Szabó Bence: ne a karszalagjáról ismerjük fel a magyar vívót

Csanádi Dávid 2020. június 26. 14:15 2020. jún. 26. 14:15

A Magyar Vívó Szövetség elnöki posztjáért száll harcba a kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bence. Az egykori kardvívónak nem lesz könnyű dolga a regnáló elnökkel szemben, aki nem más, mint Csampa Zsolt, a Fidesz egykori országgyűlési képviselője, aki már nyolc éve, második ciklusát kitöltve vezeti a szövetséget. Különösen pikánssá teszi a helyzetet, hogy Szabót nem egykori klubja, az Újpest, hanem a Vasas támogatta a jelöléskor. Megkérdeztük az egykori bajnokot, hogy mi ennek az oka.

– Egyáltalán nem értjük, mi történt Ön és az Újpest között, hiszen tősgyökeres újpesti…

– Ezzel nincsenek egyedül – én sem értem. Soha nem igazoltam el a klubból, és ráadásul László Dezsőt a mi csapatunk tette meg szakosztály-igazgatónak. Csapattársamat, Abay Pétert és engem kérdeztek meg, hogy mi a véleményünk róla és javasoljuk-e erre a pozícióra. Mi teljes mellszélességgel kiálltunk mellette. Akkoriban normális volt a viszony, klubelnökként hat évig voltam a főnöke, és a Magyar Olimpiai Bizottságban töltött éveim alatt segítettem a munkáját és a szakosztályt, ahol tudtam. Úgyhogy számomra is érthetetlen a helyzet.

– László Dezsőn múlt?

– Ő tájékoztatott, hogy nem támogatják a jelölésemet.

– Nem tudom ennyivel elengedni: miért?

– Úgy látszik, a sportág és a szakosztály érdekei elé helyezi a sajátját.

– És a Vasas támogatja… Pedig a vívásban ez a két klub ősi ellenfél.

– Igen, de én azért edzőként nyolc évig dolgoztam a Vasasban, ráadásul két évig a venezuelai tanítványokkal is ott edzettünk. Markovits Lacival, Ferjancsik Domokossal és Boros Gyurival kiváló a kapcsolatom. Ők értékelik és támogatják a törekvéseimet.

– Amelyek mik is pontosan?

– Úgy gondolom, hogy a szövetség elnökének mindenképpen a teljes magyar vívótársadalom elnökének kell lennie, a kadet korosztálytól a veteránig. Ez azt jelenti, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani ezekre a területekre is, ahogy a vidéki egyesületekre ugyancsak. A vidéki vívásban még mindig igen nagy erő van, és szerintem arra lenne szükség, hogy egy szakmai grémium – vagy fegyvernemenként egy-egy szakmai grémium – határozza meg az oktatás menetét. Sajnos, most az edzőképzés nem egységes, mindenféle végzettségek, edzői papírok vannak.

Jó irány lenne segíteni az egyesületeket egy iránymutatással, hogy a vívás oktatásában hogyan következzenek sorban a dolgok, mik az egyes lépcsőfokok. Minden klubnak és szakosztálynak meg kellene határozni a maga helyét: ki akar csak utánpótlás-neveléssel, ki akar veterán és szabadidős vívással foglalkozni, ki az, aki egészen a felnőtt válogatottig elvinné a tanítványait. Ennek megfelelően tudná a szakmai támogatást biztosítani a szövetség a kluboknak.

Persze semmi nem kötelező, az sem elítélendő dolog, ha valaki azt mondja, hogy én elvagyok a veteránjaimmal, és népszerűsítem a vívást, csinálom, ami jól esik és járom a saját utamat. Ezt el kell fogadni. De aki be akar állni a sorba, hogy egységesíteni tudjuk a vívás oktatását, annak ebben segíteni kell.

– Annyira nem egységes most az oktatás?

– Jó lenne elérni, ha ránézünk egy fiatal magyar vívóra, akkor ne a nemzeti színű zoknijáról vagy karszalagjáról állapítsuk meg, hogy magyar, hanem legyen észrevehető a mozgásán, a technikáján.

– Elég nagy vállalás már ez is, de elnökként másra is kell majd figyelnie – gondolom.

– A múltunkkal, a hagyományainkkal egy kicsit többet és jobban kéne foglalkozni. Aztán a nemzetközi kapcsolatok: a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE- a szerk.) mostani vezetése szeretne előrelépni, és a jelentős vívónemzetektől várnának innovatív ötleteket, akár versenyrendezést és lebonyolítást, akár látványelemeket a fényektől a színes vívóruhákon át, de akár még szabálymódosítási javaslatokat is. Én a magam nevében írtam már ilyen anyagot a szövetségnek, de szerintem Magyarország már annyit tett a világ vívásáért, olyan eredményeket mutatott fel, hogy az ilyesmit a szövetségnek kéne csinálnia.

– Ha már beszélt a hagyományokról: mintha eltűnt volna egy csomó nagy név a sportágból…

– Azt gondolom, nem lehet úgy vezetni egy szövetséget, hogy az elnök szinte egyetlen nagy bajnokkal sincs jóban. Ezért nagyon sok egykori bajnok fordított hátat a sportágnak és ezt nem engedheti meg magának még egy ilyen sikersport sem.

- Végezetül egy pénztárcába vágó kérdés: nem tart attól, hogy, ha leváltják a mostani elnököt, elapadnak a források?

– Nem azért lett több forrás, mert fideszes politikus van most a szövetség élén, hanem azért, mert a sport nemzetstratégiai ágazat, a vívás pedig a magyar sport nagy hagyományokkal rendelkező, különösen eredményes része.