Szijjártó Péter: nagyon durva háborús pszichózis uralkodik az európai politikai vezetők körében
Nagyon durva háborús pszichózis uralkodik ma az európai politikai vezetők körében, az európai emberek pénzét pedig az ukrán hadsereg felszerelésére, felfegyverzésére és az ukrán állam működtetésére akarják elkölteni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, Brüsszelben és a nyugat-európai politikusok körében elfogadott irányvonal lett a hosszú távra szóló háborús berendezkedés, erről szól a hétéves költségvetési előterjesztés is, az „Ukrajna-költségvetés", amely szerint a következő években Ukrajnában „égetnék el" az európai polgárok pénzét.
Közben elzárják a kommunikációs csatornákat újra Oroszországgal, márpedig ha nincs tárgyalás és nincsenek kommunikációs csatornák, akkor a háborúnak sem lesz vége – hívta fel a figyelmet a tárcavezetője.
„A mostani európai politikai stratégia, amely felszámolja a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, egy hosszú háborút megerősít, és ebben a hosszú háborúban, az európai emberek pénzét akarják elégetni azzal, hogy fegyvereket vásárolnak mondjuk Amerikából, és ezeket odaadják Ukrajnának" - foglalt.
Kitért arra: az európai gazdaság óriási bajban van, mert drámai mértékben csökken az európai versenyképesség, ma az európai vállalatok háromszor-négyszer többet fizetnek az energiáért, mint a kínai vagy az amerikai vetélytársaik.
Ahelyett, hogy az európai pénzügyi forrásokat az európai gazdaság fejlesztésére, újra versenyképessé tételére fordítják, az európai emberek pénzét a következő években el akarják küldeni Ukrajnába – hangoztatta Szijjártó Péter. Közölte, hogy Magyarország ehhez nem adja az egyetértését, a magyar emberek pénzét nem küldhetik Ukrajnába és a magyar kormány nem engedi, hogy a magyar emberek nagyobb mértékben fizessenek az ukrajnai háborúért.
A koppenhágai csúcsra utalva, a miniszter azt mondta: nagyon durva háborús pszichózis uralkodik ma az európai politikai vezetők körében. „Ugyanakkor az is érzékelhető, hogy a folyosókon egyre többen súgják oda nekünk, hogy velünk értenek egyet, egyre többen biztatnak minket arra, hogy vállaljuk fel, még hangsúlyosabban képviseljük a békepárti álláspontot" – tette hozzá.
„Aztán persze, amikor odakerül a dolog, hogy mindenkinek véleményt kell mondania, akkor mindenki, vagy legalábbis a döntő többség a háborús pszichózis diktálta mainstream álláspontot képviseli, tartva attól, hogy egy mainstream, különböző álláspontok vállalása olyan politikai nyomást biztosítana, amely akár elviselhetetlen lenne ezen politikusok számára" – mondta Szijjártó Péter.
Rámutatott: Magyarországon olyan politikai stabilitás van már másfél évtizede, amely lehetővé teszi a kormány számára azt a szuverén politikát, amely mozgatórugója a nemzeti érdek, és kívülről támadni ugyan lehet, de befolyásolni nem.
Az országos aláírásgyűjtésre vonatkozó kérdésre a tárcavezető elmondta, hogy annak előkészítése folyamatosan zajlik. Amikor nagy a külső nyomás, akkor a magyar emberek véleményének megerősítésére van szükség, hogy az elemi nyomás ellenére, ezeket az ügyeket sikerrel tudja képviselni a kormány Brüsszelben.
Az új hangú döntések intézményét megváltoztatni próbáló törekvésekkel kapcsolatban Szijjártó Péter európai, ez világosan mutatja az európai képmutatást demokrácia-ügyben, mert éppen a magyarokat állandóan a demokrácia állapotának vélt helyzete miatt támadják, „a nagy európai" éppen az egyik legrégebbi szabályt próbálják áthágni.
A csehországi választást értékelve, a külgazdasági és külügyminiszter elmondta: Andrej Babis fölényes győzelmével egy újabb patrióta miniszterelnök kerül hivatalba. Egy dimenziójában teljesen más európai politikai korszak következik Brüsszelben azzal, hogy három patrióta közép-európai miniszterelnök, Andrej Babis, Robert Fico és Orbán Viktor lesz hivatalban – hangsúlyozta.
A közös európai hitelfelvétel ügyében Szijjártó Péter kiemelte, Brüsszelben próbálnak egy újabb központosítási folyamatot végrehajtani, Magyarország azonban ebben a kérdésben a szuverenista és a nemzeti érdekeket követő kormányként, egy erős, a közös érdekeket a középpontban tartó országok integrációjaként képzeli el az Európai Uniót a föderalista szuperállam lehetőségével szemben.
A brüsszeli bürokraták és egyes nyugat-európai politikusok a központosítás eszközeként tekintenek a közös adósság létrehozására, a fegyverek vásárlása kiváló alkalmat ad erre – mutatott rá.
Hozzátette: a központosítási tervek annak a háborús stratégiának a részei, amelyekkel Brüsszel és a nyugat-európai politikai vezetők egy jelentős része az európai emberek pénzét, biztonságát és Európa békéjét kockáztatja.