogad belépőket Dánia és az Egyesült Királyság felől sem, így próbálva elkerülni, hogy a koronavírus fertőzőbb, brit variánsa bejusson az országba – írja a 444.hu a Financial Times alapján.

Norvégia, Dánia és Finnország tavaly lezárták a Svédországgal közös határaikat, mert felelőtlennek tartották a svéd járványkezelési modellt. A svéd modell lényege 2020-ban a lezárások és kijárási tilalmak elkerülése, és a nyájimmunitásra törekvés voltak. Svéd politikusok akkoriban elítélték ezeket a lezárásokat, mondván, az intézkedések az északi országok közti hagyományosan jó együttműködést veszélyeztetik.

Az idő múlásával, 2020 második felére már több svéd vezető is bírálta a svéd járványkezelést, elsősorban a halálos áldozatok viszonylagosan is nagy száma miatt. A brit variáns megjelenése okán, azonban Svédország változtatott az eddigi alapelvén és lezárta a határát.

A norvég kormányfő újságíróknak nyilatkozva azt mondta, „nincs panasza” a svéd határzárral kapcsolatban, és kiemelte, hogy azok a norvégok, akik Svédországban dolgoznak, árut szállítanak vagy halaszthatatlan családi ügyet intéznek, továbbra is beléphetnek majd Svédországba.