Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a zsarolók nem tudták megakadályozni a Védelmi Beszerzési Ügynökség működését

HírKlikk 2024. december 10. 16:10 2024. dec. 10. 16:10

A zsarolók nem tudták megakadályozni a Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ) működését, a sajtóhírekkel szemben nincs beszerzési stop – mondta ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt.

A miniszter és Tajti Norbert, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatójának meghallgatását Lukács László György (Jobbik), és Harangozó Tamás (MSZP) országgyűlési képviselő kezdeményezte, a képviselők pedig egyhangúlag döntöttek a meghallgatás megtartásáról.

Harangozó Tamás az ülésen azzal indokolta a miniszter és a főigazgató meghallgatását, hogy sajtóhírek szerint példa nélküli, súlyos nemzetbiztonsági kockázatot magában hordozó támadás érte a VBÜ-t. Sérelmezte, hogy a honvédelmi tárca nem tájékoztatta az incidensről haladéktalanul a bizottságot, a testület tagjai csak a sajtóból értesültek róla.

Kósa Lajos (Fidesz), a testület elnöke felhívta a képviselő figyelmét, hogy az ügy a nemzetbiztonsági bizottság hatáskörébe tartozik, és ott teljes körű tájékoztatást adtak az ügy részleteiről. Javasolta a képviselőnek, olvassa el a bizottság jegyzőkönyvét, vagy érdeklődjön az elhangzottakról az ülésen résztvevő párttársától.

Novák Előd (Mi Hazánk Mozgalom) szerint „botrányos" és veszélyezteti az ország biztonságát, hogy nyilvánosságra kerültek a honvédség beszerzési táblázatai. Kósa Lajos óvatosságra hívta fel a képviselőket a sajtóban megjelent táblázatok valóságtartalmával kapcsolatban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszámolójában felhívta a figyelmet arra: a kibertámadások folyamatosak, nagy számban érintik a különböző intézeteket, a VBÜ rendszerét megtámadó szervezet a közelmúltban is számos rendszert tört fel, legutoljára a cseh beszerzési ügynökség hasonló adataihoz jutottak hozzá. Jelezte: mindent megtesznek az ilyen támadások kivédése érdekében, de olykor ez nem sikerül teljeskörűen.

Mint mondta, a VBÜ gazdasági társaságként maga felel az informatikai rendszere biztonságáért, ugyanakkor a VBÜ informatikai rendszere nem volt összeköttetésben a Magyar Honvédségével, a Honvédelmi Minisztériuméval, vagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatéval.

Ez a garancia arra, hogy semmilyen, a katonai struktúrát, katonai műveleti képességet, vagy a nemzetbiztonságot közvetlenül érintő adat nem került ki – tette hozzá.

Kiemelte: jelenleg is vizsgálják, milyen adatokat szereztek meg a támadásban, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az interneten az adatszivárgásból közzétett, a beszerzésre vonatkozó adatok már korábban is nyilvánosak voltak. Mint mondta, a nagy beszerzésekre vonatkozó információk egy jelentős részét ő maga jelentette be.

Leszögezte: a kormány nem tárgyal bűnözőkkel és nem is fizet nekik, és jelezte, tart az ügyben a nemzetközi nyomozás.

Közölte: miniszterként azonnal vizsgálóbizottságot állított fel, és ennek a testületnek a megállapítása alapján jutotta arra a következtetésre, hogy vezetőcserére van szükség a VBÜ-nél.

Hozzátette: a VBÜ élére kinevezett Simon Attila vezérőrnagy különleges műveleti háttérrel rendelkezik, és korábban az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. igazgatóhelyettese volt.

A miniszter Harangozó Tamás felvetésére, hogy változtatni kell-e a VBÜ védelmén, azt válaszolta, folyamatban van a vizsgálat és a szükséges konzekvenciákat le fogják vonni.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom