Százmilliókat keres a Fertő tavi beruházáson egy Fidesz-közeli ügyvédi iroda
A Fertő tavi építkezésért felelős állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. csak tavaly 83 millió forint közpénzt költött jogi szolgáltatásra. Az állami cég szerződéslistáiból azonban kiderül, hogy eddig összesen 700 millió forint értékű megbízást adtak a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Irodának, amelynek névadója 2013 óta a Nemzeti Választási Bizottság fideszes delegáltja.
A fertőrákosi partra álmodott turisztikai gigakomplexum kivitelezéséért felelős cég tavalyi beszámolója szerint komoly perekben érintett a társaság. Egyrészt a cölöpházak lebontási költségeként 88 millió forintot szeretne behajtani a (volt) tulajdonosokon, másrészt az állami céget is perlik 262,7 millió forintra – vélhetően a lebontott cölöpházak tulajdonosai akarnak kártérítést kapni az ingatlanjaikért.
Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. éves beszámolójából kiderül, hogy jogi szolgáltatásra 83,2 milliót költött a cég tavaly. (Ez jelentős tétel, hiszen a teljes bevételük nagyjából 423 millió forint volt.) Azt nem fejtették ki, hogy a szerződés pontosan mit takar, de a cég honlapján közzétett szerződéslistából kiderül néhány részlet – írja az Átlátszó.
Két ügyvédi irodával szerződtek. Négy évre szóló megállapodást kötött a cég a Dr. Tamási Ügyvédi Irodával. A szerződés 2021. november közepétől 2025. november közepéig szól, ezalatt az ügyvédi iroda havi nettó 350 ezer forintot kap nem részletezett „jogi feladatok ellátására”. A megbízás havi összegét figyelembe véve, Tamásiéknak négy év alatt összesen nettó 16,8 millió forint bevétele származik ebből a munkából.
Ennél jóval nagyobb összegekre szerződött egy másik ügyvédi irodával a 2017-ben alapított állami cég rögtön az első évében. Különböző feladatokra akkor hét megállapodást kötöttek a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Irodával, összesen csaknem nettó 700 millió forint értékben. Ezek a megbízások jelenleg is, egészen 2023 végéig hatályban vannak.
A Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda névadója Sárhegyi Zoltán, aki 2013 óta a Nemzeti Választási Bizottság fideszes delegáltja. Ügyvédi irodája az Orbán-kormányok idején rengeteg közpénzes megbízást kapott, legutóbbi emlékezetes munkájuk például a Fudan Hungary Egyetem Alapítvány bejegyzése volt.