Szégyen, amit a kormány a gyermekvédelemmel művel
A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Arató Gergely (a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője) arról beszél, hogyan próbálja a Fidesz-kormány elsikálni a gyermekvédelmi rendszer legnagyobb botrányát, és miért fél a nyilvánosságtól.
A beszélgetésen kiderül: miközben a kormány „családbarát” jelszavakat skandál, a valóságban nem engedi kivizsgálni a Szőlő utcai ügyet, ahol éveken át történhettek súlyos visszaélések kiskorúakkal szemben.
Arató szerint a Fidesz tudatosan akadályozza a parlamenti vizsgálatokat, a bizottsági üléseket, és még azokat is megfélemlíti, akik információt adhatnának. A Demokratikus Koalíció viszont továbbra is nyilvánosságra hozza a bizonyítékokat és a tanúk vallomásait, mert – ahogy Arató fogalmaz – „ha most el is tudják tusolni, jövőre már nem fogják. A váltás után mindent ki fogunk deríteni”.
A műsorban szóba kerül az amerikai út, az EU-ellenes retorika, a gazdasági helyzet, és az is, miért retteg a kormány az igazságtól.
Nézd meg ezt az adást, ha nem akarod, hogy a Szőlő utcai ügy is a süllyesztőbe kerüljön.
Hívj meg minket egy kávéra és ezzel támogasd munkánkat: https://buymeacoffee.com/klikktv