Szekeres Imre: szégyenletes, hogy a kormány pénzért árul kamu főtiszti rangokat
A honvédelmi miniszter címzetes ezredes és alezredes rendfokozatot adományozhat „a Honvédség társadalmi megítélésének növelését előmozdító azon személyek részére, aki egyedi megállapodásban honvédelmi célra vagyoni vagy nem vagyoni hozzájárulást teljesít” – hangzik a júliustól hatályos, tavasszal elfogadott törvénymódosítás. Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter szerint ez magyarul azt jelenti, hogy pénzért tiszteletbeli alezredesi és ezredesi, vagyis főtiszti rangot lehet vásárolni.
Vargha Tamás honvédelmi államtitkár szerint az új jogszabály célja „a társadalom és a Magyar Honvédség kapcsolatának további erősítése.” Szekeres Imre viszont úgy véli, az országgyűlés szégyenletes döntést hozott, amikor megszavazta: pénzért tiszteletbeli alezredesi és ezredesi, vagyis főtiszti rangot lehet vásárolni, vagyis pénzadományért vagy más hazafias cselekedetért különleges katonai rendfokozatokat osztogathatnak bárkinek. A Honvédelmi Minisztériumnak a hvg.hu közérdekű adatigénylésére küldött válaszából kiderült, hogy eddig senki nem kapott ilyen címzetes rangot Szalay-Bobrovniczky Kristóf minisztertől pénzadományért cserébe.
Ez az egész nem csak szégyenteljes, hanem teljesen értelmetlen is, mert amire hivatkoztak – hogy ezzel erősítik a társadalomban a Magyar Honvédség megbecsülését – pont az ellenkezőjét érték el, nevetségessé tették a Magyar Honvédséget – mondta a volt honvédelmi miniszter, hozzátéve: „láthatóan nincs olyan magyar állampolgár, aki ebben részt venne”.
Szekeres Imre szerint súlyos következménye van ennek magára a Magyar Honvédségre nézve is. A főtiszti rendfokozatot és az azzal járó beosztást hosszú tanulással és munkával lehet elérni. Aki a Magyar Honvédségben főtisztté válik, az ezt szó szerint „megszolgálta”. Nem fogadható el az a magyarázat, hogy a címzetes ezredesi vagy alezredesi rang valójában nem „igazi” katonai rendfokozat, az ilyennel rendelkezők „nem minősülnek katonának”, és nem is tartoznak majd a honvédek jogállását szabályozó kormányrendelet hatálya alá.
Maga az egész egyébként azért nevetséges, mert kitalálói úgy képzelték: valóban lesznek emberek, akik pénzt adnak azért, hogy valamilyen katonai ruhában, főtiszti rendfokozattal a vállukon, mint egy operett szereplői flangáljanak – tette fel a kérdést a volt honvédelmi miniszter. Szekeres megerősítette: az egésznek semmi értelme, az egyetlen megoldás az lenne, ha az ellenzék módosító javaslatot terjesztene az Országgyűlés elé, és a 133 bátor fideszes képviselő visszavonná a jogszabályt.
Ez az egész történet is jelzi, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristófnak a külsőségek a legfontosabbak – vélte a szocialista politikus. A mai honvédelmi miniszter szinte kizárólag ilyenekkel foglalkozik, holott nem a díszelgés, az egyenruhák, az ünnepségek határozzák meg a honvédség hadra foghatóságát, hanem a felszerelés, a kiképzés és a katonák, akik szolgálnak. A miniszter tevékenységét értékelve Szekeres Imre még hozzátette: „fel lehet félévente avatni ugyanazt a Hiúzt, mint első itthon gyártott eszközt, de ez így komolytalan”.
A honvédség főtiszti, tábornoki kara nyilvánvalóan nem vétkes a döntésben, „nem hiszem, hogy valaki helyeselte volna, hiszen ezzel őket járatják le” – mondta a volt miniszter. Az elgondolás bizonyosan a kormányzatból származó, nagyon rossz ötlet, amit az élet szinte azonnal visszaigazolt. A felelősség azokat terheli, akik kitalálták, irányították és végrehajtották a kormánypártok ötletét.